Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Egy romantikus vacsorával egybekötött utazásra hív a Vál-völgyi kisvasút a szerelmesek ünnepén!
– olvastam a felhívást a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól, és azonnal kaptam az alkalmon. Végre itt a lehetőség, hogy Fruzsinával egyről a kettőre jussunk.
Fruzsinával még az egyik decemberi Ákos-koncerten ismerkedtünk meg az Arénában. Én a Tipikus sztereó alatt gerendacipelést imitáltam, ő pár sorral előttem a széles csípőjére mutogatva kiabált valami olyasmit a színpad felé, hogy gyereket akarok szülni. Később mellé kavarodtam a közönségben, megismerkedtünk, és miután kiderült a telefonjáról, hogy nem 30-as, randevúzni kezdtünk. A felcsúti Valentin-nap pont egy remek alkalom, hogy ezt a kezdeti ismerkedési fázist végre valami komolyabbra váltsuk, és a jövőben szerelmünk együtt roboghasson a Vál-völgyi kisvasúttal.
Világ életemben meg akartam nézni Felcsútot. Ezt a kis Fejér megyei ékszerdobozt, ahonnan olyan nagy emberek kerültek ki, mint Orbán Viktor vagy Mészáros Lőrinc. Mit tudhat egy ilyen icipici település, hogy ennyi hírességet ad a világnak? A busz rögtön a Puskás Akadémiánál rak le minket, ahol nagyjából meg is kapom a választ erre a kérdésre:
Itt már gyerekkortól tudatosan nevelik a jövő nagy embereit.
A ködfödte akadémia mellett sétálva arra leszek figyelmes, hogy mennyire takaros kis falucska ez a Felcsút. Sehol egy tébláboló álcivil, sehol egy hazaáruló olimpiaellenes, de még csak egy árva járókelő sincs, aki lábával esetleg összekoszolná a tökéletesre épített járdát. Felcsúton nincs senki és semmi, de nem is kell, mert ahol a nagy emberek születnek, ott jobb is, ha a keményen dolgozó kisember nem mutatja magát.
Elegánsan lépdelve a Puskás Akadémia előtt parkoló méregdrága autók mellett, a szél bele-belefúj Fruzsina hajtincseibe, ám ez az apró zavaró momentum sem képes elvonni a figyelmemet arról, hogy rögtön itt a stadion tövében állították ki Orbán Viktor házát. Szép, takaros, igazi magyar odú, aminél jobb helyet nem is találhatnánk szerelmünk elmélyítéséhez. Mielőtt a Fruzsina könnybe lábadt szemeiben tükröződő magyar lobogó órákra ott tartana minket, folytatjuk utunkat a Vál-völgyi kisvasút felé, ahol remélhetőleg soha nem látott kalandok elé nézhetünk.
Szeretném megdicsérni a kivitelezők munkáját, mert bizony sikerült összekötniük a kellemest az úgynevezett hasznossal. A Puskás Akadémia nevű vasúti megállóhoz a műfüves pályán focizó lurkók mellett kell elhaladni, és ki ne akarna akár csak pár pillanatra megállni, nagy levegőt venni, és párjával együtt azt kiáltani a vaskerítés túloldaláról:
Le is út, fel is út, csak a Felcsút!
A következő generáció nagy labdarúgói abszolút megérdemelt körülmények között készülhetnek, a Valentin-napi szerelmesek pedig legalább ennyire felemelő környezetben haladhatnak a kisvasút felé. Jobbra semmi, balra semmi, igazi magyar vidék, de a sötétbe és ködbe fénykardként vág bele a kovácsoltvas lámpapóznák fénye és a minden méterre elhelyezett térfigyelő kamerákon megcsillanó zúzmara. Fruzsina szebb, mint valaha, mélyen a szemébe nézve eltűnődöm azon, hogy vajon gesztenyebarna vagy tengerkék szempár néz-e rám vissza ezen a ködös estén – de aztán megpillantom az egyre csak távolodó Pancho Arénát, és gondolataim már rég valahol a másodosztályban járnak.
A ködtengerben úszva megérkezik a Felcsúti Szerelemvonat a Puskás Akadémia megállóba. A legkorszerűbb elvek alapján készült – azt gondolom, Anglián kívül nincs is ilyen szintű vonat a kontinensen. Felpattanunk az egyik kocsiba, elfoglaljuk a névre szóló helyünket, és az átmeneti vaksötétben Fruzsinával egymás kezét megfogva hálát adunk az égnek, hogy ma Magyarországon egyáltalán lehetőséget kapunk egy ilyen utazásra. Kényelmes székeink mellett egy szívecskés bonbon, rózsaszirmok, egy kis üveg pezsgő, trendi műanyag pohár és villanymécses, a párás ablakban pedig egy fiatal párt látok, amely az egész életét le tudná élni ebben a mámorító idillben.
