Peter North, a csontprofi

Kis pornótörténelem 15.

2001.09.09. 19:05
Az egyik legrutinosabb motoros. Amikor látjuk, úgy érezzük, már ezer éve űzi a pornót. Pedig csak a nyolcvanas években kezdte. Azóta hallatlan szakértelemmel, odaadással teszi azt, mit tennie kell. Megasztárrá lett, miközben nem sztárolja szinte senki. Ő a szürke eminenciás.

Elsőre nem rögzül bennünk, ám amikor sokadszorra szemléljük (és csodáljuk), azon érzés vesz erőt rajtunk, hogy ő a szerencsés átlagférfi, kinek minden gond nélkül, minden szexbomba kijár. Ha az utcán látnánk, simán elmennénk mellette. Nem Rocco, nem Ron Jeremy, de még csak nem is Tom Byron. Holott a pornóipar három legismertebb arcának egyike. Kanadai kisvárosból származik, polgári neve Al Brown. Saját bevallása szerint tizennyolc éves koráig őrizte meg szüzességét, igaz, a szex mindig izgatta - előszeretettel lapozgatta a különböző katalógusok melltartóhirdetéseit. Huszonnégy éves volt, amikor Kaliforniába költözött.

Gyorsan eladósodott, majd egy szép napon úgy döntött, megkísérli a pornót. Eleinte Matt Ramsey néven szerepelt, főként melegfilmekben, merthogy azokért dupla pénzt fizettek. Végezte a dolgát, különösebb élvezet nélkül, de a vérprofi mentalitásra már anno felfigyeltek. Állandóan csőre töltött fegyverrel, ráadásul nem akármilyen, azaz irdatlan méretű fegyverrel várta sorát. A melegmozi-szakértő, Tim Evanson szerint "soha nem érzékenyült el, amikor a vaskos szerszámok beléhatoltak, sőt, a farka teljes hosszúságát tulajdonképpen ki se tudta használni. Nem tűnt túl ügyesnek."

William Higgins rendező viszont úgy vélte, hogy minden látszat ellenére Peter nagyon szerette a melegszerepeket. Állítólag nem kedveli, ha karrierjének e periódusa felől faggatják. Mindez nem érdemelne említést, sokakkal megesett, csakhogy North úr a legtöbb pornórajongó tudatában az abszolút, a kizárólag nőkre hajtó férfi prototípusaként él. És hány gyönyörűséges dámát megejtett már! Rocco mondta egyszer, hogy négyezernél több a hódításainak száma. Alighanem North szintén e bűvös számhoz közelít, de talán le is körözi az itáliai fenomént. Egy tény: a színésznők jelentős része - például Jenna Jameson - őt jelöli meg az ideális partner személyét firtató kérdésre.

Főként a professzionalizmus miatt esik rá a választás: nincs kecmec, jön, lát, győz, igazi kefélőgép, bárkivel, bárhol, bármikor. És erre még a szakmán belül se képes mindenki... Ügyes, visszafogott, precíz. Gyorsan végzi a dolgát, mintha mindig sietne - állítják a szaktársak. Vége a forgatásnak, aztán eltűnik. Visszavonult életet él - az utóbbi időben a szépséges (és több rangos díjat begyűjtő) Jewel Denyle oldalán. Azt is mondják, hogy felettébb hiú, például nem nagyon díjazza, ha a hajához érnek.

Jellegzetes arc, sportos test, igazi akrobata fapofa, az XXX Buster Keatonja, Buster Keaton humora nélkül. A nyolcvanas évek sztárjai közül Ginger Lynn állt a legközelebb hozzá, pedig Traci Lords oldalán is tündökölt. (Nem gyakorolt rá különösebb hatást, szexuálisan túl agresszívnek tartotta, off-camera, nemcsak a forgatások során.) Nem egyszer, szimultán kéjelgett a kor két csúcsbombázójával. Talán akkor figyelt fel rá a nagyvilág. Senki nem értette, hogyan képes egy férfiú olyan irdatlan mennyiségű spermát kilövellni magából, mint teszi ezt a büszke North. Ejakulációi végtelen hosszúságúnak tűntek, és tűnnek még ma is.

Egy-két hölgy kifejezetten fél tőle, hogy az összes gejzírként kitörő nedű a bájos pofikát öntözi majd. "Néhány nő szerint lealacsonyít az arcpakolás" - elmélkedik a hős. "Nem tudatosul bennük, hogy sok kapcsolat természetes velejárója. Nagy igény van rá, ráadásul nem gondolom, hogy azok a csávók, akik ezeket a képsorokat nézik, meg akarnák alázni a nőket."

North receptje: igyál meg napi egy gallon (?) D-vitaminban gazdag tejet, egyél rengeteg friss zöldséget, extra adag cinket tartalmazó élelmiszereket. Talán, talán nem, bár tagadja, hogy trükköznének. Mindenesetre a publikum az XXX leghosszabb ejakulációt fakajtó férfiújaként tartja nyilván. Így reklámozzák. Nem akármilyen teljesítmény, ekkora mezőnyben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport