Morális pánikot okozott az amerikai szülőknél, kipróbáltam

Én hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mikor kezdtem el dohányozni, mármint néha összetévesztem az évet. Arra emlékszem, hogyan: egy játszótéren, késő este, panelházak között a haverjaim nézték azt, ahogy először rágyújtok, majd kapásból az orromon keresztül fújom ki a füstöt. Nem ájultam el, mindenki megtapsolt, de azóta gyűlölöm az orromon keresztül kifújni a füstöt. Tiniként végigmentem azon a fázison, hogy minden második dobozt kipróbálok, mert természetesen fingom sem volt arról, hogy melyik cigi milyen. Pár évvel ezelőtt átváltottam sodort cigire, mert a dobozost már túl drágának tartottam, de aztán mindig eszembe jutott, hogy mi történt akkor, amikor Párizsban egy szállodában vettem egyet. Olyan drága cigit még életemben nem szívtam, sokáig eljátszottam a gondolattal, hogy inkább bekeretezem otthon. De dohányos vagyok, szóval elszívtam.

Arra sem emlékszem pontosan, hogy mióta szeretnék leszokni, mármint általában úgy, ahogy az ember elgondolkodik azon, hogy de jó lenne, ha izmos lennék, vagy nem izzadnék annyit, vagy valami hasonló, anélkül, hogy bármit is tenne érte. Érzem azt, hogy sípolnak a légzőszerveim, hogy futásra már viccből sem gondolok, hogy reggelente krákogok, hogy sárgulnak az ujjaim, büdös a bajszom, és az okádék figyelmeztető képeket nézve, valószínűleg úgy fogok ebbe belehalni, hogy egy segglyuk lesz a nyakamon, egy óriási penészes sajt nő a nyelvemre, fekete masszává sorvad a tüdőm. És ráncos is leszek.

Nekem, és feltehetőleg több millió potenciális vevőnek itt kerül képbe a Juul. A Pax, és később Juul Labs nevű az amerikai cég – amit két formatervező indított még 2007-ben – kifejezetten azokat a dohányosokat célozza meg, akik szeretnének megszabadulni a tradicionális cigarettától, vagyis a hordozóanyagoktól, a kátránytól, a papírtól, de a nikotinhoz még ragaszkodnának. A 2015-ben piacra dobott terméket sokszor jellemezték úgy az amerikai sajtóban, mintha az e-cigik Iphone-ja jelent volna meg: formatervezett, rideg, egyszerűen használható, azzal a különbséggel, hogy a telefonnal ellentétben egy, és csakis egy dologra alkalmas. Minél gyorsabban nikotint juttatni a szervezetbe.

A tervezők szerettek volna egy dohányzástól teljesen különböző élményt gyújtani, ezért a szerkezet maga egyáltalán nem hasonlít egy cigire (leginkább, ahogy mindenki megemlíti az iPhone-hasonlat után, egy hosszú pendrive-ra emlékeztet), a beletöltendő, kapszulákban kapható nikotinos folyadékot pedig ízesítették. Mangó, uborka, gyümölcsválogatás, créme bruleé, és így tovább. Nincsenek rajta gombok. Tölteni úgy lehet, hogy egy kis foglalat segítségével egy USB-bemenetbe dugjuk.

A Juul kétségkívül egy fiatalos designtermék, és őszintén szólva csak ezt a magyarázatot tudtam arra kitalálni, hogy mi lett a kütyü történetének következő állomása: hogy amerikai tinik tömegei használják őket úgy, mintha egyenesen heroint tolnának pendrive-okon keresztül. Nehéz Magyarországról pontosan jelenteni azt, hogy mi történik az amerikai középiskolákban, de az média beszámolóit nézve vannak könnyen kiragadható, címekbe rakható történések:

• egy suliban leszerelték a vécéajtókat, hogy ne lehessen stikában juulozni

• egy másikban betiltották a pendrive-okat (annak ellenére, hogy más hírek szerint 1, azaz egy diákot kaptak rajta a juulozáson)
• a tanároknak képzést nyújtottak, hogy ha kiesik egy ilyen kütyü a diákok táskájából, ne adják nekik vissza illedelmesen, hanem kobozzák el
• a tanároktól megijedő diákok folyamatosan eldobják a feltöltött cuccokat, amiket aztán más, elmés diákok eladnak a többieknek
• egyesek rájöttek, hogyan kell a kapszulákat megbindzsizni, hogy kábót töltsenek bele (ez nagy valószínűséggel nem igaz)
• és a kedvencem: egy Redditen futó kommentfolyam alapján (igen, ezt többen is szemlézték) sokkal jobb illatúak a vécék a sulikban, ahol nem a bagózás megy, hanem a Juul.