Körülöttünk megszeppenve sugdolózó párok 30-tól egészen 60-70 évig. Legszívesebben rájuk kiáltanék: hé, miért nem vagytok hangosabbak, miért nem táncoltok örömötökben, hogy potom 4500 forintért fejenként ilyen utazásban lehet részetek?! Az utazás pedig tényleg egészen egyedi élmény, hiszen a felcsúti kisvasút alig öt és fél kilométer hosszú, ezt a távot ifjúkoromban futva tettem meg, amikor még időben oda akartam érni edzésre. De ma már sokkal jobb körülmények között élhetünk, és a saját lábunk helyett elég csak a pénztárcánkat használni, de azt sem direktben, hanem adó formájában. Talán vannak olyanok, akik szerint túlzás olyan vasútvonalat építeni, ami mindössze három megállóból áll, és biciklivel tíz perc alatt bejárható, de hadd mutassam meg Fruzsinának, ahogy a Puskás Akadémiától Felcsút vasútállomásig, majd onnan vissza a Puskás Akadémiáig, végül az arborétumig zötykölődünk a szerelem rögösnek egyáltalán nem nevezhető vasútvonalán. Ahogyan a buborékok pukkannak a Törley pezsgőben, eszembe jut egy ősi dakota mondás:
Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.
A gondolattól, hogy ez a kaland Bicskéig vagy akár Lovasberényig is tarthatna, összefut a nyál a számban, és közben azt figyelem, hogy Fruzsina hajában meg-megcsillan a gyémántberakásos hajráf. Bárcsak elvihetném egyszer a festői Bicskére vagy a mágikus Lovasberénybe! Talán 2018 után ez az álom is megvalósulhat.
Az arborétumhoz érve lemászik a csipet csapat a vagonokból, és ekkor derül ki igazán, hogy mennyi szerelmespár gondolta úgy, nincs is jobb hely kapcsolatuk megünnepléséhez, mint Felcsút. A kis üveg pezsgőtől kackiás hangulatba kerülő férfiak nagyokat viccelődnek, a mellettük haladó nők princípiumukat beteljesítve még a legegyszerűbb poénokon is úgy nevetnek, mintha csak egy sereg Hofi haladna a Puskás Ferenc Sport Hotel irányába. Egy férfi úgy kapja fel a hotel irányát mutató táblát, mint Árpád apánk, amikor elindult az Etelközből új hazát keresni.
Valahol egészen szívszorító, hogy bár Puskás Ferenc – mindenki Öcsi bácsija, a Száguldó Őrnagy – sohasem járt Felcsúton, a falu mégis úgy kezeli őt, mintha itt született volna, és egész életében a saját arcával ellátott Puskás Akadémia-címerrel a szíve fölött közlekedett volna Madridtól Alcsútdobozig. Pancho Aréna, Puskás Akadémia és Puskás Akadémia megálló, de ha ez nem lenne elég a tiszteletből, a szerelmeseket a kisvasút a Puskás Ferenc Sport Hotelbe szállítja, ahol szinte minden dekoráció arra emlékeztet, hogy igazából Öcsi bácsi sohasem hagyta el a felcsúti otthont. Lesegítem Fruzsináról a kabátot, félénken megtapintom a felkarját, de úgy teszek, mintha csak véletlen lett volna. Nem akarok nyomulni, nem illik, pláne úgy, hogy Öcsi bácsi ott figyel minket minden falon.
