Timót, Xénia
-4 °C
3 °C

Három nő vádolta zaklatással az amerikai sztárszakácsot, de kevés volt a bizonyíték

2019.01.09. 10:37

Nem talált elégséges okot a New York-i rendőrség a letartóztatásra, ezért lezárult a nyomozás Mario Batali étterem-tulajdonos és sztárszakács szexuális zaklatási ügyében, írja a New York Times.

Mario Batalit még a Weinstein-ügy kirobbanásánál vádolta meg három nő, hogy szexuálisan zaklatta őket két különböző manhattani étteremben. Közös volt mindhárom esetben, hogy áldozatok bevallották: alkoholt fogyasztottak, ezért nem emlékeztek tisztán a történtekre.

Két esetben a vádak elévültek, a harmadiknál pedig az ilyen ügyekre szakosodott ügyosztály nem talált elég bizonyítékot a vádra. A harmadik áldozat szerint Batali megerőszakolta őt a Spotted Pig nevű étterem VIP-termében, amit az étterem alkalmazottjai állítólag "rape room"-nak, azaz "nemi erőszak szobának" hívtak. A New York Times-cikk forrása, egy névtelen rendőrségi informátor szerint az áldozat nem tudta pontosan összerakni, hogy mi történt vele. "Valami történt az áldozattal a szobában, de nem tudjuk, hogy bűncselekmény volt, vagy sem" - mondta a forrás.

Az ügyben emlegetett első eset 2004-ben történt a Babbo nevű bárban, aminek Batali a társtulajdonosa. A nő arra emlékszik, hogy felmegy az emeletre használni a mosdót, majd elveszítette az eszméletét, és arra tért magához, hogy a szakács éppen erőszakolja. A második eset hasonló volt, és az is a már említett Spotted Pigben történt. A NYT szerint Batali gyakran látogatta a saját éttermét, sokszor részegen, a személyzet pedig a hajára utalva Vörös Veszedelemnek nevezte.

Habár Batali Magyarországon kevésbé ismert, Amerikában kifejezetten ismert médiaszemélyiségnek számít, a Food Networkön saját műsora is volt. Ezeknek a sugárzását a zaklatási ügy kirobbanásánál leállította a tévé, a Target levette a polcokról a szószait, és volt olyan tévéműsor, amiből egyszerűen kirúgták.

A New York Times megjegyzi, hogy Batali teljesen nem úszta meg az ügyet, ha a rendőrség talál új bizonyítékokat, újraindíthatják a nyomozást.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!