Fotó: Németh Sz. Péter

Egy kezdőcsomag belőle 50 dollár körül mozog, ha a hivatalos honlapon, életkor-ellenőrzés után vásároljuk meg, szigorúan amerikai címmel és társadalombiztosítási számmal. Ehhez jár maga a készülék, és négy, különböző ízesítésű kapszula. Ezeket a kapszulákat kell belepattintani a készülék végébe, és ezeken keresztül kiszívni a gőzt. Egy kapszulában nagyjából annyi nikotin van, mint egy doboz cigiben (59 mg/mL), ez úgy 200 szívásra elég, a nikotintartalom felszívódását benzoesav használatával gyorsítják. Csak az Egyesült Államokban lehet kapni, illetve nem olyan régen Izraelben is. Ha felmegyünk a Juul honlapjára, akkor le lehet vadászni a különböző boltokat, ahol árulják, ezek között vannak a hasonló termékek árusítására szakosodott vape shopok, de egyszerű sarki közértek is. Én közvetve egy ilyenből szereztem, de már 60 dollárért. Személyit nem kértek.

És hiába ragaszkodik a Juul ahhoz, hogy csak 21 év felettiek vehetnének a termékükből, simán ki lehet ezt kerülni az Ebay-jel vagy Aliexpress-szel, felnőttek bankkártyájával. A leírások szerint a tiniket a különböző ízesítések húzzák be, és az az érzés, amit a nikotindzsúz ad elsőre: egy szédelgős, zsibbasztó érzés. Egy közvélemény-kutatás szerint a legtöbbjük azt gondolja, hogy maximum ízesítés van a Juul-kapszulában, és semmi más. Nikotinfüggők lesznek tőle, ráadásul az amerikai sajtó gyűjtései szerint a Twitter és az Instagram tele van olyan posztokkal, amik szerint juulozni menő, bár feltételezem, hogy a május óta írt cikkek miatt ezekből jelentős számban irtottak, mert az istennek sem találtam egy olyan Instagram-posztot sem, amin legalább mérsékelten kúl lenne. A YouTube viszont tele van rengeteg oktatóvideóval, amik nagyjából arról szólnak, hogyan kell spórolni a használaton: hogyan lehet feltölteni saját cuccal (ezt nem nagyon ajánlja a gyártó), és hogyan lehet belőle az utolsó szaftot is kiszívni.

És ezzel a Juul Labs beszorult a satuba, mert hirtelen lett egy olyan terméke, ami nevetségesen népszerű lett (a New Yorker cikke szerint majdnem az amerikai e-cigi-piac negyedét fedi le), csak éppen nem a megfelelő célközönségnél. Már 2017-ben, a tinibotrányok előtt is problémáik akadtak a beszállítással, a havi 20 millió darab termék (ezekbe a kapszulák is beletartoznak) gyártása kicsit megterhelte az egyébként pici céget. Igaz, akkor még 50 dollár helyett 35-ért árulták, és ugyan nem robbantak fel úgy szó szerint, mint más versenytársak, de volt olyan kapszula, amiből elkezdett folyni a cucc.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) is gyorsan felfigyelt a népszerűségére, és áprilisban egy villámvizsgálatot rendelt el: negyven olyan viszonteladót találtak az országban, ahol fiatalkorúaknak árultak, és ezek mellett még bekértek rengeteg dokumentációt a cégtől, marketinganyagokat, egészségügyi vizsgálatokat, toxikológiai jelentéseket, és a dzsúzban szereplő összetevők listáját is. Ez utóbbi egyébként nyilvános, a kapszulákban csak 5 összetevő van: glicerin, propilén-glikol, nikotin, benzoesav, és ételízesítő.

A Juul beleállt az ifjúságvédelembe, nem sokkal az FDA vizsgálódása után kijelentették, hogy a következő három évben 30 millió dollárt fognak megelőzésre és tájékoztatásra költeni. Kevin Burns, a cég vezérigazgatója kerek-perec kijelentette, hogy

egy fiatalnak vagy nikotint még nem fogyasztónak sem szabad kipróbálnia a Juult.

Ahá, lehet, hogy ezért lett olyan népszerű. Vagy lehet, hogy azért, mert van egy apró készülék, ami tényleg egy összeszorított ökölben elfér, és úgy lehet pimpelni, ahogy csak szeretnénk. Még Trumpot is rá lehet rakni.

