Rekviem Verespatakért

Fiatalabb koromban még mélyen elítéltem a természetfilmeseket, amiért hidegvérrel lefilmezik, ahogy a gonosz ragadozók elragadozzák a kiselefántot. Ahelyett, hogy segítenének. Ráadásul a narrátor sem bélyegzi meg az atrocitást, hanem az élet rendjéről beszél. Aztán felfogtam, hogy dokumentumfilmben nem illendő állást foglalni. De azt azért fenntartom, hogy az úgynevezett természetvédők egy barbár, fasiszta rendszert védelmeznek.

Ilyen ideológiai háttér előtt aztán persze Kocsis Tibor Új Eldorádója sem pont olyan hatást kelt, mint ahogy azt ő szeretné.

Dokumentumfilm nem szólhat ugyanúgy, mint egy József Attila-vers.

Verespatak helyén hamarosan egy gigantikus aranybánya épül, hacsak nem csinál valaki valamit; a román kormány maga is tulajdonos lesz, valószínűleg korrupció is fennforog, a temetők eltűnnek, sőt a templomok is, borzalom. Kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Mint fészket ütik le a kis falut. Erről szól a film.

Dokumentumfilm viszont nem szólhat ugyanarról és főleg ugyanúgy, mint egy József Attila-vers. A dokumentumfilm nem foglal állást; ha megpróbálja, akkor már propaganda. - Ez az élet rendje – mondja a dokumentumfilmes, és megpróbál pártatlan maradni akkor is, ha Verespatakon tényleg sírnak az öreg nénik. Akkor is, ha a dél-amerikai indiánoknak nem jön jól, ha arra vezetik az utat meg a vasutat, ahol ők hegyes botocskákkal maniókát ültetnek ezer éve. Mert ez az élet rendje: az ország érdekében annak a pár száz indiánnak el kell költöznie, az ország érdekében az aranyat ki kell bányászni, az ország érdekében erőműveket kell építeni, hogy aztán legyen olcsó áram a zöldaktivisták számítógépében, ahonnan szétküldik az erőműellenes körleveleiket. A dokumentarista pedig mindezt rögzíti, de nem tesz igazságot.

Az Új Eldorádó nem kockáztatja, hogy a nézőre bízza a döntést: a film zömében a bánya ellenzői sírják el bánataikat, emberek aggódnak a környezetért, a római kori leletekért, a templomokért és külön-külön minden egyes házikóért. Meg a temetőkért. Az ellenérdekelt oldalnak pár perc jutott. Ahhoz, hogy az érzelmi támadásnak ellenálljon a néző, bizony igyekeznie kell a saját agyával, és kiszámolni például, hogy már a hollóházi porcelánmanufaktúrának se lett volna hely, ha sose számolnának fel temetőt. Sőt, egyetlen összefüggő nekropolisz volna az egész bolygó.

Az Új Eldorádó ettől függetlenül egy gyönyörűen fényképezett, ügyesen szerkesztett, magyar dokumentumfilmhez képest váratlanul igényes utómunkával fényesre polírozott alkotás, amit jó érzés megnézni. Sokkal inkább filmdráma, mint ismeretterjesztés, sokkal inkább érzelmi azonosulásra késztet, mint hidegfejű latolgatásra, de akkor is reménykeltő, hogy legalább ezt sikerült világszínvonalon megoldani. Sőt, a jelenlegi világszínvonal fölött.

Új Eldorádó
rendező: Kocsis Tibor
operatőr: Kocsis Tibor
zene: Melis László, Chris Field, Fanfarle Ciocarlia
narrátor: Végvári Tamás
producer: Kocsis Tibor