Ugorjon le Miskolcra, egy jó kis békacombra

Kisebb vita alakult ki miskolci barátaim körében, mikor megkérdeztem tőlük, hova is menjek vacsorázni, ha már éppen Miskolcon vagyok. Eddig bárkit kérdeztem, mindenki a Végállomás nevű helyre esküdött, általánosan elfogadott vélemény, hogy jelenleg ez Miskolc legjobb étterme. Éppen ezért mindenképpen ki is akarom próbálni, de igencsak megörültem, amikor másvalaki a Dűlő nevű helyet ajánlotta. Volt azonban olyan is, aki szerint ha a helyi vibe-ot szeretném érezni, csakis a Szinva parton lévő Lokalista bisztróba üljek be.

 

Végül a Dűlőt választottam - ami telitalálatnak bizonyult. Az utóbbi idők legnagyobb gasztromeglepetésében volt itt részem. Valami hasonló, mint amikor Gyöngyösön rábukkantam a Bori mamira, csak míg Gyöngyös számomra egy teljesen semleges hely, Miskolchoz érzelmileg is nagyon kötődöm, így az élmény még intenzívebb volt.

Először is a Dűlő szép, tudatosan megdizájnolt étterem, de azért szerencsére nincsen túltolva semmi. Mindez szuper helyen, a belvárostól éppen csak kieső Kisavas lábánál, egy régi ház belső udvarában - remek arcát mutatja Miskolcnak. Ez talán elsőre nem tűnik fel, de Miskolc egy nagyon szerethető város, amihez egy ilyen étterem természetesen csak hozzátesz. A második jó élmény a kiszolgálással érkezett, a rohanós, modoros, mísz pincéreket felhalmozó Budapest után mindig felüdülés máshol lenni egy kicsit. A Dűlő pincére közvetlen kedves, hozzáértő, megszállott – de azért egyik sem sem túlzottan.

Ezután érkezett az étlap, amivel azért már akadtak problémáim. A nyári étlap még éppen nem jött ki, amit megértek, de a meglévő tavaszinak sem volt éppen megfelelő. Az ételek többsége húsos – marhafartő, gulyás, malaccsülök, nyúlcomb, kakas, de a séf ajánlata sem volt éppen tavaszias: bárány káposztával és mangalica ragu gombával. Persze ezek az ételek mind remekül hangzanak, de egy harminc fokos, nyári este az ember keresi a könnyű ételeket, amiből nem sok volt étlapon: langyos camembert és pisztráng.

Végül két viszonylag könnyűnek tűnő fogást kértem: előételnek a Dűlőtatárt, majd főételnek a rántott békacombot kecskesajttal és lecsós mártással (3390 Ft). Főleg miután megtudtam, hogy a bákacomb Lillafüredről érkezik a pisztrángok mellől, egészen biztos tehát hogy friss, helyi békákkal dolgoznak. A békacomb egyébként a Dűlő séfjének nagy lövése, a kocsonyát is mindig azzal készíti.

A békacombnak kicsit a csirkéhez hasonló íze van - ezért sokkal kevesebb meglepetést tartogat, mint sokan gondolnák, viszont tele van csonttal. A lecsómártás átlagos volt, a fogás fénypontja pedig a két hatalmas szelet (tömb) kecskesajt, ami szintén rántva, pankómorzsába forgatva érkezett. Ez a fogás nem csak a mérete miatt bűvölt el – a Dűlőben tényleg mindenki jól fog lakni, ezt garantálom –, hanem mert nagyon jól átjött rajta az étterem filozófiája. Rögtön kiderült, hogy itt valóban érvényesül a regionalitás, nem csak úgy dobálóznak vele. A békacomb mellett a kecskesajt is közelből, Tarcalról érkezett. De hoznak sajtot egy másik sajtmanufaktúrából is, és nagyon sok más helyi termelővel állnak kapcsolatban, a húst szinte mindig a környékről szerzik be és saját kertjük is van.

Míg ez egy egy jól összerakott, viszonylag átlagos fogás volt, az előétel a kitűnőnél is jobb. A Dűlő tatársteak az étteremre nagyon jellemző étel, a tatár bifsztek az ötletadó, de nem nyers húsból, hanem érlelt fekete erdei sonkából készült – ez nem helyi alapanyag, viszont nagyon finom. A nagyon apróra vágott sonkát kapribogyóval, savanyú uborkával és rengeteg mustármaggal keverik és frissen marinált zöldségekkel érkezik.

Én itt is hanyagoltam volna a téli zöldségeket, mint a karfiol meg az édes krumpli, és maradtam volna a tavaszi vonalnál – például marinált spárga –, de ez már csak kötözködés. Amibe azonban nem lehet belekötni az az ára: 1990 Ft (egy szerencsétlen budapesti lakosnak egyébként nagyon üdítő látvány egy ilyen miskolci étlap). Sokan hülyének nézik azokat, akik kocsiba ülnek azért, hogy egyenek egy jót egy vidéki étteremben, de az az igazság, hogy Miskolcra még útiköltséggel együtt is megéri leruccani egy ebédre, és az ember még kirándul is.

Összesen három főételt rendeltünk egyébként, a másik könnyűnek ítélt variációt, a langyos kézműves camambert sajtot sült salátával (2500 Ft) ami szerintem tökéletes volt, és a mangalica ragut kacsanyelvvel, erdei gombával és túrógombóccal (3090Ft). Ez is teljesen rendben volt, csak ezt is kissé téliesnek éreztem. Összességében a Dűlő szerintem zseniális hely, a hangulat csillagos ötös, egy kissé szezonálisabb étlappal, gondosabb és jóval kidolgozottabb tálalással, kevesebb húsos és több zöldséges étellel simán a magyar élvonalban lehet.