Foglalja vissza a turistáktól a budai várat!

„Foglaljuk vissza a várat a turistáktól!” – kezdi Csonka Laura történész a Budapesti Aszfaltprojekt (Bupap) Zsidók és törökök a budai Várban című túráját, amire hétköznap délelőtthöz képest meglepően sokan gyűltek össze. Sokszor járok városi túrára, de ennyi embert egy sétán talán még nem is láttam. A felvetés kétségkívül érdekes, hiszen a budai vár nem az a része a fővárosnak, ahová a helyiek gyakran mennének, vagy ha igen, akkor sem tudnak mit kezdeni vele. Minden a turistákra van kitalálva, és bár minden városnak vannak alapvetően turistás negyedei, emellett ki tud alakulni egy olyan rész is, amit a helyiek használnak. Hát a várat senki nem használja, esetleg felmegy megnézni a gyerekkel az őrségváltást, mert a gyerekeknek ez valamiért bejön, eszik egy sütit a Ruszwurmban, aztán siet vissza.

Csonka Laura szerint a legfőbb baj az, hogy a várban ma minden a palota körül forog. Pedig aki a Bupap túráját végigjárja, annak hamar világos lesz: a Budavári Palota egy viszonylag új épület. Ennél sokkal régebbi történelmi emlékek és helyek vannak, amiknek a létezéséről nem is tudunk, és mint a túra címe is utal rá, a várban soha sem csak magyarok laktak.

Emlékeznek például arra az ásatásra, ami ott áll évek óta, és soha nem tudják mi legyen vele?

Csak éppen senki nem tud róla, mert nem látogatható.

A félbehagyott ásatás mellett van egy feltárt, fedett rész, amiben a történelmi vonatkozásokat teljesen figyelmen kívül hagyva volt már Királyi Borpince, később Kémmúzeum, ma pedig nincs semmi. A 11. századi romok kizárólag a Bupap túrájának keretében látogathatók. És érdemes is meglátogatni, egészen különleges úgy bolyongani a föld alatt – hiszen az utcaszint akkor 5 méterrel lejjebb volt –, hogy az ember tudja, 7-800 évvel ezelőtti utcákon sétál. Megtekinthető itt például egy 13 századi mikve, azaz rituális fürdő is, amit eredeti formájában sikerült feltárni.

Ha az elején akarjuk kezdeni a mai vár területének történetét, akkor 1050-ig kell visszamennünk, amikor is még csak erdő volt itt. I. Béla király jött rá, hogy jó kis dombocska ez itt a Duna mellett, érdemes lehet védelmi vonalat építeni ide. Ekkor még csak egy fal építését rendelte el, majd beköltöztetett ide németeket, zsidókat és magyarokat. Az első városfal maradványai még most is láthatók, csak ez is olyan dolog, amit soha nem veszünk észre. Itt aztán olyan pezsgő kereskedelmi élet kezdett kialakulni, hogy az 1200-as évekre a várdomb már fontos szerepet töltött be az ország gazdaságában. Ez főleg a zsidóknak volt köszönhető, hiszen ők foglalkozhattak olyan mesterségekkel – például kereskedelemmel, pénzveréssel, uzsorával –, amelyek a keresztényeknek tiltottak voltak.

Vár építését ide csak IV. Béla rendelte el a tatárjárás után, mert nagyon tartott tőle, hogy visszatér a tatár sereg. Egyúttal azt is felismerte, hogy mekkora szerepük van az ország gazdasági stabilitásában a zsidóknak, hiszen csak ők tudják újra fellendíteni a kereskedelmet. Ezért aztán meg is védte őket. II. Andrással ellentétben, aki előzőleg a főnemesek nyomására az Aranybullában megtiltotta, hogy zsidók vagy mohamedánok álljanak a pénzverdék és az adóhivatalok élén.

Abban az időben a zsidók főleg nyugatról, a mai Német- és Franciaország területéről érkeztek hozzák. 1250 és 1360 között egy virágzó zsidónegyed alakult ki a mai várban, innen való a legtöbb régészeti emlék is, mint például a 13. századi mikve.

Ez az időszak volt az itt élő zsidók aranykora, egészen 1360-ig, amikor is a keresztény főurak annyira eladósodtak, és annyira nem volt kedvük visszafizetni a sok kölcsönt, hogy rábeszélték Nagy Lajos királyt, űzze ki a zsidókat. Így hát megint csak elzavarták Budáról a zsidókat, a házaikat pedig megkapták mások, így a nagyjából 30 nagycsaládból és pár utcából álló zsidónegyed megszűnt.

