A koronavírus nem ölte meg a társasági életünket, csak gyökeresen átalakította

Az ember társas lény, a koronavírus-járvány miatt viszont az év egyik szava biztosan a social distancing, vagyis a közösségi/társadalmi távolságtartás lesz, ami nem kicsit nehezíti meg azt, hogy az előbbi kitételnek megfelelően éljünk. A világ számos országában bevezetett korlátozások azt jelentik, hogy közvetlen kapcsolataink köre az elmúlt másfél hónapban leszűkült azokra, akikkel egy háztartásban élünk, ha vannak ilyenek, és vagy semmilyen vagy kevés lehetőség nyílt arra, hogy akár tisztes távolságból, de találkozzunk a barátokkal, ismerősökkel.

A magány pedig szinte szó szerint gyilkos dolog, egy 70 kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány szerint akár 26 százalékkal is megnövelheti az idő előtti elhalálozás esélyét, és ha egy személetes hasonlattal akarnánk élni, akkor a tartós egyedüllét olyan egészségügyi kockázatokkal jár, mintha az ember napi 15 szál cigarettát szívna el.

A pandémia sok mindent felülírt, rengeteg régi szokásnak kellett búcsút inteni, megváltozott az, hogyan tanulunk, hogyan dolgozunk, hogyan vásárolunk, hogyan randevúzunk, szinte minden átköltözött a virtuális térbe. Sajnos van egy nagyon sérülékeny réteg, akik számára nem elérhetőek azok a lehetőségek, amiken keresztül a távolból is tartani lehet egy kapcsolatot, róluk nem szabad elfeledkeznünk, a többieknek viszont ez a virtuális kocsmázások, vacsorapartik, szülinapok, esküvők és baráti összejövetelek tavasza volt.

Meddig marad ez így?

Erre a kérdésre senki nem tud biztos választ. A hazai kijárási korlátozások a járvány elleni védekezés első szakaszában is kevésbé szigorúak voltak, mint Nyugat-Európa legtöbb országában, de Kiss Róbert rendőr alezredes szerdai tájékoztatása szerint csak egy nap alatt több mint 1000 szabályszegés történt, az előző hétvégén pedig 3630 esetben intézkedtek.

Persze sokan valószínűleg nem azért jártak tilosban, mert baráti társaságra vágytak, de biztosan vannak köztük szép számmal ilyenek is, és talán még többen vannak azok, akik ugyan nem léptek a tettek mezejére, de most már gondolkodnak rajta, hogy fizikailag is találkozzanak a kedves ismerősökkel. Másfél hónap hosszú idő, nem csoda, ha sokan már változtatnának. Nyilvánvaló, hogy ez nem kizárólag hatósági kérdés: ha este tíz fő részvételével illegális szalonnasütést tartanánk a Normafán, azt nagy valószínűséggel észreveszi a rendőrség, és megbüntet érte, mint ahogy egy kerti partit vagy egy házibulit is feljelenthet a szomszéd, de azt, hogy sétáljunk egyet az utcán a rég nem látott barátunkkal, az jelenleg a gyakorlatban önkorlátozás kérdése.

De meddig tartsunk ki az elzárkózás mellett? A világban és Magyarországon is a korlátozások enyhítése van napirenden, a szomszédos Ausztriában például már május 1-től feloldják a kijárási korlátozásokat, május 15-től pedig óvintézkedések mellett kinyithatnak az éttermek is. Nyilvánvaló, hogy ez a társas érintkezésre vonatkozó tilalom enyhítését is jelenti. Nagy-Britanniában a kormány is megvitatta azt a tervet, amely megengedné az embereknek, hogy tíz fős kisebb csoportokat alkossanak a családtagjaikkal és a legközelebbi barátaikkal. Velük rendszeresen találkozhatnának, másokkal viszont továbbra sem. A probléma csak az, hogy ezt képtelenség lenne ellenőrizni, a dolog tényleg csak akkor működne, ha az emberek maguktól betartanák.

