Ki ez a nő?

Idén áprilisban nagyjából 17 millió amerikai ült le a tévék elé, és nézte, hogy a 20/20 című riportműsorban az olimpikonként és bulvárfiguraként ismert 65 éves Bruce Jenner bevallja azt, amivel korábban sokat viccelődtek, spekuláltak, suttogtak:

Azt mesélte, hogy utálja a kifejezést, hogy egy lány egy férfi testben ragadva, mert ő saját maga. Ő egy személy. Nincsen senkinek a testébe bezárva. Az agya a saját bevallása szerint sokkal nőszerűbben működik, mint egy férfié. Ő is tudja, hogy nehéz az embereknek megérteni ezt, de ez az ő lelke. Nem sokkal később kibontotta a haját.

Kicsit több mint egy hónappal később, Jenner, már a Caitlyn névvel feltűnt a Vanity Fair júliusi számának címlapján. A lap egy 22 oldalas nagyriportot közölt vele, a fényképeket a sztárok fotósaként elhíresült Annie Liebowitz készítette, a fotók pedig – az interjú nyilvánossá tett részleteivel együtt – bejárták a világsajtót. Jennerből nagyon gyorsan ikon lett, roppant nagy figyelmet kapott (nagyobb sebességgel szerzett magának Twitter-követőket, mint az amerikai elnök, Barack Obama), és fog is kapni, miközben a transzneműek jogai az Egyesült Államokban a figyelem középpontjába kerültek.

Magyarországról nehéz mit kezdeni Jenner döntésének jelentőségével, főleg azért, mert a személyisége szinte teljesen ismeretlen nálunk. Ha valakihez hasonlítani kellene, akkor a sportsikerei és a bulváréletbeli jelenléte miatt talán Növényi Norberthez lehetne.

Jenner a hetvenes években sportolóként tűnt fel, 1976-ban a montréáli nyári olimpiai játékokon megszerezte az aranyérmet tízpróbában, ezzel az amerikai közvélemény a legnagyszerűbb sportolóként hivatkozott rá. Az aranyérem után feltűnt filmekben és sorozatokban is, több-kevesebb sikerrel, az első főszerepéért az 1980-as Zenebolondok című Village People-filmben megkapta a filmtörténelem első Aranymálnáját. A motorosrendőrökről szóló ChiPS-sorozatban hat részig szerepelt, reklámfigura volt, feltűnt a Gyilkos sorokban, majd elkezdett járni olyan tévéműsorokban, ahova csak hívták. Jégtáncoló híresemberek, Celeb vagyok, ments ki innen!, és így tovább. A mai generáció leginkább a Keeping Up With The Kardashians című reality/családi sorozat egyik szereplőjeként ismeri, harmadik felesége ugyanis a Kardashian-lányok anyukája, Kris Jenner volt, így Bruce-nak is feltűnt a műsorban. Az egyre bizarrabb kinézete, a hosszú haja, a visszahúzódó természete miatt sok poén céltáblája lett, de senki sem tudta róla, hogy már egészen gyerek kora óta nőként szeretett volna viselkedni. 

Saját bevallása szerint amikor az olimpiai sikerekről nyilatkozott a tévében, néha melltartó volt az inge alatt, a nemváltáshoz szükséges hormonokat pedig már a kilencvenes évek elején elkezdte szedni, de a harmadik házassága kezdetekor abbahagyta. Idén márciusban szánta el magát az arcműtétre, a Vanity Fairnek azt nyilatkozta, hogy az eredetileg ötórásra tervezett beavatkozás tízórásra nyúlt, ő pedig pánikrohamot kapott közben. Ez volt az első műtétje, amikor célzottan megváltoztatta a kinézetét. A Los Angeles Gender Center egyik tanácsadója megnyugtatta, hogy a pánikot gyakran a gyógyszerek okozzák, az aggódása pedig nagyon is emberi reakció volt.

Jenner változása az amerikai közvélemény egyik különösen érzékeny pillanatának csúcsán történt meg, amikor a transzneműség berobbant a köztudatba és a borzasztó viccek helyett érdemben foglalkoznak vele a kultúriparban és a politikában is. Obama az 2015-ös országértékelő beszédében az első amerikai elnök volt, aki kimondta a „transgender” szót, méghozzá ebben a kontextusban:

Ezért védelmezzük a szólásszabadságot, ezért védjük meg a politikai foglyokat és ítéljük el a nők, vallási kisebbségek, valamint a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek üldözését.

