Rendőrök kísérik a máriapócsi kegyképet

2009.02.07. 15:47 Módosítva: 2009.02.07. 16:05
A máriapócsi görög katolikus templom felújítása miatt Hajdúdorogdra viszik át a hívők kíséretében a könnyező Szűz Mária-kegyképet. A szombati zarándoklat este tízkor ér véget.

Körülbelül ezer hívő részvételével, rendőri biztosítás mellett indult el szombaton reggel 47 kilométeres zarándokútjára a máriapócsi Szűz Mária-kegykép. A festmény a görög katolikus templom felújítása miatt augusztus végéig a hajdúdorogi püspöki székhelyre kerül át.

A zarándoklat Kállósemjénben, Nagykállóban és Újfehértón pihen meg, és este tíz óra körül érkezik Hajdúdorogra. Az ezt megelőző szombat hajnali istentiszteletre több mint ezer ember látogatott el a szabolcsi Máriapócs templomába. A hívők egy része már péntek este megérkezett a városba, és csendesen imádkozva várta a zarándoklat kezdetét, többen gyertyákat gyújtottak és énekeltek.

„Lélekerősítő, de egyben különleges ez a zarándoklat, amelynek jelentőségét jelzi, hogy folyamatosan csatlakoznak hozzánk emberek - mondta Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke, aki maga is elkíséri a képet. - Segíteni kell az embereket, hogy újra tudjanak hinni a vallásban, mert a mai nehéz helyzetben az ember önmagában kevés, kell a kapaszkodó."

2010-ben nyit újra a máriapócsi templom

A máriapócsi görög templomot a kegykép elszállítása után felújítás miatt fél évre bezárják, ez idő alatt nem lesznek szertartások és istentiszteletek sem. A szakemberek régészeti kutatást végeznek a régi templom alapjainak és a körülötte feltételezett temető maradványainak feltárására. A rekonstrukció során megújul az elektromos hálózat, a hangerősítő berendezések, továbbá új fűtési rendszert építenek ki a templomban, megerősítik a tető- és toronyszerkezetet.


A munkálatok a tervek szerint 2010. szeptember 14-én érnek véget. Az európai uniós forrásból megvalósuló beruházásban az egyházmegye és Nyírbátor város közösen vesz részt, de a restaurálás ideje alatt felújítják a kegytemplom előtti teret is.