Bőröndvonat, hajtány, páviános gémeskút

Kezdetben volt a PIKO és a TT, legalábbis öcsémmel ezen a két szabványon szocializálódtunk. Tízéves lehettem, amikor az első kisvasútszettet megkaptuk: én egy TT rendszerű kék villanymozdonyt teherkocsikkal, öcsém egy PIKO bányavonatot. A játék varázsa gyorsan kopott, ugyanis a vonatok csak körbe-körbe jártak, ez egy idő után unalmassá vált, ráadásul nem volt trafónk, az ugyanis két kisvasútszett árába került, a laposelemek viszont gyorsan kimerültek.

Idővel azért bővült a vasútpark, később vásároltunk hozzá egy kis gőzmozdonyt két régi, külső peronos, zöld utaskocsival, majd került valahonnan egy szemafor, egy állomásépület, néhány fa; nagybátyám trafót eszkábált, ami később bosszúból jól megcsapta a szomszéd gyereket, aki egy USA-ból kapott valódi Ezüstnyíl mozdonnyal bosszantott bennünket. Pont olyannal, ami lebontotta a chicagói állomásépületet a Száguldás gyilkosságokkal című filmben.

Indiana Jones lelepleződik

A legfontosabb szerzeményem a két váltó volt, ezekkel már lehetett mellékvágányokat kreálni, hihetetlenül drágán mérték akkoriban darabját. Azt is kiderítettem, hogy a gőzmozdony gyorsabb, viszont jóval kisebb a nyomatéka, mint a villanymozdonynak; a kötélhúzó versenyben rendre a villanymozdony győzött. Ezenkívül még kiváló vonatkisiklatásokat lehetett rendezni. Ha az öcsém bányamozdonyából kivarázsoltuk az ólomnehezéket, a mozdony valódi ugratóbajnokká vált, amikor a sín egyenes szakaszát megbontottuk, és egy rámpával megemeltük. Persze az esetek kilencven százalékában a mozdony nem az alsó sínpárra esett vissza. Így mértük le, hogy az Indiana Jones-filmek csillés üldözései mekkora baromságok.

Agyatlan Szputnyik

Álmodozva nézegettem a nyugati villanyvasút-katalógusokat, a bonyolult meghajtású gőzmozdonymodelleket és a terepasztaltervrajzokat. Persze kész terepasztalt sohasem sikerült összehozni. A villanyvasútszett később a kecskeméti bolhapiacon végezte. Egy tízsebességes Szputnyik versenykerékpárra sikerült elcserélnem, amivel persze jól átvágtak, mert később kiderült, hogy a hátsó kerékagyból hiányzik egy csapágysor.

Azért a vasútmodellezés csírája bennem maradt, egyetemista koromban is figyeltem titokban a trendeket; a Váci utca Vámház körúthoz közeli szakaszán volt egy kisvasútbolt. A Havas utcai borozóba menet mindig álmélkodva nézegettem a magyar fejlesztésű, összesprézett MÁV-kocsikat, amelyeket csaknem annyiért árultak, amennyiből két hétig éltünk a koleszban.

Vissza a jelenbe

A Budapesti Művelődési központban tartott vasútmodell-kiállítás jó lehetőségnek tűnt, hogy felmérjem az esélyeimet, ha terepasztal-építésre adnám a fejem. A szerény, 600 forintos belépő mellé kaptam egy képeslapot is, hátulján a "211432-es szerelvény a tuniszi főpályaudvaron" információval.

Meglepően sok gyerek nélküli felnőtt bolyongott a terepasztalok között. Volt, aki alibiből elhozta a gyerekét is, de a kölykök legtöbbje láthatóan gyorsan elunta az első teremben felállított gigantikus terepasztalt, az élelmesebbje ekkor vonatsiklatással próbálkozott, hogy a terepasztal-forgalmista őrjöngve rohanjon a szerencsétlenség helyszínére. A 40 méter hosszú, M betű alakban összeállított asztal csaknem minden kellékkel rendelkezett, ami egy terepasztaltól elvárható. Várkastély, épülő lakópark, mozdonyforgató, lakótelep, csendes stájer falucska. Aztán alagutak tömkelege, kőbánya, mozgó kötélpályás csillével, villogó szemafor vasútérzékelő szenzorral, lángoló épület tűzoltókkal.

Buzog a harci szellem

A szerelvényorgiából engem legjobban az SS 20-as rakétát szállító katonai vonat ragadott meg, ami még a hegyek között csalinkázó magasföldi kisvasutat is mellékvágányra szorította. A nem mindennapi terepasztallal tényleg lehetetlenség volt betelni, a másik teremben bemutatott felhozatalt látva többször visszamentem feltöltődni. A kettes számú helyiségben kisebb, de áttekinthetőbb installációkat nézhetett meg az érdeklődő. Nekem legizgalmasabbnak a diplomatatáska- és a bőröndterepasztal tűnt.

Vasutasszinti

Egy élelmesebb feltaláló eladásra kirakott egy hangutánzó szerkentyűt a gyerekek nagy örömére. A szerkezet gombnyomásra zakatolást, sípolást, dudálást és sivító, elhúzóvonat-hangot tudott generálni, építője harmincezer forintra tartotta. A kiállított töredék terepasztal funkcióját nem nagyon voltam képes megérteni, hiszen a legizgalmasabb funkció, a mozgó vonat hiányzott belőle.

Az egyik cég időutazás tematikájú terepasztallal reklámozta magát, ami 30-as évekbeli modellekkel kezdődött, és a végén egy "épülő digitális terepasztal"-felirat zárta a rendszert. A teremben találkozhattunk füstölő gőzmozdonnyal, de a technika fejlődése határtalan; az egyik kiálllító kismozdonyba építhető minikamerát reklámozott, amivel a mozdonyvezető szemszögéből láthatjuk a kiépített pályánkat.

Az utolsó terepasztal a kézihajtánymodellel ragadott meg. Számtalan életképéből kiemelném a svájci falucska határában felállított gémeskutat, aminek a karján egy pávián csücsült. Izgalmas látvány volt még az a darus kocsi, amely egy kisváros utcáján egy szemeteskocsiba helyezett bele egy épnek tűnő Jaguár matchboxot A középső terem még azért volt érdekes, mert a modellvasutas szubkultúra tagjai ott beszélték meg az aktuális trendeket, és kölcsönösen javítgatták egymás mozdonyainak szénkeféjét.

Bociszállító ezer alatt

Végül betértem az árusítóhelyiségbe, ahová az okosabb szülőpárok csak az apukákat engedték be. A gyerekeket taktikusan a büfé felé irányította az anyuka. Az árak egy kicsivel mérsékeltebbnek tűntek, mint hittem: használt síneket, váltókat akár 100 forint alatt is megkaphattunk, de volt olyan sínek nélküli szett, amiért huszonötezer forintot is elkértek. Az összeragaszthatós házak mellett lehetett vásárolni padon ülő utasokat, méretarányos autókat, sínkövezést, kész alagutat és üvegházat. A szóló mozdonyok tízezer forint körüli összeget kóstáltak, egy bociszálító vagont ezer forint alatt is elvihettünk. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy veszek egy kis szerelvényt, de szerencsére a ruhatárban hagytam a pénztárcámat, valószínű, most már nem lett volna megállás a teljes terepasztalig.