Virtuális építészet II.

További Cyb cikkek

Kapcsolódók (1)

Kömlődi Ferenc sorozatának legújabb része, melyben a posztmodern architektúra utopiáit taglalja.

William J. Mitchell virtuális építészetet megalapozó műve, a Bitek városa (1995) gyorsan nemzetközi bestseller lett. Azóta két fontos munkája jelent meg: a Donald A. Schön-nel és Bish Sanyal-lal közösen szerkesztett High Technology and Low-Income Communities (Csúcstechnológia és alacsony-jövedelmű közösségek, 1998), majd az 1995-ös sikerkönyvet továbbgondoló, különös című E-topia: Urban Life, Jim - But Not As We Know It (E-tópia: városi élet, Jim - de nem úgy, ahogy ismerjük, 1999).

Csúcstechnológia és alacsony-jövedelmű közösségek
A tanulmánygyűjtemény Manuel Castells monumentális, három kötetes The Information Age: Economy, Society, and Culture-jével (Az információs kor: gazdaság, társadalom, és kultúra, 1996-1998) állítható párhuzamba. Nem véletlen, hogy Castells is besegített: az egyik írásban az információ-város kettős jellegéről, s e trend visszafordíthatóságáról elmélkedik.

A kötet azonban nem csak elmélkedés - sokkal több annál. Nem találunk benne ködös utópiákat, de a megváltoztathatatlanba belenyugvó, köldöknéző sirámokat sem. Pedig pro és kontra, technológia-hívők és szkeptikusok egyaránt megnyilatkoznak. A csúcstechnológia előidézte társadalmi és kulturális váltás miként alakította / alakítja át az alacsony-jövedelmű közösségek életét? Hogyan befolyásolhatjuk, befolyásolhatjuk-e egyáltalán az események menetét? A szerzők e kérdésekre (is) keresik a konkrét és praktikus válaszokat.

Az első rész (Kontextusba helyezés) - Castells eszmefuttatásán és Mitchell bit-város hipotézisén kívül - az új geográfiát, az információ-technológia történelmi perspektíváit és hatásait vizsgálja.

A második, központi rész (Cselekvési stratégiák) a számítógép és az elektronikus kommunikáció használatának öt, a szegényebb városi rétegek számára üdvös alkalmazását taglalja. Egy: minél szélesebb körű Internet-hozzáféréssel a passzív felhasználó könnyebben válik aktív termelővé. Kettő: az új technológiákat úgy kezelni, hogy a közhasznú, a nem profit-orientált szervezetek és a szegényebb városrészek között interaktív "párbeszéd" alakulhasson ki. Három: e kerületek ifjúságát az elektronikus média adta vállalkozói lehetőségek kiaknázására serkenteni. (Ha Bill Gates feketének születik, akkor is ugyanolyan karriert futott volna be? - teszi fel a kérdést Alice H. Amsden és Jon Collins Clark.) Négy: számítógép-alapú oktatási stratégiák fejlesztése. Öt: a "közösségi computer" - a közösségek életszínvonalát emelő technológiák támogatása.

A harmadik, összegző rész (Következtetések) a stratégiák megvalósulási feltételeit, a fennálló problémákat, valamint a sikerhez szükséges állami, szövetségi, és önkormányzati politikát elemzi.

E-tópia
A bitek városa McLuhan-nel fejeződött be, az E-tópia McLuhan-nel kezdődik. "A város nem létezik többé, csak turisták számára fenntartott kulturális kísértetként" - a médiaguru profetikus szavai idő előtt, 1967-ben hangzottak el... Nem tévedett. A digitális forradalom mindent átrendezett, a több-százéves sablonok a cybertérben életképtelenek. Mitchell urbánus rekviemet hirdet. S közben visszavesz a tónusból: míg 1995-ben, ha nem is hurrá-optimistaként, de a realitásoknál emelkedettebb szinten, addig 1999-ben már konkrétabban és "földközelből" analizál, mérlegel, spekulál. A csodákra rábambultunk, szépeket fantáziáltunk, aztán gyorsan elfáradtunk. Cybertereinket nagyon is evilági fények világítják be, megváltó millennium-álmaink hamar tovaszálltak.

Manuel Castells

Az információs kort, az információs társadalmat tanulmányozó baloldali - marxizmustól sem mentes - gondolkodó. Főbb művei: 1996-1998: The Information Age: Economy, Society, and Culture. I-III. 1989: The Informational City: Information Technology, Economic Restructuring, and the Urban-Regional Proces. 1983: The City and the Grassroots: A Cross-Cultural Theory of Urban Social Movements. Castells-ről magyarul a Replika 36. számában (1999. június), Nyíri Kristóf tanulmánya olvasható.

Digifiliából mégse essünk digifóbiába: a jelen és a jövő se nem utópia, se nem disztópia, hanem e-tópia. (Úgy tűnik, mintha máris a digitális forradalom után lennénk...) Különös egybeesés: nemrég a korábban fanfár-hangú Douglas Rushkoff is hasonló következtetéseket vont le (Coercion, 1999).

Az viszont biztos, hogy az oly sok környezetszennyezéssel, nagyvárosi egyenlőtlenség- és nyomorképzéssel körülírható ipari érából a lényegesen "tisztább" információ korába menetelünk. Megállás nélkül dolgozunk a digitális telekommunikáción alapuló globális infrastruktúrán, az elektronikus hardwaret a hagyományos építészet némely elemével elegyítve új, "okos" helyeket (smart places) teremtünk. Természetesen az e tereket aktiváló és hasznossá tevő software-t is állandóan fejlesztjük. Összegezve: a XXI. század tér-konfigurációján munkálkodunk. Az új centrumok - mint korábban a kikötők és a repülőterek - a kapcsolási (POP-ok és gigaPOP-ok) és a műholdas központok (tele-portok) köré szerveződnek. Minden távolságivá alakul, és fordítva: egyszerre közel és távol. Kitolódik a "hálózati város" határa, végéhez közeledik a vidék izolációja. Egyre közelebb kerül, de mégse integrálódik egymásba a köz- és magánszféra. Mitchell megkérdőjelezi, libertariánus mítosznak, rosszabbik esetben sötét disztópiának tartja a szabad információ-áramlást. (Mielőtt tücsköt-békát összebeszélnénk rá: vajon melyikünk örülne, ha például a hitelkártyakódja szabadon keringene a hálózaton?)

E-tópiák: okosabban (smarter), és nem keményebben működő, kevésbé túlzsúfolt, zöld városok. Lakói az anyagtól a bitek felé fordulnak (de-materializáció), a távolságokat virtuális utazással szüntetik meg (demobilizáció), a felesleges áradat helyett személyre szabott információt kapnak, intelligens otthonukat intelligens gépek szabályozzák, környezetüket nem az ipar, hanem az anyagtalan információ követelményeihez igazítják.