Leállt az ötpárti egyeztetés a dohányzás betiltásáról

2008.10.25. 15:56

Egyelőre leállt az az öt párti egyeztetés arról a törvénymódosító javaslatról, ami minden nyilvános zárt helyen, így a presszókban, éttermekben és az éjszakai szórakozóhelyeken is teljesen megtiltaná a dohányzást - mondta a Független Hírügynökségnek Schvarcz Tibor. Az országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista alelnöke utalt arra, hogy a nemzetközi pénzügyi válság és az ezzel kapcsolatos belpolitikai események írták felül a tárgyalásokat.

Székely Tamás egészségügyi miniszter még augusztusban egy találkozón úgy nyilatkozott az Amerikai Magyar Orvosszövetség (AMOSZ) delegációjának: az ősz folyamán az egészségügyi bizottság várhatóan kezdeményezi, hogy napirendre kerüljön a parlamentben a szigorító törvénymódosítás kérdése. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó AMOSZ-tag azt mondta: ez azt jelentheti, hogy még az idén elfogadják a törvényt, amely 2009-ben életbe is léphet. Hozzátette: úgy látta, a miniszter ezt maximálisan támogatja.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása érdekében az egészségügyi bizottság szocialista vezetői Kökény Mihály elnök és Schvarcz Tibor alelnök szeptembertől valóban többször is pártközi egyeztetésre hívták a tagokat, mivel közös javaslatként akarták benyújtani a jogszabály-módosítást. Egyelőre azonban nem sikerült megállapodni.

Még az előző egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes jelentette be, hogy az EU több országához hasonlóan Magyarországon is megtiltják 2009-től a dohányzást a nyilvános zárt helyeken. Júniusban derült ki, hogy a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása nem szerepel az őszi jogalkotási tervben. A szaktárca akkor azt mondta, nem tettek le a szigorításról, csak még nem tudják, mikortól lehetne bevezetni.