Magyarországon jövő héttől vezetnek be új szabályokat, amelyek vidéken már jelentősen enyhítenek az eddigi tilalmakon, de mindez Budapestre még nem vonatkozik. A karantén elhagyása összességében csak lassú és fokozatos lehet, arra ne számítsunk, hogy nemsokára egy nagy partival ünnepelhetjük a járvány végét. Valószínű, hogy a fokozatosság elve érvényesülhet a társas érintkezéseknél is, vagyis az eddigi teljes tiltást mostantól felválthatja egy óvatos mérlegelés, amikor a kisebb kockázatú találkozók, tevékenységek közül eldöntjük, mi az, amit bevállalunk, és mi az, amit már túl veszélyesnek tartunk, sőt ebben akár nagy egyéni különbségek is lehetnek. Éppen ezért a mostani elzárkózás, a virtuális térbe került kapcsolattartás még hetekig velünk maradhat, ha pedig a járvány újabb hullámokat produkál, a szigorítások is visszatérhetnek.

Ez lenne mennyország az introvertáltaknak?

Rengeteg olyan tulajdonság van, amik mentén ketté lehet osztani a társadalmat, és ha a szociális kapcsolatokat nézzük, akkor ugye vannak, akik szeretnek emberek közelében lenni, ők az extrovertáltak, és vannak, akik inkább a magányt preferálják, ők az introvertáltak. De ez csoportosítás nem egészen állja meg a helyét, egyrészt mert vannak az ambivertáltak, akik valahol a képzeletbeli skála középső részét foglalják el, és a legtöbbünkben amúgy is keveredik a két véglet, másrészt az introvertáltak is igénylik a társaságot, csak nekik gyakrabban van szükségük a nyugalomra, arra, hogy félrevonulhassanak és feldolgozhassák a külvilág ingereit.

Ahogyan Sylvia Löhken, A csend öröme című könyv szerzője írja, az extrovertáltaknak és az introvertáltaknak is megvannak a maguk erősségeik. Ezek közül az utóbbi csoport tényleg sok mindent a javára tud most fordítani, ilyen például a kitartás, a koncentráció, hogy nem függnek annyira a külső ingerektől, hogy az önálló élet, az egyedüllét nem annyira idegen tőlük, és alapvetően sokkal kreatívabbak, hatékonyabbak magányosan. Persze vannak gyengeségeik, amik pedig nehezebbé tehetik, hogy megbirkózzanak ezzel a helyzettel, náluk például nyilván nagyobb a szociális elszigetelődés veszélye.

És most talán még nehezebb megtartani az egyensúlyt, mert nehezebb nemet mondani egy meghívásra, még ha egy virtuális találkozóról is van szó, könnyebben lelkiismeret-furdalásunk támadhat amiatt, mert egyrészt ki vagyunk éhezve az emberi kapcsolatokra, másrészt hátat fordítunk a hozzánk közelállóknak. De ez is egy lecke, Sylvia Löhken szerint az intróknak is meg kell tanulni nemet mondani, persze fontos, hogy aztán ne éljenek vissza ezzel a szóval. De tény, hogy a világunk eddig az extrovertáltaknak kedvezett, most viszont introvertáltak boldogulnak könnyebben, nem kell átlépni az árnyékukat ahhoz, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak.

És ki tudja, talán mentorként vagy coachként is szolgálhatnak azok számára, akiknek szokatlan az, hogy magukra vannak utalva. Persze az, hogy a világ nagy része most be van zárva az otthonába, akár akarja, akár nem, messze nem ideális helyzet, és az introvertáltak sem így szeretik élni az életüket, ezért is nehéz úgy gondolni a karanténra, mint az introvertáltak mennyországára, hiszen a választás lehetőségét a helyzet mindenkitől elvette.

