Ricardo Dominguez, az elektronikus zapatista

A már majdnem virtuális városban, Las Vegasban született. Gyerekkorát két jelenség határozta meg. Egyrészt, a közeli katonai támaszpontok árnyékában szövődő antimilitarista, antinukleáris mozgalmak, s az a tény, hogy a sugárzás a környezet jelentős részét lakhatatlanná, halott természetté rongálja. Másrészt, igazi amerikaiként, a televízión nőtt fel, képernyő és valóság eggyé nőtt, végleg eltűntek a kettő közötti különbségek.

Babatér... Különös darab, Ricardo Dominguez, Francesca da Rimini és Michael Grimm közös munkája. Giccses, szado-mazó és pornó-elemek leltára, végtelenig ismétlődő utalásokkal. Merő gúny, szarkazmus az egész. Nekrofil-felhangok. Agresszív vádirat. "Szopd le a kódomat!" "Hagyd abba az e-mailezést, inkább telefonálj, te barom! Udvariatlanság olyanoknak e-mailt küldeni, akik ugyanabban a városban laknak, mint te, kivéve a junk-maileket. Nem, mintha bármit is tudnál a tulajdonról, te paraszt!" "Úgy dugta meg, mintha már halott lett volna, betéve az édes, rohadó mangó-húsba." És a többi, és a többi - szabad asszociációk lavinája, metszetek De Sade márki korából, modern mexikói festmények, impresszionista őszi tájak. Többek között.

Aztán színész, klasszikus színész lett - már amennyire az utcai előadások vagy a Living Theater klasszikus színházak. Később Floridába költözött, rövid ideig egyetemre járt, egy leszbikus könyvesboltban árulta Virillio és Baudrillard munkáit. Rengeteg kokaint szipkázott fel, érdekes emberekkel találkozott: filmezést utáló filmesekkel, költészetet utáló költőkkel, színjátszást utáló színészekkel. A kultúra peremvidékének jellegzetes arcaival, többek között AIDS-aktivistákkal is. Megalakították a Critical Art Ensemble-t - Dominguez, a csoport tagjaként, 1987 és 1995 között számos akcióban vett részt. Fő tételük az elektronikus polgári engedetlenség, a "bunkerrel szembeni ellenállás" tette híressé őket. Hamar rájöttek az újmédiában rejlő potenciálra, és arra is, hogy a Gibson-féle cybertér nem sci-fi metafora többé, hanem valóság, felbecsülhetetlen szupersztráda, mellyel a hatalmon lévők nemcsak élnek, de főként visszaélnek. Tény: az átlagpolgár is megteheti ugyanezt. Csakhogy a helyzet leginkább a korai nyolcvanas évek Franciaországához, a baloldali hatalomátvétel utáni idők gombamód szaporodó szabadrádiókhoz volt hasonló. Amikor Felix Guattari elégedetten nyilatkozott: "A szabad média rendkívül fontos, hiszen az emberek spontán fejezhetik ki magukat általa." S amire az írótárs, Gilles Deleuze dühbe gurult: "Úgyis csak azt ismétlik, amit a hatalom korábban beléjük szajkózott."

Az engedetlenség a mindenkori kormánypolitikával szembeni békés, taktikus, gesztusértékű küzdelem, Gandhitól és Martin Luther Kingtől inspirálva. Viszont hogy mindezt gyakorlatba ültessék, ahhoz Florida túl szűknek bizonyult. Dominguez 1991-ben New Yorkba költözött: önkényesen foglalt épületekben lakott, könyvet lopott, és alaposan kitanulta az új technológiákat. 1994. január elsején - mint sokan mások - a diktatórikus mexikói kormánypárt, valamint az Egyesült Államok, Kanada és a közép-amerikai ország közötti szabad kereskedelmi paktum, a NAFTA jelképezte újliberalizmus ellen, szabadságért és decentralizációért küzdő zapatistáktól kapott e-mailt. Dominguez magáévá tette a gondolatokat, egyik pillanatról a másikra digitális zapatista lett belőle. Információs háborút hirdettek, módszereket dolgoztak ki arra, miként lehet az internetet politikailag is hatékonnyá tenni. Információs ellenterjesztő-hálózatot, hálózatokat, a "Küzdelem és Ellenállás Intergalaktikus Hálózatait" hoztak létre.

Zapatisták - a forgatókönyv A rövid írás az Arthur és Marilouise Kroker által szerkesztett "Digital Delirium" kötetben (New World Perspectives, Montreal) olvasható. Nagyon didaktikus, tézisszereplők, százszázalék agitprop, kizárólag politika és napi aktualitás, de rendkívül gyorsan pergő, izgalmas darab. Főszereplő, narrátor, voice over a Vírus. A memetikus úton terjedő zapatista vírus.

1997. december 22-én paramilitarista csoportok Actealban, egy zapatista faluban negyvenöt ártatlant gyilkoltak le - kizárólag nőket és gyerekeket. Az esemény hatására Dominguez és társai az internetet kommunikációs médium helyett immár a közvetlen politikai cselekvés eszközeként használták. 1998. januárjában megalapították az EDT-t, mely (a mexikói, s azzal - szerintük - cinkos amerikai) kormány ellenes "virtuális ülősztrájkokat" hirdetett. Mindezt html- és a Zapatista Floodnet (Zapatista ÁradatHáló) javascript-eszközöket használva valósították meg. A ZFL percenként többször indított újra egy URL-t - a sztrájkolók számának emelkedésével a sebesség is növekedett. A szisztémát saját repedésein keresztül támadták, réseket nyitottak meg és tártak szélesre. Sávszélességet blokkoltak, (véresen komolyan) eljátszadoztak a 404-es hibaüzenet lehetőségeivel. Agitprop tevékenységük főbb területei: hálózati művészet, politikai aktivizmus, hack.

A hivatalos szervek cyberbűnözésről, cyberterrorizmusról, "elektronikus Pearl Harbourról" beszéltek. De a sávszélesség-blokkolást általában a hacker-közösségek is elítélték. Mások, például az E-Toy, vagy az utóbbi évek globalizációellenes megmozdulásainak (Washington, Seattle, Prága) szervezői viszont sokat tanult tőlük.

"Digitálisan korrektek vagyunk, csak a rendszert forgatjuk fel" - állítja Dominguez.

Az e-gazdaság, a dot.comok uralma ellen szintén küzdenek. Céljuk a html-demokrácia megteremtése, a hackerek politikai aktivizálása, s az, hogy a világháló valóban mindenki számára hozzáférhető és használható legyen. Hacktivizmust taglaló könyvük 2001 januárjában, a New York-i Autonomedia kiadónál jelenik meg.