Legalább egy évre elzárták a forgalom elől a soproni Tűztornyot hétfőn - tájékoztatta a városi önkormányzat az MTI-t.
Mire befejeződnek a környéken a felújítási munkálatok, megkezdődik a város jelképének számító torony rekonstrukciója, így az idén már biztosan nem lesz látogatható a műemlék.
A soproni belvárosban tavaly decemberben, a bontási és feltárási munkálatokkal kezdődött meg a Fő tér és környéke felújítása. A programhoz, amelyre 600 millió forintnyi uniós forrást nyertek el, több mint 400 millió forintos önrésszel járul hozzá az önkormányzat.
Az 58 méter magas tornyot még az 1200-as évek végén kezdték el építeni, de vannak, akik szerint az alapjai is Árpád-koriak. Eredetileg várostorony volt, a XIV. századtól kezdték el használni körüljáróját a város figyelésére. Mostani formájában a XV. század körül épülhetett ki, a tornyában az órákon 1735-ös évszám áll.
A Tűztorony a hűség jelképe is, az 1921-es népszavazáson Sopron úgy döntött, hogy Magyarországhoz akar tartozni. Ennek emlékére 1928-ban Hikisch Rezső tervei alapján barokkos kapukeretet készítettek, ami felett a hódoló soproniakat maga köré gyűjtő Hungáriát ábrázoló szoborcsoport Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása (forrás: Wikipedia).