Fogfehérítés = tíz nap fehér pokol

Van az a gyerekvicc, hogy most nincs más dolgod, csak ne gondolj öt percig a jegesmedvére – és hát nyilván az ember ezután másra sem fog gondolni, mint a jegesmedvére. Most el kell képzelni ugyanezt, csak ételekkel, de rengeteg félével, ahol hasonló a feladat: ne gondolj rá, hogy olyat akarsz enni. Ezt a játékot kellett játszanom tíz napig, mert elmentem fogat fehéríteni, és a végére majdnem beleőrültem.

A peroxidmentes fogfehérítés elvileg úgy néz ki, hogy kapunk egy időpontot, ott jön egy rövid fogkőleszedés, utána bekenik egy nátrium-perborátkrémmel a fogunkat, amit háromszor 15 percig LED-del világítanak meg. A fény hatására oxigén szabadul fel a krémből, ami néhány árnyalattal kifehéríti a fogat. Ezután pedig 10 napig vigyázni kell, hogy ne színezzük el a fogunkat.

Így néz ki fogfehérítés a valóságban

Ha valamilyen kuponos-bónuszos csomagban vettük a fogfehérítést (mint én), mert így jóval olcsóbb a dolog, készüljünk fel, hogy nem mi voltunk az egyetlenek: könnyen lehet, hogy hetekig vagy hónapokig nem kapunk időpontot. Aztán amikor bejutunk, a recepción még nagyon kedvesek, de a székbe beülve jön a lelkifröccs, hogy miért nem járunk sűrűbben fogászatra, ahol még ez a jelenet is lejátszódik:

– Tudom, hogy nem szoktam megnézetni a fogaimat, de lusta vagyok és még fiatal.
A fogász ránéz az adataimra: – Hát annyira azért nem.

És hogy évente el kellene járni, puha kefével fogat mosni, ráadásul nem jobbra-balra, hanem fel és le, de a legjobb az lenne, ha vennék egy elektromos fogkefét. A ledorgálás után viszont jön a fogkövetlenítés, meg amikor szétfotonágyúzzák az ember száját (amiből nem érez semmit), és a végén, még ha elsőre nem is látjuk, az előtte-utána színmintákat összehasonlítva óriási a különbség.

Tök jó, gondoltam, túl vagyok a nehezén – de nem, dehogyis voltam túl, ekkor még fogalmam sem volt a következő napok szenvedéseiről.

A fehérdiéta

Jött egy rövid ismertetés arról, miket nem ehetek és ihatok. Jó, hát majd csak túlélem, elköszöntem és elmentünk a csajommal (akivel a közös szenvedés miatt egyszerre estünk túl a kezelésen) egy levesező-szendvicsezőbe, ahol jött az első meglepetés. Attól, hogy nem írják oda, hogy a banános-vaníliás levesben van csoki, még lehet benne, amit ki kell halászni és egy habos kupacban a tálcára gyűjteni, meg az én szendvicsem is szét kell szedni, mert hiába nem volt odaírva ennél az egynél, hogy van benne paradicsom, attól még volt benne. Volt még egy szendvics, amiben nem volt, abban rántott camembert és áfonyalekvár volt, ami persze az áfonyalekvár miatt esett ki.

És itt kezdtem rájönni, hogy egy óriási összeesküvés részese lettem: mert oké, nem lehet csokit, paradicsomot és lekvárt enni, meg sötét gyümölcsöket sem, de almát sem (a savtartalma rosszat tesz): leginkább banánt és körtét, de nem csoda, hogy ebből a kettőből elég ritkán csinálnak gyümölcssalátát. Azért valami édes jó lenne, jégkrém? Tele van színezékkel, gumicukor? Ugyanaz. Jó, akkor legalább iszom egy gyümölcslevet vagy egy szörpöt. Ó, várjunk csak...

