'Nekem vannak borz barátaim'

Szily riporter: Végre egy igazi nyári újságíróhoz méltó téma - gondoltam az előbb enyhén citerázó gyomorral, aztán kikönyököltem a jeges tavaszi menetszélbe és olyanokat motyogtam magam elé, hogy én ismerek rendes borzokat, meg magyar-borz kapcsolatok, sőt azt is, hogy nekem vannak borz barátaim. Bodival, az Index jogászával S. irányába robogunk, hogy odaadó falukutatóként és gasztronómusként megkóstoljuk azt a borzpörköltet, amit Bodi egyik kísérletező kedvű rokona rittyentett egy út mentén talált döglött borzból. Állítólag frissen döglött meg.

Bodolai riporter: Jártamban-keltemben nem egyszer részesültem vizuálisan is sokkoló gasztronómiai élményben. Üstben fortyogó kecskefejekkel Diarbakírban és Kabulban, karamellizált svábbogárnyalókával Bangkokban, kiskacsa-, kiscsibe- és békasaslikkal a laoszi hegyekben, amikor egy pálcára 4-5 egészben megsütött, amúgy sértetlennek tűnő, de mindenképpen csonkolatlan állatkát fűztek fel. De arra a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy az egyik legbizarrabb elnevezésű étekkel az Somogy megyei dombok között találkozom.

Szily riporter A tehén is nyilván tök rendes a gyerekeivel és nem olvassa fel nekik Arató Gergely képviselő (MSZP) közleményeit, mégsem lelkizik senki a hátszín fölött. Ha az emberek borzot esznek a szőlőhegyen, az igazi nyári újságíró velük tunkol. Főleg egy olyan faluban, ahol a kocsma elé elé eredeti római kőszarkofágot helyeztek, hogy legyen hová befeküdni a legrészegebbeknek.

Bodolai riporter: A kis falu - gyermekkorom nyarainak színtere - egykor fontos római közlekedési csomópontként szolgált, háromfelé ágazott el itt az út egykoron, a börtönként szolgáló hegyen lévő castrum neve ennek megfelelően a hármas szám latinul és egy igen erős méreg elnevezéséből állt össze, de többet, érthető okokból, nem árulhatok el. A szőlőhegyek között megbúvó horhosban egyedülálló ősemberleleteket is találtak, aztán kiástak egy férjezett medencecsontot. A helyi legendárium szerint a hegy és a katolikus plébánia kútja között egy titkos alagút húzódik, tele kincsekkel. Gyerekkoromban eső után tényleg lehetett római pénzeket találni a dűlőutak vízmosásaiban. A temetőből kiástak egyszer egy szarkofágot, és a község presszója elé helyezték dísznek. A kősír lassan megtelt avarral és szeméttel, kiváló alvóhelyet nyújtva az alkoholtól megfáradt, a presszóból kidobott vendégeknek, akiknek fogalmuk sem volt, hogy egy kőkoporsóban végeznek próbafekvést. A szarkofág később a templomudvarra került. Ágoston a falu plébánosa amúgy a napokban hunyt el. Elment pápavizitre Rómába, csütörtökön visszaérkezett, péntek reggelre meghalt.

És a falu mellett épült Magyarország első maszek krematóriuma.

Szily riporter Mindjárt elérjük a falu határát. Most húztunk el a maszek krematórium mellett. Vidám fehér füst pöfögött ki a kéményen. Megpróbáltuk lefényképezni, de mire visszafordultunk, a füst eloszlott, a vaskaput pedig kísértetiesen csapkodta a szél.

Bodolai riporter Jó egy hónapja indult a sztori. Milyen kár, hogy nem három héttel korábban jöttetek - szomorított el K., az unokatestvérem élettársa, aki estebéd közben toppant be a hegyről, kissé átfagyva és elfáradva a présházban eszközölt padlólap-lerakástól és a házibor-teszteléstől. Három hete borzpörköltet főztünk. A hihetetlen kijelentésre a sültkacsacomb-falat keresztülfordult a torkomon. Eszembe jutott a laoszi kiskacsasaslik. Miután K. háromszori rákérdezésre is erősködött, hogy nem szívat, így történt az eset, rákérdeztem, ugyan már hogy lehet manapság borzhoz jutni. A válasz döbbenetesebb volt a borzpörkölt tényénél is. L. barátom fogorvoshoz ment a szomszéd faluba, mesélte nagy hangon K., amikor talált egy frissen elütött borzot. Bedobta a csomagtartóban, a hegyen megnyúztuk, kábé négy-öt kiló tiszta sovány hús jött ki belőle, ebből lett a pörkölt. A farkát megpróbáltam eltenni kabalának, de sajnos megpenészedett. Az elütött borz története később akként finomodott, hogy közvetlenül L. autója előtti autó okozta a balesetet, tehát L. még azon kevesek közé tartozott, akik a borzot élve is látták. K. váltig állította, hogy a borz növényevő, ezért tiszta a húsa. Ennek az én biológiai ismereteim némiképp ellentmondanak. Mármint a növényevésnek. K. felajánlotta, hogy ha akarom, megkóstolhatom a pörköltet, ugyanis a maradékot lefagyasztották. Első körben visszautasítottam a lehetőséget, de később Szily riporter azt mondta, hogy ha egy cikk megírásához az kell, hát ő Schmuck Andor után is kitunkolná a mangalicavért, mire beadtam a derekamat.