A romantikus félhomályban felcsendül a kedvenc Magna Cum Laude-dalunk akusztikus feldolgozása, és már megint kiderül, hogy ez a falu mennyi tehetséggel büszkélkedhet. Fruzsina fröccsöt kér, én sört. Sajnos itt esik az egyetlen szégyenfolt szerelmünk palástján, amikor a pincér, ha nem is az ujjait tördelve, de érezhető csalódottsággal a hangjában bevallja, hogy kizárólag Sopronijuk van. A magyarosnak tűnő márkanév ne tévesszen meg senkit, a Soproni ugyanúgy a nyugati liberális fogyasztóipar mérge, mint minden más sör, amit a holland Heineken gyárt. Nagyon furcsának találom, hogy Lázár János Miniszterelnökséget Vezető Miniszter Úr korábbi felhívása pont egy olyan fontos településre, mint Felcsút, nem jutott el, és Igazi Csíki Sör helyett a zavartan pislogó partnerem szeme láttára Sopronit kell rendelnem. Szégyellem, de rendeltem, az isten bocsássa meg nekem. Az étkezéshez egyébként az alábbi menüt tették elénk:
Csirke pirított kenyérkockával, szűzérme gombával és szerelemcsokoládés süti rengeteg szerelemmel leöntve. Megpróbálom lábfejemmel megérinteni Fruzsina lábfejét, de véletlenül úgy térden rúgom, hogy csak a háttérben felszólaló Lana Del Rey-feldolgozás képes enyhíteni a fájdalmát. Közben a pincérek sürögnek-forognak, mi később ráülünk az ízléses szívecskés lufikkal díszített szerelemkanapéra, és hallgatjuk a rengeteg kacajt, mókát és dilit, amit egy ilyen esemény kihoz minden párkapcsolatból. Nem is akarjuk elhinni, hogy ennek egyszer vége lehet, és jól láthatóan a többi vendég arcán is kezd mutatkozni a rémület, hogy lassan búcsút kell inteniük mindannak, amit Puskás Ferenc adott szerelmük ünnepéhez.
Sokan még tovább maradtak, de pár letört szerelmespárral elindultunk a kisvasúthoz, hiszen ahogyan Big Daddy László érdemes művész mondja a Viva Mexico című dalban:
Minden jónak vége szakad, haza kell menni.
A kicsit spicces társaság hatalmas viccelődésbe kezd a hazaindulás előtt. „Nem elhúzzák a nótáját, hanem elvontatják!” – ismétli meg ugyanezt a poént az egyik boldognak tűnő férfi legalább háromszor, és a hahotázó társaság mellett Fruzsina a szemeit forgatva próbálja jelezni, mennyire jól szórakozik ezen a varázslatos estén. Közben egy másik férfi a nyilvánvalóan zárt ajtót próbálja nyitogatni, mint egy igazi lovag, akinek az olyan apróságok sem jelentenek akadályt, mint a felhívás, hogy még nem lehet felszállni a vonatra.
Magunkba roskadva, de szerelemtől feldúlva ülünk vissza a helyünkre, ahol kisebb szívszakadás fogad. Már nem a mi nevünk van kiírva, hanem egy másik szerelmespáré. Azoké a szerencséseké, akiknek útja csak most kezdődik, és akik átélhetik ugyanazt a csodát, mint én és a csodálatos Fruzsina, aki ugyanolyan őzikeszemekkel bámulja a távolodó arborétumot, mint a múlt heti közbeszerzést, amit direkt neki nyertem. „Ne csüggedj, szerelmem, visszajövünk még” – mondanám, ha nem előzne meg a háttérben részegesen felcsendülő középkorú férfi, aki előtte egy üres pezsgősüveget megragadva szomorúan konstatálta, hogy bizony annak az italnak legalább annyira vége van, mint szerelmi utazásunknak a felcsúti kalandvilágban. „Anya, menjünk vissza!” – csuklik el a férfi hangja. „Annyira jó volt, anya!” – sóhajt fel most már hangosabban, de vágyai nem találnak megértő fülekre. Hát, úgy tűnik, a felcsúti szerelemcsakra nem tudott minden szívet ugyanannyira megdobogtatni.
Felcsút vasútállomásra érve aztán elfog a féltékenység. Na nem Fruzsina kacér pillantásai miatt, amit a masinisztának szánt, hanem attól a tömegtől, amely csak most indul neki ennek a nagy útnak. Egy idősebb hölgy is így érezhet, mert addig-addig erősködik, ameddig fel nem engedi a mozdonyvezető maga mellé, de mások is próbálnak repetázni egyet a szerelemvonatból. Mi nem, mert a jóból is megárt a sok. De hazafelé azért csak-csak felemlegetjük, hogy mennyire kedves Puskás Ferenctől, hogy egy ilyen kicsi falunak stadiont, akadémiát, sporthotelt és vasutat adott. Bárcsak sokkal több focista segítené ezzel a vidék felzárkóztatását a nagyvárosokhoz! Talán egyszer Bicske vagy Lovasberény lehet a következő. A szív megvan hozzá, már csak a sínek kellenek.
Korábban soha nem ünnepeltem még a Valentin-napot, ezért is lettem tök izgatott, amikor Dávid elhívott keddre randizni. Az eddigiek alapján nem tudtam eldönteni igazán, mit várhatok tőle azon túl, hogy kedves srác és a zenei ízlésünk kb. egyezik, egy romantikus vacsora ideális alkalomnak tűnt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Az azért biztatóan hangzott, hogy egy korábbi cseteléskor említette, gyakornokoskodik egy kommunikációs cégnél, ami csomó állami megbízást kap, meg hogy a volt HÖK-ös barátaival közös startupjukkal pályáztak uniós támogatásra.
