Rémálom a betongyárban

Az egy dolog, hogy a németes precizitás a bejutástól a ruhatáron át a kiszolgálásig áthat mindent, és a kétszeres árakért nyugodt dülöngélés a jussunk, de a hab a tortán a félelmetes hangtechnika nyolc kivetítővel megspékelve, hogy az üzenet - ha van egyáltalán - biztosan célba érjen.

A szanált kalapácsüzemben évtizedek óta céltalanul kóborló rokkantnyugdíjas mérnök (hímzett Lehet-e még egy háborús bűnössel több? felirattal a döngölt frottírpongyola hátán) egy alzheimeres remegéssel magára rántotta a birodalmi technót, és a partielőadás megnyittatott.

Birodalmi videodiszkó

Február 3-án, pénteken a nyitóattrakciónak beharangozott Jason Forrest (aka Donna Summer) elmaradt ugyan, de kárpótlásként a 21. századi tánczene olyan esszenciáját kaptuk, hogy ha fizetnének se akarnánk a múltba időutazni többé. Az amerikai Eats Tapes gombelemes állathang-szintire komponált potmétercsavargatást kombinált happy-hardcore technóval és szivárványszínben villódzó ataris vizualizációval, majd csak a kontraszt miatt következett Ausztria szórakoztatóipari szégyene, a reichdiskóra Karel Gottot és német mozgalmi dalokat keverő Ilsa Gold. Ez valami olyasmi, amit csak egy német érthet, azt hiszem, mindenesetre a csapat oszlopos tagja, a zenés-táncos büntetés-végrehajtás Bíró Icája, Tina 303 másfél órás headbengelése minden pénzt megér, meg kell nézni.

A TransTransTransMediale látszólag szűnni nem bíró gyűjtőmániája többek szerint (lsd. Kant) abból a jelzős kitételből fakad, mely a német sajátja: a civilizáció inkább külső formákat, a kultúra inkább belső értékeket jelöl. Ezzel a koholt magyarázattal kábítva Önöket következzék a mondat második fele, azaz hogy a speciális egységeknek fogalmuk sincs, mi történik, ha a rendezvény eléri, hogy minden művész eljön, az összes mű bemutatása kerül. Elvágyódó cicus a zsákból?!

Az este további részében a holland Tim van Leijden Like A Tim néven egy drótból hajtogatott mikiegérfüllel a fején acid-diszkó stílusban mesélte el, hogyan mondott csődöt nála a liberális holland nevelés, majd az Ilsa Gold holdudvarához tartozó Christopher Just mutatta meg, hogyan lehet ugyanazt a számot másfél óráig játszani úgy, hogy nem lesz unalmas.

Birodalmi headbang deluxe

Szombat este újra kialvatlanságtól remegve pezsgőztük végig az utat az Ostbanhoftól, de az elektronikus zene Mozartjának tartott Jimmy Edgar (aki már tizenöt évesen nyomta Detroitban az ipart) gyorsan felcsigázta az érdeklődésünket némi experimentális prüntyögéssel, hogy a francia Jackson And His Computer Band nevű egyszemélyes szimfonikus zenekar ringassa el bennünk a gyanút, hogy ezen az estén még valami nagyon gonosz vár ránk. Pedig!

Majdnem óvatlanul lopakodtunk be a kisterembe, ahol éppen a ráadás számmal ünnepeltette magát egy hosszú hajú, tetovált arcú japán (OVe-NaXx), aki kedves mosollyal rakosgatta a legsúlyosabb kétezer bpm-es darálást, majd átadta a helyét Otto von Schirach-nak és Aaron Spectre-nek, és következett három óra olyan headbang, amiből riportereink csuromvizesen, lila foltokkal, de emelt fővel kerültek ki. Meglepő, de úgy tűnik a srácok Miamiban jobban érzik a metált, mint bármelyik grindcore együttes valaha. Másrészt ha akaratlanul is, de átéreztük a fesztivál jelmondatát, és megfogadtuk, hogy évente egyszer a valóságot csak testközelből fogjuk érzékelni. De csak egyszer.

A szokatlanul aszexuális Bürgermassza húzós tempóval állítja elő a szórakoztató mediális cuccokat mindenfelé: tényleg nagyon ciki Magyarhonba visszacsúszni. Ha Ön szeretne olyan formulákkal ágyig kápráztatni ipari ütemben rázkódó titkárnőcskéket, mint "féregprogramokból kikelt információs erózió elmélete", vagy "Te logikai romokból keletkező nekrocita!" vegye meg a szelekciósan menő kiegészítőket olcsóért, és menjen Berlinbe!