Az utóbbi évek két kritikailag sikeres amerikai sorozatában is transzneműek a főszereplők: a Golden Globe-ot nyerő Transparentben Jeffrey Tambor játssza az idős apukát, aki egész életében titkolta, hogy valójában más neműnek tartja magát, a női börtönről szóló Orange Is The New Black-ben pedig egy transz színésznő, Laverne Cox játssza a rács mögött a hormonellátásaival küzdő rabot. Coxot azóta szinte piedesztálra emelte a közvélemény, az LMBTQ-közösség amerikai szócsöve lett, a Time a tavalyi, The Transgender Tipping Point (A transzneműség fordulópontja) című cikkét is Cox egyik előadásával kezdi. És ha távolabb lépünk a tévé világától, akkor ott van Jared Leto Oscar-díjat érő szerepe a Mielőtt meghaltamban, vagy a szintén Oscar-díjas Eddie Redmayne következő, transz szerepe a The Danish Girl című filmben, a horvát androgün modell, Andreja Pejic pedig a Vogue első transznemű modellje volt nemrég.

Jenner coming outja bőven kapott dicséretet és kritikát is, de a várható társadalmi fordulatot leginkább a Daily Beast újságírója írta le a legjobban. Az amerikai beszélgetős műsorok gyakran éltek olcsó, transzneműeket lealacsonyító poénokkal (a moziban sem ismeretlen a jelenség, lásd Másnaposok 2., ahol egy transz szereplő csak a sokk kedvéért mutatja meg magát meztelenül), de Jenner tévés interjúja után a tévés komikusok céltáblája másfelé fordult. Ez nem azt jelenti, hogy kerülték volna a témát, de a hangsúly eltolódott és csak ürügy lett arra, hogy bigottokon, politikusokon és saját magukon élcelődjenek. A Daily Beast újságírója szerint Jenner őszintesége, sebezhetősége, vagy hírneve miatt sikerült a transzokkal szembeni vicceket rossz színben feltünteni a mainstream közönség előtt. Jenner maga mondta Diane Sawynernek, hogy:

Az egyetlen dolog, ami annyira fontos nekem ebben az egész folyamatban, hogy megtartsuk a humorérzékünket. Még nekem is nagyon vicces ez az egész.

A sajtó által megkeresett genderszakértők dicsérték a tévészereplését, mondván sikerült nagyon ízlésesen bemutatni az átalakulás folyamatát, nem bagatellizálták el a részleteket, és megmutattak olyan elemeket, amik a magánéletre tartoznak, mondta például Patricia Gherovici a Guardiannek. De voltak olyanok is, akik nem láttak akkora forradalmi változást a Vanity Fair-címlapban, Paul B Preciado transznemű író szerint a médiafelhajtás nem sokban különbözik más, hasonló bejelentésektől, az ötvenes években hasonló volt a férfikatonából változó Christine Jorgensen esete, aki elsőként vállalta a nyilvánosság előtt a nemváltó műtétjét. Preciado azt mondta, hogy Jenner ugyanazokkal az eszközökkel vívta ki magának a figyelmet, ahogy tradicionálisan a nők szokták: hormonok, smink és a fellépés segítségével.

Jennert egy dolog miatt is érhette a kritika a címlap után, a képekkel szinte egy időben jelent meg a hír, hogy főszereplője lesz az életéről szóló I Am Cait című dokumentumsorozatnak, a coming outja pedig nem volt más, mint egy tervezett promókampány része, egy fontos jogi egyenlőségi tett helyett. A kritikusoknak csak annyiban nincsen igaza, hogy Caitlyn Jennert címlapra rakni az év bármelyik hónapjában merész döntés lett volna, bár Jenner hirtelen jött népszerűségét tekintve biztos jót fog tenni a műsor nézettségének.

Az I Am Caitben hangzik el az a mondat, ami valószínűleg a legtöbb intoleráns ember fülét fogja sérteni. Amikor Jenner az átváltozása óta először elhagyja a birtokát, arról beszélnek az autóban, hogy egy nap majd be fog olvadni a társadalomba és nem fogják kinézni. Jenner erre azt mondja:

Én vagyok az új normális.

De mégsem ezzel a mondattal akarom befejezni a cikket, hanem azzal, amit a Vanity Fairnek mondott. Azt mondta ugyanis, hogy jó nap volt, amikor megnyerte az aranyat 1976-ban az olimpián, de a fotósorozata előtti napok