Szily riporter Megérkeztünk a szőlőhegyre, a borzevés színhelyére. Előtte vizitáltunk Bodi családjánál, akik tündériek. Idegenvezetőnk, F. mondjuk egy keménykötésű, bajszos, vidám, piros arcú tündér, de a hosszú, szőke, sápatag típusú szellemlények azok biztosan szójasajtot esznek meg magas rosttartalmú kétszersültet. Otthon Bodi még megmutatta, annak idején hogyan kergette körbe az udvaron kicsiny, sikoltozó unokatestvéreit a közeli patakban fogott, csattogó ollójú rákkal hadonászva. Elbeszélése alapján a mókás jelenet olyan lehetett, mintha Woody Allen és az Aphex Twin egyszerre forgattak volna a tyúkudvarban. Az emlékektől feltüzelt jogász még azt is eljátszotta, hogyan vadászott K. egérre légpuskával a nappaliban. Az egérlyuk a tetőtérre vezető lépcső alatt bújt meg, kiválóan lehetett hosszú perceken keresztül célra tartani, ha unalmas volt a tévéműsor.

Ja, fotóznunk sajnos nem szabad, de ahogy az egyszeri polgármester mondta, ennyit még elbír a közbeszerzés.

Az S.-i szőlőhegy igen praktikusan van elhelyezve, mivel egy síkság és egy dombvidék határára került, így a terméstől elnehezült szőlőművesek a nyak-fej- és szemizmok teljes lebénulása után is le tudnak tekinteni a falura, már amennyiben elővigyázatosan egy háttámlával is ellátott széken iszogattak. Ha nem, és leesnek a földre, nézhetik a felhőket. Én is majdnem ilyen állapotba kerültem a bemelegítő vörösborok után, de egy gasztronómiai tényfeltáró riporternek ennél többet is vidáman kell viselnie. Egyre kuszább betűkkel jegyzem fel, hogy a pörkölt egy vaskályha tetején főtt meg, és több mint tíz vidám cimbora falatozott belőle. Közülük ketten-hárman már ettek borzot. A tekintélyes menyétfélét egyébként a présház melletti kiserdőben, a híres horhos felett nyúzták meg, de a bőre sajnos nem maradt meg. Ledobták az egykori ősemberbarlang mellé, és másnapra nyoma veszett.

Visszaindulunk a faluba, vár minket az ebéd.

Útközben láttunk egy kétségkívül Christo művészetének hatásáról árulkodó alkotást, nevezetesen egy tüchtigen nejlonba csomagolt autóroncsot. Aztán egy igazán pop-artos présházat, amelyet a gondos, szinte műemlékvédelmis precizitású renoválás után pszichedelikus színű Disney-figurákkal festettek tele.

A borzhús első blikkre sötét árnyalatú, igazi vadhús küllemű. Az étel úgy néz ki, mint egy szokásosnál barnásabb, sűrű szaftban úszó sertéspörkölt. De van valami vadas mellékíze, ilyennek képzelem a tasmán ördögöt. Összességében kifejezetten jó, azt pedig kifejezetten támogatnám, ha az unalmas sertéstelepeket és szarvasmarha-istállókat az Alföldön felváltanák a borztelepek. Minden tisztes portához tartozzon pár jó kövér, fekete-fehér csíkos, akár a húsz kilós testtömeget is elérő menyétféle ragadozó!

Bodi közben bőszen telefonál, aztán ragyogó arccal közli, hogy egy valószerűtlen délalföldi közigazgatásihivatal-vezető ismerőse most vallotta meg: kedvence a borztepertő és mindig lóg nála a spájzban egy kis füstölt borzsonka.

Elbúcsúzunk Bodi családjától, aztán danolós hangulatban visszatérünk a fővárosba, ahol az emberek sajnos nem kísérletező kedvűek, és nem esznek sem mókust, sem csótányt, west highland white terriert, sem pedig közönségszolgálaton dolgozó Elmü-alkalmazottat. A borz Pazar volt, de tömeges fogyasztását mégsem ajánljuk, hiszen olyan élményektől foszthatjuk meg magunkat, mint Beckmann Lajos, aki ezt írta a nagy Brehmnek: Rendkívüli tisztaságszeretetére való tekintettel szabadon járhatott-kelhetett a házban. Különös szórakozása telt abban, hogy a lépcsőkön föl s alá tipeghetett; nem ritkán azonban egész egyedül körültotyogta a magtárt s minden zugba kíváncsian beledugta az orrát. Ritka kegynek tartotta, ha ebéd idején is mellettem lehetett. Ilyenkor egyszerűen félretolta vizslámat, kétlábra ágaskodott, kezeit és sima, tarka fejét combomra nyugtatta, s az õ rendes hu, gu, gu, gu-jával egy darabka húst kunyorált, amelyet aztán nagyon ügyesen és vigyázva vett el metszõfogaival a villáról. Télen szeretett a kályha mellett a hátán feküdni és ritkás szőrzetű, széles pocakját a kályhával süttetni."

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!