Pezsgőt kell bontani, ha kitiltják az állatokat a cirkuszból?

Bizonyára mindenki másképp éli meg vagy értékeli a cirkuszművészetet, de legyen akár pozitív, akár negatív véleménye róla, az vitathatatlan, hogy nagyon komoly hagyományokkal rendelkezik. Az artisták, bűvészek vagy kötéltáncosok képesek még ma is olyan rendkívül színvonalas és igényes előadásokat előadni, melyek valódi és felejthetetlen élményt nyújthatnak. Ugyanakkor a cirkuszi hagyományoknak szerves részét képezik az állatok is, amik szintén képesek elkápráztatni a közönséget, ez pedig sokak szemében meglehetősen visszás. 

Akik a Fővárosi Nagycirkusz dagi elefántjainak szabadságjogai miatt aggódnak, mit szólnának a kárpátaljai vándorcirkuszok (vagy cirkusszerűségek) parádézó medvebocsaihoz? Azokhoz a medvékhez, amiket láncra verve, lesoványodva, csapzott és csomókban összeragadt bundával, jutalomról vélhetően soha életében nem hallva ugráltattak a téren, hogy egy életre beleégjen a retinámba.

Aki látott már megkínzott állatot, az bizonyára örömmel fogadta az olasz parlament nemrég meghozott döntését, mely szerint Olaszországban nem lehet többet állatokat alkalmazni a cirkuszokban, így állatok ezrei kerülnek majd ki ezekből az intézményekből. A döntés nagyjából 2000 élőlényt érint, ráadásul nemcsak a vadállatokra, hanem minden állatra vonatkozik. Magyarországon azonban ez nem téma jelenleg, és nem árt tisztázni, hogy az európai cirkuszok állatainak sem feltétlenül tenne jót a cirkuszokból való kitiltás, ráadásul nem is biztos, hogy az olasz határozat olyan drasztikus, mint ahogyan elsőre látszik.

A magyar cirkusz támogatja az állatos számokat

Míg Olaszország csatlakozott másik 40 országhoz, ahol kitiltották az állatokat a cirkuszokból, addig nálunk Magyarországon 15 cirkusz részvételével október 18-án megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete, melynek célja többek között a cirkuszok érdekképviselete, valamint az

Ennek tagja a Fővárosi Nagycirkusz is, aminek egyébként nincs saját állata, és csak olyan állatos fellépőket bérel fel, akikről biztosan tudja, hogy megfelelnek a követelményeknek. Ilyen például a Gartner család, amelynek az elefántos előadása tavaly novembertől decemberig volt látható. Mi is megnéztük, és a tapasztaltak alapján a produkció tényleg képviselheti az egyesület hangoztatta, ember és állat közötti harmonikus viszonyt.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga igazgatója szerint ebben nincs is semmi meglepő, hisz ha az elefánthoz hasonló nagyvadakkal nem törődik az idomár, akkor azok nem lennének nyugodtak, nem éreznék magukat biztonságban az előadások alatt, így pedig aligha lehetne fellépni velük a cirkuszban. Emiatt pedig nem lehet mindent és mindenkit egy kalap alá venni, azaz a cirkuszi állatok kérdése sokkal összetettebb annál, mint hogy bárki azt mondja: be kell tiltani az állatos számokat, és meg is van oldva a probléma. 

Teljesen jogos az a társadalmi igény, hogy ne legyenek állatok a cirkuszban, de én nem látom ilyen sarkalatosan a dolgot. A cirkuszokban már nem a tüzes kerék a lényeg, és a legtöbb idomár szívből szereti az állatát. Ráadásul a cirkusz is fejlődött, ma már nem is léphetnek fel olyan előadók, akik rosszul bánnak az állatokkal.

A Medveotthon állatkoordinátora szerint nem szabad csak a negatívumokat látni mindenben és elhamarkodottan, megfontolatlanul ítélkezni. Példának hozta fel a Richter család esetét, amikor a kitört ellenük a népharag egy általuk vásárolt zsiráf miatt. Az állatnak semmi dolga nem volt azt leszámítva, hogy egy pónival párban bejött a színpadra a műsorok végén, de sokakat mégis kiborított. Pedig a zsiráfot egy állatkertből vették meg, amit ráadásul rendszeresen bántott a többi zsiráf.