Levesfronton sem jobb a helyzet: nyilván ki lehet bírni tíz napot gyümölcsleves nélkül, de ha valaki tudja, hogy el van tiltva egy tál hideg meggylevestől, akkor az lesz az első dolog, amit kiszúr, bárhova is teszi be a lábát. A sós levesek jó része is kiesik, de például a húsleves nem - már persze akkor, ha nincs benne sárgarépa. És aztán jön minden, amiben paradicsom, pirospaprika vagy paprikapor van, a szalámitól és kolbásztól kezdve a ketchupig. De tiltólistás nagyjából minden olasz étel, szendvics, rengeteg ropogtatnivaló, tilos a bab, a káposzta, minden olajos szósz, a tea, a vörösbor, a kóla. Meg a rágózás és a dohányzás is.

Szóval maradnak a világ legunalmasabb ételei: az üres tészta, a rizs, a csirkemell és a tofu. Az szuper, hogy lehet kesudiót és mandulát enni, ami egyszerre egy főétel és snack is, de az történt, amire nem számítottam: egy hét után ezekbe is bele lehet unni. Volt egy irányelv, amit még a fogászaton mondtak: minden, ami megfogná a fehér ruhát, az tilos. De ha nekidobok egy répát, az sem fogja meg, mégis tilos. És a hummusz, az mondjuk oké? Vagy a gyroshús? A whisky? Szóval amit csak lehetett, igyekeztem elkerülni.

Közben az sem segített, hogy az energiaszintem a nullán volt: kávét nem szabad inni, de nem is az a baj, mert azt nem szoktam - viszont az energiaitalok is tiltólistásak (gondolta volna, hogy majdnem mind tele van például karamellszínezékkel?). Valamiért volt egy kivétel, amikor tájékoztattak: a Red Bull. De ott meg az lett a gyanús, hogy mi van, ha direkt összejátszik a fogászkamara az egyik legdrágább ital gyártójával? Nem, engem nem húznak a csőbe, nem iszom
inkább semmit.

Viszont jöttek az apró örömök, mint amikor egyik este édességet kutatva találtam a hűtőmben egy eldugott, de még nem lejárt hatalmas bödön vaníliajoghurtot! Ez az öröm egészen két kanálig tartott, amikor a biztonság kedvéért megnéztem a doboz oldalát, miből készült a joghurt: és tudják, mi a színezőanyaga?

Nem segített a dolgon, hogy közben jött a Sziget, ahol a vodka-szódánál külön kérni kell, hogy ne tegyenek bele se lime-ot, se citromot (a savasságuk miatt, mint az almánál), de enni meg nagyjából semmit sem mertem. Aztán találkoztam korunk egyik filmbálványával, aki megkínált egy cigivel, és naná, hogy a havi egy szálamat akkor fogom elszívni, amikor Szimler Bálint kínál vele. Meggyújtottam, beleszívtam, és még ki sem fújtam a füstöt, miközben eszembe jutott, hogy mekkora hülye vagyok. Persze ezután nem fogom elnyomni, mert az milyen kínos már.

De ha már kínos helyzetek: a legjobb egy házibuli volt, ahol csajomat és engem vagy féltucatnyian kínáltak meg valami olyannal, amit nem ehettünk vagy ihattunk, és amikor rákérdeztek, hogy van valami betegségünk vagy miért nem kérünk ezt meg azt, akkor el kellett mondani az egész fogfehérítés dolgot. A szemem sarkából pedig láttam, hogy aki már harmadszor hallja az egészet, az fogja a fejét, hogy minek kellett meghívni ezeket a felvágós hülyéket.

Azt fontos elmondani, hogy szeretek enni: sokfélét és sokszor, és tök jó eltervezni, hol ebédelek, mi lesz a vacsorám, aztán levenni még egy zacskó gumicukrot - ez az egész pedig másfél hétig teljesen kiesett, de így talán könnyebben megérthető, mitől akkora szenvedés ez a tíz nap. Azt pedig el sem tudom képzelni, min mehet át egy laktóz- vagy lisztérzékeny nap mint nap.

Viszont most vége a 10 napnak, a koplalástól fogytam három kilót, a fogaim pedig olyan fehérek, mint egy kisbabának, úgyhogy ma ünneplünk.