Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMintha a honfoglalásba gyalogolnánk bele
További Életmód cikkek
640 millió forintos turisztikai látványfejlesztésen megy keresztül az ópusztaszeri emlékpark, az első ütemmel a héten készülnek el. A felújítás nagyrészt EU-s támogatásból készül, de a Csongrád megyei önkormányzat is 160 millió forintot biztosít hozzá, és nemrég Eperjes Károly is a jó ügy mellé állt.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark bejáratánál a már jól ismert új magyarországos plakát díszeleg gigantikus változatban, rajta szinte érthetetlen felirattal: "az ópusztaszeri nemzeti történeti emlékpark örökségprogramjában rögzített látogatóbarát infrastrukturális fejlesztések megvalósítása komplex turisztikai termék és egyedi tematikus bemutatóhely kialakítása érdekében". Ez magyarul azt jelenti: felújítás folyik.
A keddi bejáráson azt igyekeztek beharangozni, hogy csütörtöktől újra látogatható a Feszty-körkép, de még folynak az utolsó simítások. A korlátokat most festették le, ezért hiába nyújt lélegzetelállító látványt, annyira nem, hogy az ember ne szédüljön el a tömény festékszagtól. A rotundának a zárt tér ellenére van szellőzése, április 1-jére, amikor megnyitják a nagyközönség számára, már nem lesz festékszag. A festményt jelenleg vegyszerrel portalanítják, és az egyik legnagyobb újítást, az új ösvényt is most fejezik be, felkerülnek a járólapok. Az új járat által a körképet 90 centiméterrel lejjebbről és az eddiginél sokkal közelebbről lehet majd megcsodálni.
– Tényleg lesznek szláv harcosok is? – kérdi a rádiós riporter.
– Halott szláv harcosok lesznek – válaszolt az igazgató. Az egyik újítás ugyanis, hogy a képet övező, 3D-be átvivő terepasztal-installációba szláv harcosok bábjait fektetik. Ennek a térmegoldásnak köszönhetően úgy érezhetjük magunkat, mintha a honfoglalásba gyalogolnánk bele. A körkép terme nyáron a legkellemesebb, ugyanis a festmény állagának megóvása érdekében folyamatosan 19-22 fokot és 50-60 százalékos páratartalmat kell biztosítani benne.
Az igazgató szerint a körkép 2008-as beázása – ami végképp szükségessé tette a felújítást – nem okozott maradandó károsodást, és az új tetőszerkezet természetesen beázásbiztos lesz. A rotunda tetejét most cserélik ki, nagy erőkkel folyik a munka, hogy a régi tetőt patinázott lemezfedésre cseréljék. Ablakokat is hoznak rajta létre, hogy a rotunda külső részei több természetes fényt kapjanak. Akadálymentesítenek is, a projekt határideje 2010 májusa.
A körkép épülete, a rotunda csak nyáron nyílik meg, látogatói egy ajtón mehetnek be, ami kizárólag a képhez vezet, a kiállítóhelyiségeket most újítják fel. Bemutatták a még lezárt térbe készülő kiállítások látványterveit, ezek sokkal nagyobb területet foglalnak el az eddiginél, és izgalmasabbak lesznek, mint voltak: arcrekonstrukciós, korabeli betegségrekonstrukciós kiállítások várnak, de a csengelei kunok élőhelyét is megismerhetjük. Öt új tárlat a honfoglalás időszakát és a középkori Magyarországot mutatja be.
Tokovics Tamás 20009 vége óta az emlékpark igazgatója. A kecskeméti közgazdász Horváth Gábort váltotta, akit a Délmagyar.hu információi szerint a többségi tulajdonos, a megye le akart váltani. A váltás akkor történt, amikor épp elkezdődtek a felújítási munkálatok, az új emberre állítólag azért volt szükség, mert a korábban jól működő park veszteséges lett, jelentős tartozásokat halmozott fel, ezért Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke olyan embert javasolt a park élére, aki eredményesebben gazdálkodik, és olyan új rendezvényeket szervez, amik tömegeket vonzanak Ópusztaszerre.
Megmozgatható tömegek még vannak, idén tavasszal várják a 4 milliomodik látogatót, tehát még minimum 6 millió magyar nem látta a körképet, és ha a határon túliakat is számoljuk, még sokkal több. A Feszty-körképet 1894-ben nyitották meg, utoljára 1995-ben restaurálták, ezután hatalmas tömegeket vonzott, de látogatottsága utána folyamatosan csökkent.
Érdemes egyébként elnézni Ópusztaszerre, mert a park emlékpark létére nem unalmas, III. Béla napozó mellszobrától kezdve Aba Sámuel hajfonatain keresztül Kondor Katalin "kiemelkedő szolgálataiért" ültetett emlékfáig sok érdekességet lehet felfedezni. Ha a hangosbemondóból nem szól valami autentikus, akkor a közeli dóci lőtér gyakorlatozása adja meg a hangulatot, odafelé pedig öröm látni, mennyi fóliasátor van a Kiskunságban.
A parkba már elkezdtek szállingózni a vendégek, egy ajándékbolt nyitva van, a skanzen teljes pompájában ragyog. A valóban gyönyörű, informatív, szellemes és gazdagon felszerelt skanzenben hat statiszta dolgozik a látogatók szórakoztatásán. "Azok nem birkák, hanem juhok, kérem szépen" – világosított fel az autentikus bajuszt viselő pásztor-statiszta, aki a való életben is pásztorkodik. Kutyáját Pecérnek vagy Ringyónak hívják, a többi nevét pedig már el sem mondta, mert nem lett volna szalonképes.
A park húsvétra nagyszabású programokat szervez, lesz például kibicsaklott locsolkodás, amikor a fiúk is megkapják a magukét.