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mik az alternatívák.

Az állatkert sincs a cirkusz ellen

Még negyven-ötven évvel ezelőtt is a vándorcirkuszok gyakorlatilag mozgó állatkertként üzemeltek, hisz tigrist, oroszlánt vagy elefántot máshol nem nagyon láthattak az emberek. Az elmaradottabb, szegényebb országokban ez egyébként még mindig így működik, Ukrajnában például nem nagyon találhatóak a budapestihez vagy nyíregyházihoz fogható állatkertek, amik pedig vannak, azok is szét vannak szórva egy hatalmas országban. Nem véletlen, hogy a vándorcrikusz medvebocsaival még mindig sikert lehet aratni.

Hazánkban az állatkertek hiánya nem akadály, de Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert sajtófőnöke szerint ez még nem elég ok a cirkuszok ellen, bár az állatkerti szakmában sincs egységes vélemény a kérdéssel kapcsolatban. Egyes szakemberek például teljesen ellenzik, mások viszont inkább úgy vannak vele, hogy elég lenne megszüntetni az aggályos jelenségeket. Utóbbiakhoz tartozik a Fővárosi Állatkert is. Hanga szerint az állatos produkciók betiltása helyett érdemesebb lenne például megvizsgálni a produkciókat állatvédelmi szempontok alapján:

• Háziasított vagy vadállatról van-e szó: előbbiek esetében könnyebb biztosítani a szükséges körülményeket, illetve a vadállatok között is vannak könnyebben és nehezebben tartható fajok. 
• Hogyan oldják meg az állatok elhelyezését, a szállítást, mennyire hozzáértő személy gondoskodik az állatokról, tudják-e biztosítani az állatorvosi felügyelet.
• Hogyan valósul meg az állatok idomítása: mit tanítanak meg nekik, és erre hogyan veszik rá az állatokat.
• Betartják-e a jogszabályokat, hisz meg van szabva, hogy a cirkuszi előadásban mely fajok milyen feltételek mellett szerepelhetnek.

Hanga szerint a cirkuszi állatszámok történetében van egy pozitív tendencia, már ami az idomítást illeti. Régen ugyanis az állatokat megszelídítették, a mutatványok pedig abból álltak, hogy bement az idomár például az oroszlán ketrecébe, és egy ostorral (fenyítéssel) távol tartotta magától az állatot. Majd jött az úgynevezett szelíd dresszúra az 1800-as évek második felében, amikor néhány, a korát megelőző állatidomár – Henri Martin, Carl Hagenbeck – fenyítés helyett pozitív megerősítést kezdett alkalmazni. 

Olyan magatartást vártak el az állatoktól, amit azok maguktól is megcsinálnak, majd jutalommal rávették őket, hogy ezt az előadáson is megismételjék. Ilyenkor a rájuk irányuló figyelem motiválja az állatot, és sokkal több mindenre rá lehet venni őket, ami a cirkuszművészetnek is jót tett. Nem gondoljuk, hogy a cirkuszoknál és az idomároknál általános lenne az állatokhoz való kifogásolható hozzáállás, épp ezért nem mindegy, hogyan hajtják végre az olasz szabályozást is.

Nem biztos, hogy az olasz megoldás jó

Szilágyi István és Hanga Zoltán is kiemelte, hogy a túlságosan radikális megoldás senkinek sem jó, különösen az állatoknak nem. Épp ezért lenne fontos, hogy legyen egy pár éves vagy évtizedes kifutási ideje a dolognak: ha meg is tiltják, hogy új állatokat hozzanak be a cirkuszok, a már ott lévőkkel meg kellene várni, hogy maguktól kiöregedjenek. Hasonló véleményen van Eötvös Lóránd is, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének és az Eötvös Cirkusz igazgatója, aki szerint valami hasonló várható Olaszországban is.

