Kiábrándítóak Gordon Ramsay éttermei
A káromkodásokkal és látványos üvöltözésekkel tarkított éttermátalakítós reality, a Kitchen Nightmares vagy a Pokol konyhája címre hallgató szakácsképző valóságshow műsorvezetője nem ma kezdte a szakmát, első éttermét, a Gordon Ramsay at Royal Hospital Roadot 1998-ban nyitotta Londonban. Az étterem 2001-ben már a harmadik Michelin-csillagját kapta, Ramsay pedig elkezdett terjeszkedni, 2007-re már tizenhárom étterme működött világszerte, Los Angelestől Tokión át Glasgow-ig. A televíziós szereplések és az éttermek szépen hoztak a konyhára, a Petrus nevű létesítményében három bankár például 44 000 fontos költött csak borra egy jól sikerült estén.
A gazdasági válság Ramsay világát sem kímélte, egy idén júniusiban közzétett könyvvizsgálói jelentés szerint a szakács és apósa közös cége a csőd szélén tántorog, ráadásul áprilisban kiderült, hogy az egyik elit éttermében és három londoni kocsmájában nem minden esetben friss ételeket szolgáltak fel a vendégeknek, hanem a konyhaművészet világában főbenjáró bűnnek számító készételeket, amiket a rendelést követően egyszerűen felmelegítettek, majd közel 600 százalákos haszonnal adtak tovább.
A nemrég megjelent Harden's Guide, az egyik brit étteremkalauz értékelése még erre is rátett egy lapáttal, a földbe döngölte a skót Michelin-csillagos éttermeit is. A kalauz szerint a létesítmények hangulata pocsék, a berendezés sivár, az ételek minősége átlagos, a menüsorok nem izgalmasabbak egy külvárosi csehóénál, viszont az áraktól szívinfarktust lehet kapni. Három étterme is bekerült a tíz legtúlárazottabb közé, a londoni elitnegyedben, a Chelsea-ben található, három Michelin-csillagos zászlóshajójáról azt írták, hogy a színvonala gyorsabban zuhan, mint a nemzetközi tőzsde, és a 120 fontos menüsor a negyedét is alig éri meg.
A többi étterme sem járt jobban, és egyik sem került be a legjobb tíz brit vendáglátóhely listájára, míg egyik kirúgott alkalmazottja, egyben egykori tanítványa, Marcus Wareing Berkeley hotelben üzemelő éttermét a szigetország legjobb vendéglátó-ipari egységének választották.