De milyen a Juul egyáltalán? Tényleg olyan, mint egy különös figyelemmel megtervezett pendrive és egy Star Trekbeli kellék keveréke. Használni nevetségesen egyszerű, és nem hasonlít azokra a fénykard-markolatokra, zseblámpákra, vagy steampunk-csavarhúzókra, amikből gyakorta látni e-cigiket szívóknál. Egy nyamvadt gomb sincs rajta, csak egy kijelző, aminek a színe alapján tudjuk megmondani, mennyire van feltöltve az akksija. Kisebb, mint az öngyújtóm, és könnyebb is. A kapszulákat szín alapján tudjuk megkülönböztetni, és egyszerűen csak bele kell nyomni a kapszulákat, és máris lehet szívni. Elsőre még komoly dohányosokat is fejbe vág. Az érzés persze klinikai, mintha hormonokat fecskendeznénk magunkba, hogy máshogy viselkedjünk, ahelyett, hogy mondjuk elmennénk sétálni, az egész nagyon-nagyon praktikus és rideg egy – nyilván túldimenzionált – és ezerszer idealizált cigizéshez képest.

Fotó: Németh Sz. Péter

A kémia mellett sokkal érdekesebb az a változás a viselkedésemben, amit fél nap után is kezdtem érezni. Attól kezdve, hogy hirtelen egy holt tömeg lett a zsebemben az öngyújtó, egészen addig, hogy hirtelen mintha egy szuperdrog lett volna a markomban, amibe bármikor bele tudok szívni, hogy adjon egy pofont.  Nem volt cigiszagom, legalábbis nem éreztem magamon, de többet járt a lábam, és idegesebb voltam. Mintha túlkávéztam volna magam – ami az egyik legrosszabb érzés a világon –, de még annyira, hogy ne rosszul legyek, csak magamhoz képest furcsán. Az első íz, amit kibontottunk a szerkesztőségben, az a „virginia tobacco” volt, ami sajnos az amerikai cikkek beharangozott ízorgiájához képest leginkább egy odaégett kuglóf szélére emlékeztetett, gyorsan elillant, és végtelenül mesterséges volt. Ahogy az egész élmény is, egy percig sem lehet elfelejteni, hogy egy fémbiszbaszból szívom ki egy függőséget okozó anyag esszenciáját, egy illuzórikus aromával megfejelve. Gyors fejszámolás: ha egy kapszulában egy doboznyi cigi kraftja van, és nekem van négy kapszulám, és átlagosan fél dobozzal szívok el, akkor lehet, hogy most azonnal kellene Ebayről, magyar törvények szerint illegálisan rendelnem még utántöltést.

Aztán észrevettem, hogy a legtöbb berögzült szokásom egyszerűen hülyeség volt. Cigit szívni egy lineáris, de egyszer véget érő folyamat, az e-cigi viszont nem így működik. Még ezzel a kis cuccal is odaálltam a hamutál mellé, nyomogattam a telefonom, elsétáltam a dohányzóig, de nehéz volt eldöntenem, hogy mikor kéne abbahagyni, hiszen értelemszerűen nincsen mit elnyomni, meg nincsen minek leégnie. A másik oldalról viszont két lépés közben bármikor elővehetem az utcán, és nincs az a kényszer, hogy végig kell szívnom valamit teljes hosszában, meg nem kell bindzsiznem a cigisodrással, egyszerűen előkapom a zsebemből, beleszívok, aztán megyek tovább. A nikotin meg megteszi a hatását, bár három nap enyhe fejfájás, szinte folyamatos éhség, és az ingerlékenység/apátia hullámvasútja után nem vagyok biztos benne, hogy elég megy a szervezetembe, de ki fogok tartani.

A Juul még nem jutott el Magyarországra, már ha a Gyakorikérdések.hu-t nem számítjuk annak, ahol feltehetőleg az amerikai tini-influencerek hatására került fel a kérdés arról, hogy lehet-e kapni. Nem lehet. De kíváncsi is lennék arra, hogy hány magyar gimnazista engedhetné meg azt magának, hogy vesz először majdnem 20 ezer forintért egy készüléket, aztán rendszeresen, pár ezer forintért utántöltést magának. Az egyik forrásom szerint ez a veszély egyelőre nem fenyeget a magyar gimikben, ott még mindig az a belépés a felnőttkorba, ha valaki elszívja a cigijét. És ahhoz rendes cigi kell.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!