Virtuális a buli

Néhány kedves ismerőssel korábban indítottunk egy chatcsoportot, ahol csak azt beszéltük meg, hogy ez most olyan péntek lesz-e, amikor egy kocsmában összeül a társaság. Amikor a kijárási korlátozások bevezetését megelőzően megkérdeztem, hogy nem akarjuk-e most kivételesen internetes körkapcsolásban megfejteni az élet nagy kérdéseit néma csend volt a válasz. Azóta azonban sok minden megváltozott, már kétszer volt virtuális gyűlés. (Itt jegyeznénk meg, hogy az alkoholt most tényleg mértékkel kell fogyasztani, ezt a WHO üzeni, és ebben a kérdésben talán el lehet tekinteni attól, hogy ez a járvány kicsit megtépázta a hírnevüket). A kollégákkal, akikkel még a home office bevezetése előtt rendszeresen együtt ebédeltünk, megbeszéltük, hogyha össze tudjunk hangolni az ügyeleti beosztással, akkor mindenképpen lesz közös evés, csak most mindenki magára főz, egy másik társasággal pedig egyeztetés alatt van egy barátnős kávézás. És ugyan riasztanak az ilyesmik, de egy barát kedvéért még azt is bevállaltam, hogy a Messengeren kipróbálom a játékot, aminek az a lényege, hogy úgy kell kell énekelni benne, hogy a fejeden lévő virtuális macska ne ébredjen fel. (A macskaaltató kollégát én sem nevezem meg természetesen.)

Beszélgetni azonban nemcsak Messengeren lehet, számtalan alkalmazás van, ami alkalmas a videócsetre, lásd FaceTime, Google Hangouts, Skype, és ahol lehet videócsetelni, ott tulajdonképpen minden adott a virtuális kocsmázáshoz, kávézáshoz, vacsora- vagy kertipartihoz. Persze tiszteletben kell tartani azt, ha valaki inkább csak írásban vagy telefonon kommunikálna, mert az a kényelmesebb számára. A videócset előnye, hogy látjuk a többiek arcát, reakcióit. Igaz, a beszélgetés különböző technikai okokból szaggathat, megszakadhat, és néha pont az olyan apró rezdülések vesznek el, amik igazán élővé tesznek egy beszélgetést. Fura lehet az is, hogy bármit, amit otthon csinálunk, egy nagyon intim dologként élünk meg, és egy videócsettel olyan embereket is meghívunk virtuálisan a lakásunkba, akikkel ennyire azért nem volt bensőséges a viszony.

És persze felállni az asztaltól és elköszönni teljesen más érzés, mint elköszönni és egy kattintással megszakítani a kapcsolatot úgy, hogy utána egyedül maradunk a szobában. De azzal főzünk, amink van, az internet pedig tele van jó tanácsokkal a körkapcsolásokról. Van, aki szerint négy-öt embernél nem kell több, ilyenkor még követhető a beszélgetés, talán nem vágunk egymás szavába, és ugyan bármennyire is erőltetettnek tűnik, muszáj egy kicsit előre tervezni, hiszen a spontán találkozásokra most valószínűleg kicsit esély van, de nem is baj az, ha strukturáltabbá tesszük a napjainkat, adhat valami rendszert, valami időpontot, amit várhatunk, ha már ennyire összefolynak a napok.

Azt mondtuk már, hogy van egy olyan alkalmazás, aminek az a neve hogy HouseParty (vagyis Házbibuli)? Elmés, nem? Ezt a videós közösségi appot tavaly vásárolta meg a Fortnite-ról ismert Epic Games, a kijárási korlátozásoknak köszönhetően pedig hetek alatt a 130 ezer letöltésből kétmillió letöltés lett. A világjárvány egyik nagy nyertese a Zoom, ahol nemcsak értékezleteket lehet tartani, hanem tanórákat, sőt, házibulikat is, már ha eltekintünk az adatvédelmi problémáktól, amik a hasonló alkalmazásoknál rendre felmerülnek. És azért arra is vigyázzunk, hogy ne legyen tele a naptárunk, a Zoom-másnap ugyanis egy létező dolog, és nem, ez nem azt jelenti, hogy túl sokat iszunk a virtuális kocsmázás alatt, hanem egyszerűen nem lesz időnk testileg és lelkileg is feltöltődni, távol a számítógéptől, ha mindig csak videócsetelünk.

