Megjósoljuk, milyen világ lesz egy év múlva. Leszavazhatja, ha nem tetszik

2021-ben továbbra is karanténban élünk, időszakos enyhítésekkel. Igaz, egy sor európai ország 2020 kora nyárra tervezi a korlátozások lazítását, de a szakirodalom figyelmeztet, hogy ez nem egyirányú folyamat, hanem egy húzd meg-ereszd meg játék kezdete csupán. Amíg nincs védőoltás, addig a hatóságoknak óvatosan kell egyensúlyozni a gazdaság működtetése, az emberek józan eszének megőrzése, és a vírus terjedése közt.

Lassanként beindítják ugyan az üzemeket, kinyitnak az iskolák, a boltok, és kimehetünk az utcára is. De közben figyelik az új esetek számát. Ha nem indul be drasztikus növekedés, akkor jöhetnek a kulturális intézmények, éttermek, kávézók.

A nyitással nő az új fertőzöttek száma, és a kormányok újra elkezdik a szigorításokat. Ha kicsit emelkedik csak a betegek száma, akkor lehet, hogy maradhatnak az iskolák, a boltok, a termelés, de ha berobban a kór, mehetünk vissza a lakásba pár hónapra. 2021-ben még 2-3 hónapos váltásban következnek a zárt és a részben szabad időszakok.

Hogy látja, 2021-ben újra a megszokott életünket éljük (1), vagy gubbasztunk otthon, reménykedve az ideiglenes lazításokban (10)?

A legrövidebb időszak, ami alatt védőoltást kifejlesztettek eddig, négy év volt: a mumpsz elleni vakcina készült el rekord idő alatt. Az Ebola elleni oltással 2015-ben kezdtek foglalkozni, és 2019-ben jegyezték be az Egyesült Államokban.

A kornavírusra persze nagyobb figyelem irányul, hiszen nem távoli, szegény afrikaiakról van szó, de a folyamat lépéseinek ismeretében csoda lenne, ha egy-másfél éven belül kezünkben lenne a megváltó szer. Nem elég megtalálni a reményt keltő szert, azt tesztelni kell embereken is, ami pedig érthető módon lassú, és sok aprólékos szabállyal nehezített folyamat.

Oké, kezünkben tesztelt és hatékony vakcina. A célegyenesben vagyunk? Egyáltalán nem, mert a kémcsőnyi, laboratóriumi cuccból hirtelen el kell kezdeni oltóanyagot gyártani százmillió számra, ipari méretekben.

A tömegtermelésre gyártás nem egyszerűen mennyiségi kérdés: ki kell dolgozni, a laboratóriumban kevert anyagot hogyan lehet ipari méretekben gyártani. Szokásos esetben csak ez a lépés beletelik egy-másfél évbe.

Ha megvan a nyom, akkor persze exponenciális sebességgel gyorsulhatnak be az események, de még egy ilyen pozitív végkifejlet esetén is sci-fibe illő lenne, ha egy év múlva már az oltásért állnánk sorba.

Ha bízik abban, hogy egy év múlva már az oltótű piros foltját törölgeti vattával a karján, adjon előrejelzésünkre egy nagy egyest, ha viszont úgy látja, korai az öröm, mozduljon a tízes felé.

Teljesen logikus lenne, hogy egy ilyen válsághelyzetben az állam végre partnernek tekinti a polgárokat, felismeri az együttműködés fontosságát, és azt is, hogy vészhelyzetben az őszinte kommunikáció többet ér, mint a titkolózás. Sajnos, hogy ezeket a jól alátámasztható elveket leginkább csak a lapoknak nyilatkozó szakértők vallják.

De még a demokratikus országokban is az egyre erősebb állam és a határozottabb kontroll lesz a jellemző.

A szabadságjogokat tiszteletben tartó országokban is elfogadott lesz, hogy a hatóságok kontrollálják az emberek szabad mozgását, miközben nő a személyes adatainkhoz való legális hozzáférésük. Egyre több helyen kísérleteznek olyan appokkal, amelyek lekövethetővé teszik tulajdonosuk mozgását, hogy adott esetben ki lehessen szűrni, kikkel találkozott a fertőzött személy.

Elképzelhetjük, milyen önmérséklettel kezeli majd a mozgási és találkozási adatainkat egy olyan olyan kormány, amely eddig is az átláthatatlan működést, az egészségügyi adatok eltitkolását és az egyre növekvő kontrollt tartotta kényelmesnek. Alig egy hónapja tart a krízis, de a magyar kormány a vírusveszélyre hivatkozva ellehetetlenítette a parlament munkáját, megszívatta az ellenzéki önkormányzatokat, a szabad sajtót fenyegető jogszabályokat hozott, miközben a járványhoz egyáltalán nem köthető nagyberuházásokat titkosított.