A cirkuszi állatok hozzászoktak a cirkuszi életmódhoz és az idomárjaikhoz. Ha kikerülnek onnan, elveszik őket a gazdáiktól, akkor könnyen depressziósak lehetnek, vagy akár el is pusztulhatnak. A vadállatokat már nem lehet visszaengedni a vadonba.  

A cirkuszigazgató szerint Magyarországon nem terveznek hasonlót, ahogy a szintén komoly cirkuszi hagyományokkal rendelkező Németországban vagy Franciaországban sem. Vélhetően az új olasz jogszabály (már amennyiben életbe lép), annyiban fog különbözni a magyarországitól, hogy az ottani cirkuszokba egyáltalán nem lehet majd új állatot bevinni, miután a régiek kiöregedtek. De Magyarországon is csak tenyésztett vadállatok szerepelhetnek a cirkuszban, a vadonból nem lehet például új elefántokkal pótolni az állományt.

A Cirkuszigazgatók Egyesülete is azért jött létre, hogy a jövőben se legyen gond az állatos számokkal. Az egyesület felügyelni fogja a tagokat, megpróbál rendet teremteni a cirkuszok világában, megpróbálnak még jobb körülményeket biztosítani az állatok tartásához és idomításához egyaránt. Azokon a cirkuszokon, amik nem tudnak megfelelni a követelményeknek, először megpróbálnak segíteni, majd ha ezután sem történik változás, akkor drasztikusabban lépnek fel, bár ennek koncepciója még kidolgozás alatt van.

A Fővárosi Nagycirkusz állatai jól néztek ki

Ha már a cirkuszi állatokról van szó, nyilván nem hagyhattuk ki magát a cirkuszt, így megnéztük a Csodagömb című karácsonyi előadást, amiben helyett kapott egy elefántos és egy lovas szám is. Az én egyáltalán nem szakmai véleményem szerint a cirkuszban fellépő állatokra és állapotukra nem lehetett panasz.

Az elefánt tiszta volt, ápoltnak tűnt, és volt olyan jó húsban, mint bármelyik állatkerti példány, nem látszott rajta, hogy nyűg lenne neki ez az egész. Nyilván meg kellett csinálnia a mutatványokat, de cserébe folyamatosan kapta az almákat, paskolva és simogatva volt, össze sem lehetett hasonlítani a kárpátaljai medvével. A lovak szintén jó állapotban voltak (egy-kettő már egyenesen kövérnek tűnt, bár biztosan azért, mert nehezebb mutatványokat kellett bemutatniuk): a szőrük ápolt volt, lenyírt és tiszta, egyiknek sem látszott a bordája, szemre jobban voltak tartva, mint a legtöbb vidéki ló, amiket farmokon vagy szekerek elé kötve láttam eddig.

Az előadás után sikerült beszélni az elefánt idomárjaival: a magyar származású Varga Susi Gartnerrel és férjével, Maik Gartnerrel. A négygenerációs cirkuszcsalád tagjai világszerte lépnek fel a hozzájuk tartozó 12 elefánttal, Maik Budapestre a 47 éves Rani nevű indiai elefánttal érkezett.

Elmondta, hogy amikor egyik helyről a másikra utaznak, mindig az állat érkezik először, aminek saját orvosa, speciális mobil istállója és saját transzportcsapata van. Rani egyébként szinte sosincs elzárva (hisz az ormányával úgy is ki tudja már nyitni a zárat, ha nagyon akarja), mindig van neki az istállóján kívül egy saját tér, ahol nyugodtan bóklászhat, a mostanihoz hasonló hideg időben pedig a cirkusz mindig biztosítja neki a színpadot, ahol naponta átmozgathatja magát.

Azok az igazán szabad elefántok, amik a cirkusszal vannak. Voltunk már együtt a Dunánál strandolni, látott már tengert, látott erdőket, mezőket, mindenhol szabadon járhatott.

