Nem volt hova hátrálni a férfiaknak a házimunka elől

Június másodikától Budapesten is újranyithatnak a bölcsődék és az óvodák. Ezzel a kisgyerekes családok számára (legalábbis egy időre) véget érhet az a nehéz időszak, amikor a home office-t, a gyereknevelést és a házimunkát kellett valahogy összeegyeztetni. Ráadásul mind a gyerekgondozás, mind a házimunka korábbi terhei jelentősen megnőttek, hiszen a karanténban elmaradt a segítség, legyen az fizetett vagy fizetetlen. Így a családoknak nélkülözniük kellett a nagyszülők vagy más rokonok, a bébiszitter, a takarítónő közreműködését, vagy azt a nem is kis könnyebbséget, hogy a családtagok a munkahelyen vagy az óvodában, iskolában ebédelhetnek.

Nagy kérdés, hogy ezeket a megnövekedett terheket hogyan osztották szét a családokban, kikre hárult a gyerek- vagy sok esetben az idősgondozás feladata, a napi ebéd kitalálása, elkészítése, a digitális oktatásban tanuló gyerek segítése, a fokozott higiénia miatt a korábbinál több takarítás, mosás, mosogatás. És mi lesz ezután? 

A családok megváltozott terhei és a munkamegosztás kérdése a kutatókat is érdekelni kezdte, ezért Fodor Éva (Közép-európai Egyetem), Gregor Anikó (ELTE-TáTK, Freie Universität Berlin), Koltai Júlia (Társadalomtudományi Kutatóközpont, ELTE TáTK) és Kováts Eszter (ELTE ÁJK) online kérdőívezéssel csaknem kétezer embert kérdezett meg erről. A kérdéseiket a karanténidőszak közepén, április második hetében tették fel, ugyanakkor a megkérdezettek köre némileg korlátozott volt, hiszen az iskolázottabb, legalább érettségivel rendelkező, internethasználó, kisgyereket nevelő felnőtteket faggatták ki. Elsősorban az érdekelte őket, hogy az új helyzetben láthatóak-e új mintázatok a feladatok megszervezésében, kiosztásában.

Nem tudták megúszni a házimunkát

A járvány kitörése előtt a megkérdezett családok főleg a nagyszülők és más rokonok segítségére számíthattak, nagyon kevés akadt, ahol fizetett segítség, bébiszitter vagy takarítónő lett volna.

Ez jellemző egész Kelet-Európára, hiszen mondjuk Németországgal szemben itt még egy középosztálybeli család jövedelme sem elég ahhoz, hogy fizetett segítőt alkalmazzon

– mondta az Indexnek a kutatás egyik készítője, Gregor Anikó. Hozzátette, hogy a nyugati családok fizetett segítői pedig jellemzően Kelet-Európából vagy az unión kívülről jönnek, mert idősgondozóként, bejárónőként többet kereshetnek, mint otthon diplomásként. Mindez azonban szerinte nem azt jelenti, hogy az lenne a jó irány az otthoni terhek csökkentésére, hogy alacsony fizetésért iskolázatlanabb nőkre bízzuk a feladatokat.

A karantén ideje alatt a megkérdezett nők közel fele, a férfiak közel harmada számolt be arról, hogy áttért home office-ra. Ebben a különbségben a kutató szerint semmi meglepő nincs, ahogy normál időszakban is az anya marad otthon jellemzően a beteg gyerekkel, mert ez a társadalmi elvárás, úgy most is ez történt. Másrészt a nők között többen vannak, akiknek home office-ban is végezhető munkájuk van, például pedagógusok vagy adminisztrátorok.

Bár a megkérdezett nők sokkal inkább igaznak tartották azt az állítást, hogy „az otthoni munkavégzés során egy időben több feladatot kell elvégeznem”, mint a megkérdezett férfiak,

„Egyharmaduk otthon volt, home office-ban dolgozott, egyszerűen nem tudták megúszni, hogy többet vállaljanak, nem volt hova hátrálni” – mondja a kutató. A diplomás férfiak egyébként főleg a játékból, a gyerekek szórakoztatásából vették ki a részüket, míg az érettségizettek a gyerekgondozásból.

Mondhatjuk, hogy az egyetemet végzettek inkább az élvezetesebb feladatokat találták meg, de ez még így is változás a korábbi időszakhoz képest. Úgy tűnik, hogy az eddigi konszenzusok valamelyest újratárgyalhatóak lettek, legalábbis ebben a magasabb végzettségű, több mozgástérrel rendelkező közegben.

A kutató szerint ebben a kiélezett helyzetben a kényszer mellett a társ, a család iránti felelősség is mozgathatta a férfiakat.

Ugyanakkor, nyilván a megnövekedett terhek miatt is, a nők a férfiakhoz képest körülbelül ötször nagyobb arányban mondták, hogy sokat segítene, ha a partnerük a jelenleginél is nagyobb részt vállalna a háztartási és a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokból. Kétszer több férfi, mint nő mondta azt, hogy nem érez feszültséget az életében a fizetett munkája és a gondoskodási feladatai között: tíz férfiből négy, míg tíz nőből csak kettő érzett így. (Ez nagyjából megfelel a karantén előtti időszaknak.)

Gregor Anikó szerint ezt az időszakot tekinthetjük úgy is, mint egy kísérletet, amikor megtudtuk, hogy milyen bölcsőde, óvoda, iskola, idősgondozás nélkül élni, milyen az, amikor mindennap gondoskodni kell meleg ebédről az egész családnak. És ha más nem is, az biztosan kiderült, hogy mennyire életbevágóak ezek a szolgáltatások, amelyekre a jóléti államoknak igenis fordítaniuk kell. A munkamegosztás szükségessége mellett ez lehet a karanténidőszak másik tanulsága.

Hogyan tovább?

Kérdés, hogy a munkamegosztásban bekövetkezett változások mennyire lehetnek tartósak. Még ha a párok vállalnák is, hogy megtartják ezeket a mintákat, nem biztos, hogy mindenkinek megvan ehhez a megfelelő mozgástere például a munkaerőpiaci helyzete miatt. Például ha egy férfi tíz-tizenkét órát dolgozik, és ehhez hozzájön még a munkába járással töltött idő, akkor nehezen tud bekapcsolódni a házimunkába, ami így „csak” nyolc órát dolgozó társára marad. „Amíg nincs meg a kormányzati szándék, hogy a munkáltatókkal szemben bármilyen konfliktust vállaljanak a családok érdekében, például az apasági szabadság kiterjesztésével, addig nehéz tartós változásokra gondolni” – mondja Gregor Anikó.

„Ezek a problémák jellemzően a nőkön fognak lecsapódni. Ha a nőknek lóg a belük, ha kimerültek, ha ettől rossz a kedvük, kívülről úgy tűnhet, hogy ők a felelősei annak, ha ez az egész család lelki egészségére rányomja a bélyegét. Miközben nem kapnak segítséget ahhoz, hogy ne rajtuk múljon mindez” – állítja. Szerinte ha a családvédelmet valóban komolyan vennénk, akkor ilyen kérdésekkel is kormányzati szinten kellene foglalkozni.

(Borítókép: Miquel Benitez/Getty Images)