Ugyanígy, egy év múlva kevésbé lesznek személyesek az egészségügyi adataink. Egy bizonyos határig érthető, ha közérdek fűződik ahhoz, hogy tudjuk, a részleges nyitás idején fertőzött emberek bejárnak-e dolgozni például. De ahogy egyre szélesebb kör kap hozzáférést az egészségügyi adatainkhoz, úgy zsugorodik a privát szféránk.

Bízik abban, hogy a kormány önkontrollt gyakorol, és nem használja saját politikai céljaira a vírusveszélyt? Akkor pontozza le jól a károgásunkat. Ha viszont a már látható jelek megrémítik, akkor aggodalma mértékének megfelelően tolja felfelé a potmétert.

A vírus legnagyobb szemétségeinek egyike, hogy átalakítja az emberi kapcsolatainkat. Mivel a betegség egy-két hétig is lappang, senki nem lehet biztos abban, hogy akivel találkozik, nem fertőzi-e meg. Miközben tehát egyre jobban hiányoznak a rokonaink, barátaink és vonzó küllemű idegenek, megmarad a rettegés, hogy nehogy pont tőlük kapjuk el a kórt. Vagy éppen nekik adjuk át.

A helyzet legszomorúbb következménye az idős emberek tömeges magánya lesz: jövő áprilisban még nem lesz oltás, úgyhogy idős szüleink, nagyszüleink leginkább csak az ablakból láthatnak minket. Ahogy a betegség terjed, úgy lesz egyre kockázatosabb almás pitét enni idős rokonainkkal a konyhában.

Leszámolhatunk az eddig kedvelt társasági eseményekkel is. A nyüzsgő kocsmák, diszkók, bárok helyett kis házibulikra járunk, ahol 5-6 megbízható ismerősünkkel poharazgatunk, leginkább csendesen, nehogy illegális összejövetelért feljelentsen a szomszéd. Ha a lazító intézkedések megengedik, kinyitnak a szórakozóhelyek, éttermek, de a hangulat már nem lesz a régi. Spanyolországban azt tervezik, hogy a vendéglők az eddigi asztalszám felével-harmadával nyithatnak meg, az asztalokat pedig plexifalak választanák el. Kétség kívül új élmény lesz egy kongó helyiségben, paravánok mögött falatozni.

Az sem elképzelhetetlen, hogy a szórakozóhelyeken az eddigi face controlt negatív vírusteszt bemutatásával helyettesítik.

A szinglik élete a koruktól és kockázatvállaló hajlamuktól függően alakul: a fiatalabbakra enyhén, vagy egyáltalán nem hat a kór, így ha lemondanak a szülők, nagyszülők látogatásáról, van esélyük karanténtársat találni a nehéz időkre. A valamilyen okból veszélyeztetettebb körnek viszont marad a netes ismerkedés, és a cölibátus.

Ha lelki szemei előtt izgalmas új társaságot lát maga körül 2021-ben, akkor nyilván kis pontszámot ad. Nyomjon annál nagyobb pontot, minél több csendes, otthon ülős estét vizionál.

Az utóbbi másfél évtizedre az utazás 21. századi aranykoraként fogunk gondolni jövő ilyenkor. Romantikus történetekben emlékszünk vissza arra, amikor néhány tízezer forintért ugrottunk ki Rómába, Londonba, Szicíliára vagy Barcelonába. Még a Király utcában sorban hányó angol legénybúcsúsokról is meleg szavakkal beszélünk. Az utazás ugyanis már nem lesz olyan, mint régen.

Egyrészt jóval drágábbak lesznek a jegyek: csődbe megy egy sor repülőtársaság, kisebb lesz a konkurencia, azaz nem kell fojtogató árversenyben megküzdeni az utasokért. De korlátozza majd a szabad utazgatást, hogy még az EU-n belül is nehéz lesz a határátlépés, hát még azon kívül. Az országok rettegnek a második-harmadik-negyedik fertőzési hullámtól, amelyet beindíthat egy külföldről érkező gyanútlan turista.

Mivel a vírus lappangási ideje hosszú, de az alany ez idő alatt is fertőz, egyszerűbb lesz, ha minden ország csak nyomós indokkal enged be külföldieket. Lesznek persze megoldások, hogy legalább részben megmentsék a turizmust - Horvátországban turistafolyosókat jelölnének ki például -, de a szabad utazgatás kora egy időre lezárul.

Levesszük a cipőnket, megmutatjuk a laptopot, kidobjuk a vizes palackot, majd előre nyújtjuk az ujjunkat egy gyors vérvételre.

Ha már a tengerparti üdülőhelyeket nézeget a nyárra, akkor nyilván alacsony pontszámot ad jóslatunkra. Tízest akkor nyomjon, ha úgy látja, a határok megnyitása csak az oltóanyag elterjedésével várható.