28 éve ismeri Ranit, a feleségével együtt úgy tekintenek rá, mintha a gyermekük lenne. Az istállóban nonstop kamerás megfigyelés alatt van, amint látják rajta, hogy a viselkedése eltér a normálistól (nem eszik vagy iszik eleget), egyből szólnak az orvosnak. Illetve maga az elefánt is képes jelezni, ha valami baja van, még azt is, ha társaságra van szüksége. Emiatt nincs is olyan, hogy szünnapokon a család (akikkel együtt utazott Priscilla nevű kislányuk is), együtt elmennének moziba vagy bárhova, hisz valakinek mindig az elefánttal kell maradnia.

Folyamatosan törődni kell az elefánttal, szüksége van az ingerekre, az emberekkel való kapcsolatra, különben elunná magát.

Maik szerint Rani imád fellépni, és az almán kívül soha nem kellett neki extra motiváció. Persze nem tagadja, hogy nem minden idomár egyforma, vannak olyanok is, akik nem vagy rosszul törődnek az állataikkal, de nem szabad általánosítani. Az állatvédők közül viszont sokan ezt teszik, soha nem írnak pozitív dolgokról, a cirkusz szerintük csak rossz lehet az állatoknak.

Ez már a harmadik szezonom Magyarországon. Volt olyan, hogy kiengedtem az elefántot a placcra, hadd legelje magának a füvet, míg összeszerelem neki az istállót. Egy csomó ember odagyűlt, nézték az elefántot, majd jött két autó az állatvédőkkel. Azt mondták, hogy ez balesetveszélyes, meg olyan ostobaságokat, hogy miért nincs az elefánton póráz. Ott vitatkoztak velük a bámészkodók, hogy miért pont most jöttek, amikor szabadon van az elefánt.

Rani egyébként már nem sokáig fog fellépni, hisz mégiscsak 47 éves már, így a Gartner család már készül lassan az állat nyugdíjba vonulására.

Az állatvédők gyakran többet ártanak, mint segítenek

A Maikéhoz hasonló esetek viszonylag gyakran előfordulnak, aminek Szilágyi István szerint az az oka, hogy a legtöbb önmagát állatvédőnek valló ember leginkább az Animal Planeten képezte magát, miközben nagyon komoly felelősségük van. Az állatvédő is egy szakma, amihez képzett szakemberek kellenek, Magyarországon azonban nincs megfelelő képzés, ezen pedig jó lenne változtatni.

Szeretnénk létrehozni egy zoológusokból, etológusokból, vadgazdákból, állatorvosokból és állatkertes szakemberekből álló bizottságot, de nem a szokásos pogácsázós fajtát. A tagoknak ez kvázi munka lenne, fizetéssel, kötelességekkel és kihívásokkal.

A bizottság feladata lenne a cirkuszok meglátogatása és a körülmények ellenőrzése, a domesztikált állatok összeszámolása, állatorvosi ellenőrzése és hasonlók. Mindezt racionális és megfontolt keretek között, nem radikalizálódva, nem karaktergyilkosságok útján. Példaként felhozta egy richteres elefánt esetét: a beltenyésztett, idős, izmait megfeszítő elefántról készül előnytelen kép bejárta a sajtót. 

Szerinte az állatvédők gyakran nem látnak tovább az orruknál, egyik pillanatról a másikra nem lehet betiltani az állatos számokat. Ezeket az állatokat nem lehet csak úgy szabadon engedni, mert elpusztulnának a vadonban. Menhelyet lehetne építeni nekik, de arra nincs ötlet, miből és hogyan, ahogyan arra sincs, hogy ki gondozná az őket. Szilágyi szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az állatok megszoktak egy embert, a gondozókat, a napi kapcsolatot, és több törést is előidéznének azzal, ha csak úgy elszakítanák őket egymástól.

Nem vagyok állatos cirkuszpárti, de úgy gondolom, hogy egy állatvédőnek alaposan át kell gondolnia, hogy mibe nyúl. Nem biztos, hogy pezsgőt kell bontani, ha egy állatot ingergazdag környezetből kiragadnak. Fontos a racionális állatvédelem, hogy racionálisan közelítsük meg a kérdést, és racionális alternatívát nyújtsunk.

Borítókép: az állatokkal bemutatott cirkuszi számok ellen tiltakozók Ukrajnában, 2017 áprilisában. Fotó: Sergei Supinsky / AFP.