Az a lényeg, hogy mennyibe kerül, nem az, hogy mi van benne

Június 22-étől megváltozik a kenyér. Ezt írta a magyar sajtó, ezt írtuk mi is, és a fejünkben már simán elképzeltük azt, hogy innentől kezdve csak kovászos csodaveknik fognak állni a leglerobbantabb kisbolt polcán is, hogy el fog tűnni a krumplis kenyér nevű őrület, és hogy végre nem olyan lesz egy csomó termék, mintha egy kívül keményre sütött hungarocell-tömböt vennénk. Jó gondolat az, hogy az állam fogja a magyarok alapvető élelmiszerét, és szigorúbban veszi az összetevők arányát, hogy kevesebbet lehessen mókolni. Jó, mert hiába írtuk meg, hogy Magyarországon, pontosabban főleg Budapesten már lehet nagyon finom kenyereket kapni, azok árban még mindig túlzásnak tűnhetnek sokaknak.

Ezek többek között az új szabályozások:

• Csak az a rozskenyér, amiben a rozstartalom az eddigi 40 helyett 60 százalékos. Ami ezt nem éri el, az csak rozsos marad, abban a rozstartalmat az eddigi 15,1 százalékról 30 százalékra kell emelni.
• Csak az a teljes kiőrlésű termékek, amik bizonyítottan 60 százalék vagy afeletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek. Korábban ez 5 százalék volt.
• A Graham lisztből készült kenyérnek 90 százalékban kell ilyen lisztet tartalmaznia, a tönkölynél 60 százalékban.
• Mostantól nincs olyan, hogy házi kenyér. Búzakenyér és fehér kenyér van.
• Csak az lehet kézműves kenyér, amit főleg kézi technológiával, adalék- és tartósítószer nélkül, kovásszal készülnek.
• A friss szabályozás a kenyerek sótartalmának csökkentését is előírja. Idén minimum 1,3 és maximum 2,5 százalékos lehet egy termék megengedett sótartalma. Jövőre 1,3, illetve 2,35 százalékosak lesznek ezek az értékek.
• A kenyerek tápértékét, illetve a zsírok, szénhidrátok, fehérje, rost, só 100 g késztermékre vonatkozó mennyiségét a csomagolt áruk esetében már múlt év decemberétől fel kell tüntetni a csomagoláson. Mostantól ez az előírás a csomagolatlan termékekre is vonatkozik úgy, hogy ezen értékeknek kéznél kell lenniük írott formában, az üzletben is. Ha pedig a vásárló kéri, akkor ezeket oda kell adniuk az eladóknak.

De persze főleg a gondolat volt jó, mert a magyarországi, bolthálózatokban vásárolható kenyerek nem skatulyázhatók be könnyen. Egyrészt van rengeteg pékség, ami szállít. Míg mondjuk a tejeknél figyeljük a márkákat (már aki, én például igen), addig a kenyereknél szinte másodlagos, hogy solymári vagy szatymazi a pékség, a lényeg az, hogy milyen a kenyér. A milyenség pedig annyira szerteágazó, mintha a boltban elektronikus zenei alműfajokat szeretnénk venni. A kenyerek mellett sorakoznak cipók és veknik, van rozsos és rozs, tönköly-sokmagos, krumplis, tökmagos, teljes kiőrlésű, vándor, nagymama, nosztalgia, meg még ki tudja, mennyi minden. Már egy átlagos bolt kínálata alapján is látszik, hogy ezt a piacot képtelenség rendesen szabályozni, mert hiába emelik fel a kötelező rozsliszt-tartalmat a rozskenyerekben, rányomják bilétával, hogy ez nem kenyér, hanem cipó, és ezzel meg is vagyunk.

És ez marad majd a kiskapu, ahogy – a tejekhez visszatérve – a reggeli ital sem fog soha a büdös életben egy tehénből kicsordulni, mégis lehet majd kapni a boltokban. A Heti Válasz négy évvel ezelőtti cikke majdnem 2000 pékséget saccolt Magyaroszágon, most képzeljük el, ha ezeknek csak a fele süt legalább hatféle kenyeret, hogy mekkora a választék.

Fülöp Ádám, a Pipacs pékség munkatársa szerint a szabályozásnak lehet némi pozitív hozadéka, de a jobb pékségek már eddig is régen megfeleltek ezeknek az előírásoknak. Ők például eddig sem nevezték rozskenyérnek az ötven százalék rozsot tartalmazó kenyerüket, csak rozsosnak, pedig az eddigi szabályozás szerint simán hívhatták volna rozskenyérnek.

Fülöp elmondta, hogy nagyon sok a rossz minőségű pékség az országban, - az utóbbi időben egyre több például az albán pékség is, - és valójában nonszensz, hogy eddig az ötszázaléknyi teljes kiőrlésű lisztet tartalmazó kenyeret is teljes kiőrlésű kenyérnek lehetett hívni, - hiszen a vásárló nyilván azért vette ezt meg magasabb áron, mert azt gondolta, egészségesebb terméket vásárol. A rozsos és teljes kiőrlésű kenyerek között tehát talán rendet tesz az új rendelet. 

Egy vidéki, a gyenesdiási Komáromy pékségben is azt a választ kaptuk, hogy őket egyáltalán nem érinti az új rendelet, hiszen sótartalomban még az új szabályozásnak is alatta vannak. Ők is úgy gondolják, a rozskenyerek minőségét javíthatja a rendelet. hiszen sok pékség kakaóval vagy malátával színezi meg a rozskenyérként eladott kenyereket.

A vevő csak azt nézi, hogy szép barna, és eszébe sem jut, hogy valójában színezett fehér kenyeret vásárol. 

Ahogy Fülöp is mondta, ez a június 22. nem hatalmas vízválasztó a magyar kenyérvásárlás életében, mert több pékség (többek között a nagyobb bolthálózatokba is szállító Jókenyér) már hónapokkal ezelőtt átállt az új szabályozásra. Mindezek ellenére teljesen véletlenszerűen benéztünk pár boltba, és a levont tanulságokból lett a cikk első két bekezdése.

A törvény szerint kért információk a nem csomagolt kenyerekről nem voltak kifüggesztve, vagy csak elkerülték a figyelmünket. Házi kenyeret is lehetett még kapni. A minősége pocsék volt, egyébként. Az elvileg már nem engedélyezett házi kenyeret gyártó pékséget kerestük telefonon, hogy őket hogyan érinti az új rendelet, de sajnos nem tudtak illetékest kapcsolni.

Szintén nekiestünk egy nagymama vekninek, aminek az elnevezése hirtelen két vörös riadót is ér, mert az egy dolog, hogy nem kenyér, de ezek szerint nagymamából is van. A 400 grammos súly (kenyérnek eddig csak 500g felettieket lehetett hívni) meg sem érződik rajta, olyan, mintha egy álkenyérrel dobálóznánk, amit habszivacsból készítettek. Az állaga szintén olyan volt. Nagyjából kétszáz forint körül volt az utóbbi kettő ára, egy egészen vállalható rozskenyeret vettünk még 400 forintért.

A legrosszabb, hogy ezek a kenyerek nem fognak eltűnni a boltokból, sőt, nincs is igazán érv amellett, hogy eltűnjenek, hiszen az emberek venni fogják őket. Teljesen mindegy, hogy cipó, vekni, vagy szabályozott kenyér, ameddig az első szempont az, hogy mennyibe kerül, addig szinte mindegy, hogy mi van benne.