Zöldmáli delta: Budapest ismeretlen zöldfolyosója

Régebben azt gondoltam, hogy túrázni mindig a városon kívül érdemes. Aztán végigjártam a Budapest környéki nagy túraútvonalak, a Kéktúra, a Budai zöld, vagy az Esztergom-Budaörs közötti sárga fővárosi szakaszait (is), és megváltozott a véleményem. Kifejezetten jó és érdekes a városi zöldövezetekben kirándulni. Eldugott panorámapontokra, barlangokra, urbánus környezetbe ágyazott erdőkre lehet bukkanni, és rácsodálkozni, hogy jééé, ez is Budapest? 

Ráadásul megvan ennek a maga ideje is. Késő ősszel, vagy a tél vége felé, mikor a nagyobb hegyek ösvényein bokáig áll a sár, jó olyan helyen sétálni, ami könnyen és gyorsan megközelíthető, félig-meddig burkolt, jobb állapotú utakon vezet, de mégis kellemes tüdőtágító túraélményt ad.

Ezért a fenti utak után kifejezetten kerestem egy olyan önálló túraútvonalat, ami nagyjából a központból indul, felvisz a város környéki hegyekbe, és egy jó hétvégi délutáni menetként, néhány óra alatt megjárható. Így akadt meg a szemem a Császár-Komjádi Uszoda közeléből, az Árpád fejedelem útjáról induló, zöld háromszög jelzésű túraútvonalon, amit rögtön el is neveztem az iránya és a jele miatt Zöldmáli deltának.

Dél körül értünk oda villamossal a kiindulóponthoz. Előtte jól bereggeliztünk Gabival, a nap is sütött, szóval kedélyesen szuszogva indultunk neki a kaptatónak a Kavics utcai kőkerítésre festett zöld háromszög jelzés mellől.

Lépcsőzéssel indult ez a túra is, mint a Budai zöld. A József-hegyi lépcső tetején néhány éles, Sarolta utcai és Szeréna utcai kanyar után, még csak nem is lihegve felértünk egy füves dombhoz, aminek egy kitüntetett pontján zömök kőkilátó áll.

A térképen ez a magaslat Szemlő-hegy néven szerepel, a csúcsán álló kilátó viszont a József-hegyi kilátó névre hallgat. Akkor most milyen hegy is ez a 234 méter magas domb? - merül fel a kérdés.

Akárhogy is hívjuk a hegyet (dombot), elég szép panoráma tárult elénk a tetejéről. A János-hegy és a Hármashatár-hegy domborulatától az óbudai lakótelepen és az újlipótvárosi háztetőkön át egészen a Gellért-hegyig be lehet látni a várost. Nem csoda, hogy hosszan elüldögéltünk a korlát mellett a napfényben.

Ahogy tovább indultunk a kilátótól, egy vöröstéglás épület mellett mentünk el, aminek az ajtaja fölött ez a felirat áll: József-hegyi-barlang. 

Mindig is izgatták a fantáziámat a barlangok, sikerült is jó párat bejárnom az elmúlt években, ezért bepróbálkoztam barlangász ismerőseimnél, hátha sikerül ide is lejutnunk. Sajnos nem sikerült, a József-hegyi barlangot kutatási célból lezárták, ezért az izgalmas belsőről meg kell elégednünk néhány fotóval, amit Egri Csaba barlangász bocsátott rendelkezésemre.

Aki nagyon elszomorodna a fenti hírre, talán felvidítja, hogy a Zöldmáli deltán tovább haladva, a Pusztaszeri út egyenesen a pár száz méterre található Szemlő-hegyi barlang bejáratához vezet, ami a híresebb Pál-völgyi-barlanghoz hasonlóan belépőjeggyel látogatható.

Ez a barlang viszont az én ízlésemnek azonban túlságosan is kiépített, ráadásul a fiaimmal megnéztük már, amikor még nagyon kicsik voltak, tehát most kihagytuk a lehetőséget. Inkább tovább mentünk, és elértük az izgalmas nevű Zöldmált. Ez a hosszúkásan elnyúló terület a Felső Zöldmáli út két oldalán helyezkedik el, és városrészként a Daubner cukrászda kereszteződésétől a Rózsadomb Center üzletközpontig tart.

