Elkobzott csempészáruk fotón

2010.09.20. 10:48
Contraband, azaz Csempészáruk címmel nyílik fotókiállítás New Yorkban és Los Angelesben a JFK nemzetközi repülőtéren elkobzott árucikkekből. A hamis női táskák és sportruházat mellett döglött tengerimalacokat és tehénürülékből készült fogpasztát is találtak a raktárakban dolgozó fotósok.
tengeri.png

Tary Simon, nemzetközi hírű fotóriporter ötlete volt 2009-ben, hogy megörökítse a New York-i John F. Kennedy repülőtér vámosai és bevándorlási tisztviselői által az évek során elkobzott tárgyakat. A fotózás öt napon át tartott, és mint azt Simon a CNN-nek elmondta, igen nagy megterhelést jelentett a stábjának.

"Az ilyen helyekre nem lehet csak úgy bejutni, elég sokáig tartott, mire minden engedélyt beszereztünk. Öt napot kaptunk, ott aludtunk a reptéren hálózsákban, mert minden percet ki akartunk használni. Az ötödik nap végére már alig álltunk a lábunkon."

A kiállításon 1075 fénykép látható, ezek közül 500 egy limitált szériában kinyomtatásra kerülő exkluzív albumba is bekerül majd. Az elkobozott tárgyak nagy többsége olyan, az Egyesült Államokban is kapható, népszerű árucikkek hamis változatai közül került ki, mint az egyébként méregdrága Lous Vuitton táskák, Nike cipők és egyéb ruházati termékek.

Az extrémebb tárgyak között tehénürülékből készült fogkrémet, örökpata alakú pálinkásüveget, a nemi vágyat elméletieg fokozó szarvaspéniszt, döglött tengerimalacokat és Disney-rajzfilmfigurákkal ékesített matrjoska babákat is talált a fotós.