Próbáltam kihúzni Dávidból, hova megyünk, de nagyon titokzatos volt. Annyit azért elárult, hogy inkább melegen és kényelmesen öltözzek. Ekkor már kezdtem gyanakodni, hogy nem pont olyasmire készül, amire én számítottam Valentin-nap címen, de nem akartam követelőzőnek látszani, szóval nem firtattam tovább, visszatettem a magassarkút a cipősszekrénybe. A következő sokk akkor ért, amikor azt mondta, találkozzunk a Délinél. Eleve mi az már, hogy nem jön értem taxival, amúgy meg jézusom, mit fogunk csinálni azon a lepratelepen – gondoltam, és lélekben végleg elbúcsúztam a Nobutól meg a Buddha Bartól, ahova szívem szerint mentem volna.
A pályaudvarnál aztán kiderült, hogy még annál is jobban mellé lőtt a programszervezéssel, mint gondoltam. Az V. kerület helyett még el tudtam volna viselni egy budai helyet (Mom Park Leroy, ilyesmi), de sajnos ilyesmiről szó sem volt, konkrétan FELSZÁLLTUNK EGY VONATRA, ÉS LEMENTÜNK VIDÉKRE, A SEMMI KÖZEPÉRE. Nem túlzok, nem volt ott semmi, amit érdemes lett volna kiposztolni az Instára, meg baromi nagy köd is volt, szóval ha lett volna, se látszott volna. Ami viszont még így is kivehető volt sajnos, az Dávid elég bénán szabott zakója, látszik, hogy még nem rég óta mozog a megfelelő körökben, ahol már a szűk szabás a divat. Gondolatban már háromszor elátkoztam a hülye fejemet, hogy előzőleg eldicsekedtem a csajoknak a randival, ezt a gyászt így már le sem lehet majd tagadni előttük.
Próbáltam azért az egészhez jó arcot vágni, meg a lehetőségekhez képest jól kinézni, de utólag visszanézve szerintem nagyon látszik a fotókon a műmosoly. Csináltunk egy csomó képet valami focipályánál, aztán később a kisvonaton is. Merthogy igen: a nagy meglepetés ez volt, hogy Dávid befizetett kettőnket egy szívecskés lufikkal kidekorált kisvasútra, aminek összesen 3 (!!) megállója volt, de azért egy órát zötyögtünk rajta oda-vissza. Adtak valami alsó kategóriás pezsgőt, csokit, aztán elvittek vele egy egészen lehangoló szálloda aljában levő étterembe.
Na, ez már végképp több volt a soknál, ahhoz képest, hogy pár órája még abban reménykedtem, taxival megyünk a Four Seasonsbe, a ködben kellett gyalogolnom egy csapat másik lúzerrel a hotelig, majd cipőtalpra sütött, kihűlt csirkeszeleteket és mirelit krumplikrokettet majszoltam valami csoffadt salátával. A zene volt az egyetlen jó pont, az mondjuk tényleg hangulatos volt, csak közben durván nyomasztó társaság ült a többi asztalnál. Csupa átlagemberek, akikkel jobb nem érintkezni ha nem muszáj, mert csak lehúznak a szintjükre.
A legfárasztóbb az egészben az volt, hogy Dávid feltűnően élvezte a programot. Teljesen odavolt, hogy a miniszterelnök is ebből a faluból származik, meg hogy a foci így meg úgy, milyen mágikus és romantikus ez a ködös táj, nem bírta abbahagyni az ömlengést. Én meg végig csak azt vártam, hogy legyen már vége, lefeküdhessek, aztán másnap ledolgozhassam az Oxygen Wellnessben azt a zsíros kaját. Szerencsére vacsora után sikerült kimentenem magam azzal, hogy megfájdult a fejem, és siessünk vissza Budapestre.
Este olyan ideges voltam, hogy rögtön le akartam tiltani Facebookon Dávidot, de mára kicsit lehiggadtam, és azt hiszem, kap még egy esélyt. Ez a vonatozás nagy mellényúlás volt, de azt azért mindenképp a javára lehet írni, hogy mint kiderült, az egyik miniszter szomszédjának a cégénél van. Állítólag nagyra becsülik az ottani munkáját, és dinamikusan növekszik a vállalkozás, vannak előrelépési lehetőségek. És hát mindent összevetve, végül is kedves fiú.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