A vírus látszólag azt fedte fel, hogy mennyire törékeny a termékek, a pénz és az emberek globális mozgására alapuló világrend. Hiszen ha a maszkot nem Kínában gyártják, hanem itt a falu szélén, akkor adott esetben lovaskocsival szállítjuk ki az embereknek, ugye.

Sajnos a valóságban a járvány azt bizonyítja, hogy milyen káros, ha a kormányok az egészségügyön spórolnak: ha nem fizetik meg a nővéreket, ha alacsony bérekkel kergetik külföldre az orvosokat, vagy, mint az Egyesült Államokban, leépítik a vírusveszéllyel foglalkozó állami szerveket.

Kína titkolózása robbantotta be a járványt azzal, hogy elhallgatta az információkat a világ elől egészen addig, amíg már késő volt. De ugyanígy az állam hanyagsága tehetett az olaszországi elterjedésről is.

Látható is, hogy a jó egészségügyi rendszerrel rendelkező országok kevésbé idegesek, és minél kevesebbet költenek az egészségügyre, annál szigorúbbak a korlátozások. Szerbiában az idősek szinte nem is mehetnek ki a lakásukból, nálunk a vásárlási idejüket korlátozták, Svédországban pedig csak javasolja a kormány, hogy maradjanak otthon.

Az eredmény a határlezárások mellett a protekcionista gazdasági folyamatok erősödése lesz. A magyar kormány előbb a csirkemell árába szól bele, aztán a mezőgazdasági termékeket szabályozná, később pedig akár ipari üzemeket is a szárnyai alá vehet. Az állami túlterjeszkedésben eddig sem sok kivetnivalót láttak a magyarok, pláne most, amikor a kormány a vírus elleni keresztesháborúvá festi át a működését.

Ezt a folyamatot már jól ismerjük: ahol az állam gondoskodó módon beleszól a gazdaságba, ott hamarosan romlik a szolgáltatások minősége, és emelkednek az árak. 2021-es olvasóink ennek már láthatják a jeleit, de persze a kavarodás, és a kormánypropaganda miatt ez az összefüggés nem lesz mindenki számára egyértelmű.

A folyamat nem magyar sajátosság egyébként: ahogy a bajban az EU nem nyújtott segítséget Olaszországnak, ugyanúgy minden tagállam maga igyekszik megoldani a problémáit, mintha a határőrök a vírust is visszafordíthatnák.

A bezárkózás persze magával hozza az utcai idegengyűlölet erősödését. Mindenki emlékszik a Kína ellenes hangulatra a vész kitörésekor. A xenofóbia természetes mozgása folytán jelenleg épp Kínában gyűlölik a külföldieket, főleg a feketéket, akiket a vírus második hullámának elindításával vádolnak. A külföldiektől való félelem azonban annyira kézenfekvő, hogy valószínűleg egyre erősebben lesz velünk 2021-ben.

Ebben a közhangulatban nyilván könnyen boldogulnak a politikában a nemzeti erők, amelyek a befelé fordulást, az önellátást és a nemzeti büszkeséget hangsúlyozzák. Melyik nemzet ne lenne büszke arra, hogy évezredek óta ellenáll az idegen vírus pusztításának? Mivel ezzel párhuzamosan a vírus okozta idegesség kihat a kormányok megítésésére, arra nem tennénk téteket, hogy például az amerikai választás egyértelműen Trump győzelmével zárul-e.

Ön szerint a szemét globalizáció tehet a vírusról, és ha Kína helyett Magyarország gyártaná a maszkokat, telefonokat, talicskát, számítógépet, gyapjútakarót, traktort, cipőt, biciklit, szecsuáni csípős marhát, akkor minden sokkal biztonságosabb és olcsóbb lenne? Pontozza le borús jóslatunkat! Ha ellenben úgy látja, a veszély a rosszul működő államok következménye, és kárelhárítás címén csak fokozzák rajtunk a nyomást, adjon egy szomorú tízest.

A pandémia egyetlen, a megfigyelőállásunkból látható pozitív vonatkozása, hogy újra hitelessé teszi a tudományt és a tudósokat. A nyugati világban egyre többeket ragadott magával az őrület, hogy az oltások valójában a nagy korporációk gonosz találmányai, vagy hogy unalmas szakértők helyett jópofább dolog nagyhangú bohócokra bízni fontos ügyeket. Szóval a paródiaként leforgatott Idiocracy című film lassanként valósággá vált.

A szakértők nem unalmasak valójában, hanem értenek olyan dolgokhoz, amelyekhez mi nem.

A brexit és a Trump-korszakot előrejelző Idiocracy című alapmű lehet, hogy 2021-ben ismét jó poénnak tűnik majd, nem pedig akkurátus előrejelzésnek.

Jutalmazza meg magas pontszámmal a tudósokat, ha jövőre bízni fogunk bennük. Adjon viszont nullát, ha úgy látja, maradunk olyan oktondiak, mint voltunk.