Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTúl sokat evett, ezért kitiltották a Trófeából
Olvasónk, Kázmér (nem szeretné, ha neve nyilvánosságra kerülne), eleinte társasággal járt a Margit körúti Trófea Grill étterembe, ahol hűségét VIP-kártyával jutalmazták. A jelentős kedvezmény és a barátságos légkör miatt egyre többet járt egyedül is vacsorázni a vendéglátóhelyre, egészen addig, míg egyszer minden indok nélkül nem engedték be.
Másfél évi kitartó nyomulás után végül azzal indokolták a kitiltását, hogy túl sokat van ott egyedül, így nem gazdaságos az etetése.
A felvétel elkészítése után megkerestük a Trófea Grillt. Az egyik résztulajdonos abszurdnak nevezte, hogy gazdasági okokból nem látják szívesen Kázmért, és kizárta, hogy valaha is ilyet mondtak volna. Az étterem ekkor nekünk előadott verziója szerint a férfi többször is vállalhatatlanul viselkedett, zavarta az ott dolgozókat és a többi vendéget is, ezért szóltak neki, hogy ebből elég, ne jöjjön többet. A felvételünkön jól hallatszik, ahogy Kázmér többször is rákérdez, voltak-e vele gondok, és mindig azt a választ kapja, hogy ő egy jó gyerek, akinél ilyen gondok fel sem merülhetnek.
A Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint az étterem részéről az effajta eljárás etikailag mindenképpen kifogásolható, és ha a sértett úgy dönt, hogy bejelenti az esetet, akkor a hatóság vizsgálatot indít.