Zöldmál szíve a Ferenc-hegyi Természetvédelmi Terület, ami tulajdonképpen a laposan elnyúló, 265 méter magas Ferenc-hegy építkezésektől megóvott gerincén fekszik. Védettsége elsősorban az alatta húzódó, a több mint 5 km hosszan feltárt, fokozottan védett Ferenc-hegyi-barlangnak köszönhető, de fővárosi ritkaságnak számít a rajta álló, nagy kiterjedésű molyhos tölgyes karsztbokorerdő. Olyan volt sétálni benne, mintha nem is Buda közepén lennénk, ezernyi házzal körülvéve.

Az úttól távolabb, jól elbújva található a szintén védett Ferenc-hegyi barlang lejárata, ide már meg se próbáltunk lemenni. Sajnos elég hamar véget ért az erdős rész, és ismét a házak között gyalogoltunk, először a Tömörkény, majd a Balogh Ádám utcában. Ez utóbbi utca visz el Budapest, de lehet, hogy a világ egyik legkisebb városi természetes élőhelyéhez, az alig egy hektáros Balogh Ádám-szikla Természetvédelmi Területhez.

Ez a kis zöld oázis más természetes élőhelyektől teljesen el van szigetelve. A csodával határos módon maradt meg, elsősorban azért, mert a kemény dolomitos sziklatömbre nehéz lett volna építkezni. Így is nagyot küzd a természetvédelem, hogy valahogy fenn lehessen tartani. Fáit és bokrait az aszfaltutak sózása pusztítja, a füst és a zaj zavarja az állatvilágot, hogy a nagy látogatottsággal járó szemetelésről, rongálásról ne is beszéljünk.

A Balogh Ádám utcából néhány gerendából álló falépcsőn hágtunk fel a szikla tetején elhelyezkedő Kis Szikla kilátóra. A kilátópontról jól látszott a Szabadság-hegy, a János-hegy és a Hárs-hegy, azaz a szikla pont az ellenkező irányban kínált panorámát, mint lejjebb a József-hegyi kilátó. A terület egyébként Béri Balogh Ádám kuruc brigadérosról kapta a nevét, akit 1711. február 6-án fejeztek le Budán, talán éppen nem messze innen.

A sziklafal aljába leereszkedve szabályos tanyába ütköztünk. Egy modern remete, barlangi hajléktalan tengeti itt az életét már évek óta. Beszélgettünk kicsit vele, megmutatta sziklában a barlangot, ahol lakik, elmondta, hogy a környéken nagyjából elfogadták, de külön kérte, hogy ha a blogban szó lesz róla, akkor ne emeljem ki nagyon, mert tart a rossz emberektől. Többet ezért nem is írok róla, búcsúzzunk el tőle.

A Balogh Ádám-sziklát elhagyva egy hosszabb séta következett a Bimbó út-Vöröstorony u.-Nagybányai út vonalon, és odaértünk az utolsó természeti attrakcióhoz, az Apáthy-sziklához. 

Ezt a pontot már ismertem korábbi túrámról, ugyanis itt vezet el a budai Zöld is. Már akkor is az egyik leglátványosabb pontnak tartottam egész Budán, és azóta sem változott meg a véleményem  róla.

A szikla széléről tulajdonképpen ugyanazt az irányt láthatjuk, mint a Kis Szikla kilátóból a Balogh Ádám-sziklán, csak magasabbról és nagyobb látószögben. Lábunk előtt terült el a mélyben Hűvösvölgy és Lipótmező. Talán ez az a hely, ahonnan leginkább áttekinthető a bezárt elmegyógyintézet hatalmas park közepén romladozó, látványos tömbje. A panoráma olyan látványos, hogy bőven el lehet tölteni egy félórát úgy a szikla tetején, hogy észre sem veszi az ember.

A hivatalos zöld háromszög túraútvonal az Apáthy-sziklán véget ér. De mivel nyilván nem azzal fejezzük be a túrát, hogy botcsinálta Dugovics Tituszként levetjük magunkat a mélybe róla, hanem lesétálunk a legközelebbi tömegközlekedéssel kiszolgált pontig, ezért egy nyúlfarknyi menet még hátra volt az 56-os villamos megállójáig.

A konklúzió rövid, de velős: ha van egy hétvégi délutánon 3-4 szabad órád, ne habozz, irány a Zöldmáli delta, ez a hét kilométeres túra sokkal többet ad, mint gondolnád. A 3-4 órát természetesen az utazással értem, mert maga a nettó menet körülbelül két óra kényelmesen, és felfelé is mindössze csak 200 méternyi szintet kell megtenni.