Vagy azt is meg lehet próbálni, hogy online maradunk, csak a csoportos szórakozásnak más formáival próbálkozunk. Ha valaki nem érzi magáénak a multiplayeres videójátékokat, akkor társasjátékokat is lehet online játszani, ott van például a Roll20 választéka, de a Lifehacker is készített egy gyűjtést, amiben ott az UNO, a Monopoly és az egyik legjobb partyjáték, a Cards Against Humanity.

Oké, ivás, evés, traccsparti, lélekmasszázs, bulizás, játék letudva, de mi a helyzet a kulturális programokkal? Ez is csak szervezés kérdése, vannak online koncertközvetítések és virtuális tárlatok is, sőt, például a budapesti művészmoziknak köszönhetően távmozi is. És kicsit körülményesebb telefonon vagy csetben végignézni vagy -járni ezeket közösen, de egy próbát megér. A közös tévézésről és mozizásról sem kell elmondani, a Chrome-hoz ugyanis van egy Netflix Party nevű kiegészítő, ha ezt mindenki telepítette, akkor indulhat is a buli. A Verge szerint más opciók is léteznek, a Scennerrel például beszélgetni is lehet netflixezés közben, van a MetaStream Youtube-hoz és Huluhoz, illetve a TwoSeven, amit több szolgáltatónál is lehet alkalmazni. Discordon akár 50 emberrel is meg lehet osztani filmeket, a Facebookon a Watch Party alkalmas a közösségi oldalra feltöltött videókhoz, de az Instagramon is lehet közösködni.

Ami Rokach pszichológus szerint a járvány miatti bezártság jó alkalom arra, hogy felvegyük a kapcsolatot egy-két olyan ismerőssel, akivel már régen beszéltünk, hiszen most adott a mindenkit foglalkoztató közös téma. De nem kell a járványnál leragadni, lehet személyesebb dolgokról is beszélni, sőt, úgy sokkal erősebb lesz a kapcsolat, csak néha vegyük könnyedebbre a társalgást, így könnyebb elfeledkezni arról, ami éppen most történik a világban.

Az internet már a járvány előtt is nagyon átalakította a társas kapcsolatainkat, és a hatását nehéz mindig pozitívan értékelni, de most tényleg kapóra jön, hogy ilyen eszköz van a kezünkben,  és nemcsak azért, mert a már meglévő ismerősökkel is tudunk kommunikálni, hanem azért is, mert ez most egy kiváló alkalom, hogy bővítsük az ismerőseink körét, mondjuk olyan tematikus Facebook-csoportokkal, ahol hasonló érdeklődésű emberek gyűlnek össze, legyen szó akár szobanövényekről, akár kovásznevelésről, akár a 20. század legjobb sci-fi illusztrátorairól. De az is segíthet úgy érezni, hogy egy közösséghez tartozunk, ha csatlakozunk valamilyen internetes kihíváshoz, ezek többsége viszonylag ártatlan, de azért megválogathatjuk, milyen nyomot hagyunk magunk után a közösségi oldalakon, lásd a párnából ruhát kihívást, vagyis a QuarantinePillowChallenge-t.

És a magánynak van más ellenszere is. Ugyan mindenkinek van olyan horrorsztorija, aminek az egyik szomszédja a főszereplője, de megpróbálhatunk egy kicsit szorosabb kapcsolatot ápolni a lakóközösséggel, ha már úgyis őket látjuk a legtöbbet.

(Borítókép: A koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténban lévő Lotfi Begi DJ, producer és gyermekei skypeolnak az egyik nagyszülővel a család törökbálinti otthonában 2020. április 7-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)