Négy évig bírta Nagy Lajos a zsidók nélkül, aztán visszahívta őket, mert megint csak kezdtek rosszul menni a dolgok. Persze a régi házukba sokan már nem tudtak visszaköltözni, így egy újabb zsidónegyed jött létre a várban, kissé arrébb, a mai Táncsics utca területén, ami Judengasse néven volt ismert. Ekkor merült fel először egy uralkodói központ építésének az ötlete is Budán, hiszen a király ekkor még Visegrádon lakott. Nagy Lajos azonban úgy gondolta, jó lenne egy palota itt is. Ennek a palotának a nyomai és néhány fala még ma is megvan, csak ez is olyan dolog, amit soha nem veszünk észre, csak elmegyünk mellette. A Nagy Lajos által építtetett vár 1686-ban, Buda visszafoglalásakor teljesen megsemmisült, a mostani palota utána épült tehát.

A mohácsi tragédia hatalmas változást hozott Buda lakosságának összetételében, a törököktől való félelemében ugyanis a polgárság és a papság teljesen elmenekült a városból és a várból. Egyedül a zsidók maradtak, nekik egyrészt már volt tapasztalatuk a törökökkel való együttélésben, és tudták, hogy a muzulmánok tulajdonképpen szeretik a zsidókat, mert jól meg lehet őket adóztatni. Emellett az üzleteiket sem akarták itt hagyni, így

Az itt maradt zsidók sorsa aztán végül mégsem alakult olyan jól, mert amikor a szultán is megérkezett Budára, megörült az itt talált csodás munkaerőnek, és gyorsan hajóra rakta az itt élő 2000 zsidót, és elküldte őket Törökországba. A palotát kifosztották, majd pedig kényelmesen beköltöztek. (A törökök a palotán kívül Buda nagy részét lerombolták, a könyvtárat kirabolták, mintegy 650 antik könyvnek örökre nyoma veszett, Mátyás corvináit pedig úgy kellett később különböző helyekről összevadászni.) A pasának is kellett valami kellemes hely, ezért Werbőczy Istvánt – akinek a legszebb palotája volt a várnegyedben – gyorsan megmérgezték – túlságosan sokat akadékoskodott, és egyébként is 83 éves volt már –, a pasa pedig beköltözött a helyére. Pasának lenni Budán egyébként nem volt egy életbiztosítás: a 145 év alatt összesen 99 pasa fordult meg itt.

A törökök imádták a budai palotát, külön szavuk is volt rá, aranyalmának nevezték. Ők is hamar rájöttek azonban, amire előttük már sok uralkodó, hogy a zsidók egész jól intézik itt a dolgokat, úgyhogy a szultán által kitelepített zsidókat 1540-ben visszahívták, és nagyjából a 80 százalékuk vissza is jött. Ekkor azonban már jöttek velük az akkori török területekről szefárd zsidók is, így ez már nem volt a korábbihoz hasonló homogén közösség (korábban Magyarországon csak askenázi zsidók éltek.) És ekkor kezdetét vette a budai vár történetének legérdekesebb szakasza, amikor törökök és zsidók éltek itt együtt, teljes békében, mintegy 120 évig.

A törökök – a keresztényekkel ellentétben – soha nem akarták más hitre téríteni a zsidókat, hiszen az ő törvényeik szerint csak így szedhettek tőlük adót. Nekik tehát tökéletesen megfelelt ez az állapot. A keresztény templomokat mind dzsámivá alakították, a zsinagógákat – amiből három is volt a vár területén – pedig meghagyták. A békés együttélés 1686. szeptember 2-ig tartott, amikor a budai várat a földdel tették egyenlővé a területet akkor már hét hónapja ostromló keresztény seregek. Addigra már a város más részein élő zsidók is idemenekültek, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy tulajdonképpen ők védték a várat. Ami azonban a legmegdöbbentőbb, hogy a törökök és a zsidók nyomaiból végül semmi nem maradt. Egyetlen egy zsidó túlélő sem, a budai várban több mint 600 éven át jelen lévő zsidó kultúra teljes egészében megszűnt.

A három zsinagógából egy, a legkisebb, egy középkori imaház maradt meg, ami ma is látogatható, és a Bupap túrája is érinti. Ezt leginkább a kis létszámú szefárd közösség használta, a török területről visszatért askenázi zsidók pedig építettek maguknak egy hatalmas, öt méter magas, gótikus zsinagógát az imaházzal szemben.