Cyberszex I.

"Világunk egyik legfurcsább jellegzetessége a technológia és a szex összekavarodása" - írta Marshall McLuhan már 1951-ben, és e szavaival is prófétának bizonyult. 1973-as Crash című regényében (melyet David Cronenberg adaptált filmvászonra, nem csekély botrányt kavarva), J. G. Ballard szintén a gépek (ezúttal az autók) által kiváltott nemi ingerenciákat, nemiség és erőszak ellentmondásos viszonyát jelenítette meg rendkívül plasztikusan. Hajime Sorayama, illetve Larry Chambers ugyancsak a hetvenes években készítették erotikusan túlfűtött, ember és robot kapcsolatát megjelenítő munkáikat.

Mintegy évtized múltán, 1986-ban, Mike Saenz, a korábban kultikus tiszteletnek örvendő underground képregényszerző agyából kipattant Maxie MacPlaymate, az első Macintosh-ra íródott erotikus program. Saenz azelőtt a cyberpunkkal is "flörtölt", ráadásul Shatter című munkáját az első, számítógépen készített képregényként tartja nyilván a história. Állítólag gyermekkori álmából indult ki, melyben egy gép, különböző mechanikus eljárásokkal, a szexualitás számos, még előttünk is ismeretlen területén szerez tapasztalatokat. A cartoon-világot átmentette a szoftverre. A felhasználók besétálnak Maxie hálószobájába, levetkőztetik az animált babát, szexuális játékokkal elégítik ki vágyaikat.

Saenz aztán a kifejezetten XXX-orientált Virtual Valerie CD-ROM-mal robbantott, 1990-ben. A pornográf portékát már a szerző saját cége, a Reactor forgalmazta, nem kevés sikerrel, szerte a nagyvilágban. A szóban forgó hölgy, Valerie Maxie "egyenesági leszármazottja", jobban proporcionált idomokkal, több kéjjel, több altesti izgalommal. Eleinte az utcán követjük. Később, újfent egy hálószobában bolyongunk, újfent bombázó hever kihívón, szétdobott lábakkal az ágyon, újfent ránk vár. A képernyő alján férfiúi nemiszervek, klikk valamelyikre, majd irány Valerie. Az aktus közben nyögdécsel, buzdító szavakat hallat.

Mike Saenz: Donna Matrix

Saenz 1993-as munkája, a Donna Matrix a következő állomás. Szimpla erotikát, "normál pornográfiát" szado-mazochizmussal fűszerez. Hogy még nagyobb legyen a gyönyör, még élethűbb legyen a kielégülés - és az önkielégítés. interaktivitás a bűvös jelszó; a felhasználó, az egérrel matatva, belefeledkezik a női testbe, előbb-utóbb elfelejti, hogy játék az egész, kőkemény, csontmerev valóságban érzi magát. Pedig eleinte csak a leskelődő ösztöneit élte ki.

Tény, leskelődésre a számítógépes képernyő a legalkalmasabb. A pornómozik még közösségi teret jelentettek, különösen, amikor szigorú tekintetű férfiak tíz-tizenöt percenként, néhány pillanatra, felkapcsolták a villanyt. A filmek után jöttek a videokazetták, mi meg hazavittük, a négy fal senkitől sem zavartatott biztonságában szemléltük őket. Leállítottuk és felállítottuk, előre- hátratekertük, lassítottuk, gyorsítottuk, a szereplők és a köztünk lévő távolság egyre csökkent. És bár könnyebben azonosultunk velük, a távolság - a csökkenés ellenére is - megmaradt. Még egy - az utolsó (?) - láncszem hiányzott: az interaktivitás. CD-ROM-okkal kaptuk meg, igaz, a legkezdetlegesebb változatát. Virtuális valóság, internet a következő állomások. És még mindig kezdeti szinten.

Vajon mikor lesz a szimulációból emuláció?

Gépi szex, gépi közvetítéssel átélt nemi gyönyör. Szeretkezés gépekkel?
"A be nem avatottak egyáltalán nem értik a virtuális valóságot" - morfondírozott Saenz, az egyik korai Mondo 2000 hasábjain. "De azonnal beizgulnak a virtuális szex ötletére. Úgy vélem, testi vágyak motiválják a technológiát. Az első személyes robotot sem azért adják majd el, hogy italt szolgáljon fel."