A military hipszter életérzés nyomában

Miután elhagyjuk a bejáratot, elmegyünk a Roncskutatók második világháborús roncsai, a véradó sátor, a toborzó sátor és a gémerkamion mellett, megérkezünk egy hatalmas mezőre a helyszínnek használt Tamás Tanyán, ahol áll egy színpad, a színpadon 6-7 férfi, többen öltönyben és díszruhában, a színpad előtt a befogott fülű tömeg és mind hallgatják, ahogy maximumra tekerik a koncertekre is használt hangrendszeren egy vadászgép hangját. Ennél vagányabban még életemben nem léptem be fesztiválra, ha egy egyszer a zajjal/underground zenével foglalkozó Ultrahang szervezői úgy döntenének, hogy kitelepülnek Pest megye határába, akkor sem tudnának jobb nyitányt kitalálni. 

Nem értjük, hogy mi történik szombaton nem sokkal tizenegy előtt a II. Nemzetközi Harcászati és Military Fesztiválon. Egy vadászgép tényleg van a színpad mellett, de az értelemszerűen nem mehet élőben, mert akkor messze repítené az egész szerkezetet. Amikor a éktelen, fülsiketítő ricsaj abbamarad, a fesztivált hivatalosan is megnyitják, és megkérik a hagyományörző és különböző korszerű viseletekbe öltözött alakulatokat, hogy vonuljanak oszlopban. A zajról egy szót sem ejtenek.

Idén másodjára rendezik meg a Nemzetközi Harcászati és Military Fesztivált, a Csemő határában szervezett parádén felvonulnak hagyományörzők, fegyveres alakulatok, különböző korabeli harckocsik, van egy kamion, amiben többek között Counterstrike-ozni lehet, a mező egyik felén egy elkerített részen, egy makettvárosban távirányítós tankokkal, a már emlegetett hagyományörzők tartanak fegyveres bemutatókat a különböző harcászati korszakokból, este pedig fellép a Balkan Fanatik. Tavaly tizenötezren voltak az első ilyen fesztiválra kíváncsiak, naná, hogy minket is érdekelt, főleg, hogy a sajtóanyagba sikerült belecsempészni azt a kifejezést, hogy

Úgyhogy elmentem én, mint az ember, aki soha nem volt katona, soha nem érdekelte sem a katonaság, sem a hadviselés bármilyen formája a vízipisztolyokon kívül, aki nem tudja, hogy mi a különbség a tank, a páncélozott harckocsi és az elsütő-billentyű között, és különösebben nem szeretnék egy olyan hadsereg egyenruháiba felöltözni és a relikviáival körbevenni magam, ami ezrek, tízezrek, milliók haláláért volt felelős. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelem azokat, akik ezt művelték június elején, mert nevetségesen meleg volt, és én ilyenkor rögtön respektálni tudok bárkit, aki valami kényszer hatására felöltözik időjáráshoz nem illő ruhába, hát még akkor, ha egész nap abban parádézik.

Úgyhogy különösen nagy tisztelet azoknak a fiataloknak, akik például az Elit alakulatban is megénekelt amerikai 101-es légi szállítású hadosztályt cosplayezték, de akkora átéléssel, hogy az egyikőjük a reggel ásott rókalyukban a szemünk láttára borotválkozott meg, sisakjában a szappanos vízzel, a kollégái mögötte szuronygyakorlatozzanak, ő pedig hanyagul olvasson egy korabelinek tűnő újságot, miköben a rádiójából előre felvett kommunikációk ordítanak. A szemben ülő orosz alakulat egy főből állt, és az ő kezében is csak egy balalajka volt.

A harckocsik felvonulása viszont mai, teljesen töketlen szemmel is impozáns volt, főleg azért, mert a legtöbb kocsi a mai ergonomikus szép vonalakhoz képest drabális és igazi erőt sugároz, a második világháborús német kabriótól kezdve a magyar fejlesztésű Komondorig, bár az egyik kétéltű járgány vagányságát kicsit rontotta, hogy a hátsó ülésén egy nagyon is 2015-ös tinilány nyomkodta a telefonját rajta. De a délután közepére ez már semmi, látunk mi ostorcsattogtató betyárokat célbalőni az Airsoft-pályán.

Mivel játékban az élet sok eleme sokkal viccesebb, mint a valóság, megnéztük a távirányítós tankok összecsapását is, aminél – a fesztivál sok más részével ellentétben – rögtön tudtam, hogy mi a stájsz és mit kell figyelni: két csapat egy makettekkel, romokkal és egyéb teleptárgyakkal elszórt pályán próbálja egymás járművét kilőni, sajnos nem éles lövedékkel, mert akkor biztosan nem nézhettük volna közelről, illetve azt valószínűleg be is tiltották volna, hanem az egyszerűség kedvéért azt mondom, hogy lézerrel, mint a pár bokorral arréb található, gyerekeknek szóló lazershowban. Minden tank tetején van egy kis gomba, ami érzékeli, ha találatot kap egy másik tanktól. Mivel nem videojátékról van szó, a tank irányítóinak szemmel kell megsaccolni, hogy éppen merre fog lőni az övé. Ha találatot kap, akkor a tank lelassul, majd leáll. Azt még mondtam, hogy minden tankba van építve egy kis hangszóró, ami kiadja a megfelelő effektet, amikor beröffentik a motorját, eltalálják, vagy csak dübörög a templomromok között. Hipnotikus látvány az egész, főleg azért, mert játék, még ha minden szereplője véresen komolyan is veszi.

A fesztivál mindkét napjára terveztek hagyományörző bemutatókat, amiből egyet sikerült megnéznünk, a nomád lovasokról sajnos lemaradtunk, mert egyszerűen nem találtuk meg a helyszínt, a kuruc-labanc-örökrangadóra is egy szőrsapkás úriember igazított el minket. Amiről tényleg kár lett volna lemaradni, nemcsak azért, mert irtó szórakoztató azt nézni, hogy kosztümös férfiak és nők évszázadokkal ezelőtt csatákat játszanak újra, hanem mert nagyjából 5 perc alatt sokkal többet megmutat a korból, mint két történelemóra. Ehhez mondjuk kellett egy szakértő kihangosított narrációja is – sajnos nem tudtam meg, hogy ki volt az, ha esetleg valaki meg tudja mondani, az írjon egy levelet –, de sokkal egyszerűbb és őszintén szólva izgalmasabb megnézni a kuruc-labanc osztagok közötti különbségeket élőben, mint papíron. Az mondjuk adott egy vicces csavart az egésznek, hogy az osztrák sereget magyarok, a magyarokat pedig szlovákok alakították, de igazából tökmindegy, ha egyszer a lényeg az, hogy bemutatja előttünk úgy tizenpár ember, hogy mi a különbség az össztűz és a sortűz között, hogy mivel tudtak trükközni a kurucok a zárt alakzatban mozgó osztrákok ellen, és ha közben egy hang a hangfalakból azt magyarázza, hogy a magyar tiszteknek miért volt a szőr a kalapján és miért sújtásnak hívták a varrt vonalakat a kabátján. Hát azért, mert az előbbi a kupánvágástól, a másik meg a kardok sújtásától védett. 

Ha már ennyivel okosabban mentem haza a Military Fesztiválról, már megérte.