A nem létező szocializmus emlékműve

2003.10.03. 15:46
Mi lett volna, ha Grósz Károly mégis leszámol a Kis János képében fenyegető fehérterrorral, az Ellenzéki Kerekasztal tagjai lánccal a lábukon kapálják az állampusztai televényt, és Pozsgai Imre lenne az örökös köztársasági elnök? Nehéz elképzelni, a Kertész Építész Stúdiónak mégis sikerült: a Fehérvári út és az Október 23-a utca sarkán (muhaha, micsoda humorérzék) felépítették azt az épületet, amely megválaszolja a nagy kérdést: mi van, ha elmarad a rendszerváltás?
Az Október 23-a utca felőli bejárattól balra jovális arcú műparaszt álldogál. Nem csoda, hogy napsugaras a kedve, hiszen van neki csinos műparasztasszony felesége (ott somolyog mellette) és rengeteg élelmiszere. A lábánál valóságos bőségszaru, azaz, ha közelebbről megnézzük, műfűzfavesszőből font kosár. Van itt műkenyér, műcsászárzsemle, művaj és műkifili, de műpéksüteménye persze egy városlakó műembernek is lehet. Művéreshurkája viszont ritkán, és műpisztrángot sem mindennap fog ki a Feneketlen-tóból.

Tekintse meg képeinket
- Hol marad a műszalonna? - kérdeztem a szintetikus őstermelőt.
- Tudja a rák - mondta a férfi a maga utánozhatatlanul plasztikos zamatú magyarságával -, nézzünk utána, még én sem ismerem itt ki magam igazán. Nem is csoda, hiszen csak pár napja nyílt meg a Fehérvári úti csarnok, a szintetikus földműves lakhelye. Újdonsült barátommal trécselve először körbejárjuk az épületet, hogy utána behatoljunk a piacra, és megkeressük az elkódorgott műszalonnát.

Gyilkos kubus

Azt már idefelé meg tudtam állapítani, hogy a Fehérvári úti csarnok új épülete kivételesen rondára és lélektelenre sikerült. A fantáziátlan, szögletes kubus hiába áll nyerő helyen, rettenetes dobozszerűségével valósággal agyonnyomja a helyszínt, ami nem könnyű feladat, hiszen két, pezsgő forgalmú, széles főút kereszteződéséről van szó. Ráadásul izgalmas határterületről is, hiszen a Móricz Zsigmond körtér irányában Buda legvárosiasabb, legkellemesebb, élhető szeglete terül el, a másik irányban pedig a legléleknyomorítóbb szocreál, a Fehérvári út nyomasztó gettóhangulata.

Csillagközi kietlenség

Ebből a metszéspontból bármit ki lehetett volna hozni, főleg egy csarnoképülettel. A vásárcsarnokok a legkedélyesebb városi közterek, ahol még egy pénzügyi osztályvezetőből vagy humánerőforrás-managgerből is kibújik az ember. Kertészék viszont szigorúan megvillantották 1.0-ás verziójú derékszög-párhuzam tervezőprogramjukat, és olyan brutális vasbeton-üveg ládát rittyentettek Bel-Buda szívébe, hogy attól a Tesco főépítésze is csak csettintene. Tényleg, ez az épület, ami még egy autópálya-kereszteződésben is képes lenne feltűnést kelteni kietlenségével. Az elzárkózó betonfalak egyáltalán nem csábítanak belépésre, a fogyasztás, a vásárlás, az evés-ivás, az önfeledtség pedig végképp nem jut az ember eszébe róla. És még mi köszörültük a nyelvünket Rajk László Lehel téri csillaghajóján. Az legalább - bármit is gondoljon az ember az Újlipótvárosi Birodalom tiritarka, összebuherált csillagrombolójáról - valamilyen, méghozzá markánsan valamilyen. Ez itt semleges, ellenszenves és szomorú.

A trafóházról vagy kültelki szerelőcsarnokról álmodó tervezők a XXI. század hajnalán képesek voltak arra, hogy a szomszédos Skála Áruház homlokzatát tekintsék inspirációs forrásnak. Meghökkentő felfogás, hogy a főváros legújabb piactere egy demoralizáló külsejű kommunista építményt ragoz tovább, még azt is alulmúló színvonalon.

Biszku Béla azt üzente

Klikk a képre!
Ha átmegyünk az Október 23-a utca túloldalára, és együtt nézzük a két épületet, végre kibontakozik az eddig félig-meddig rejtőzködő lényeg: itt bizony egy gondolatkísérlet eredményét látjuk. Mi lett volna, ha a szél nem fújja el az MSZMP-t? Mi lett volna, ha nincs rendszerváltás, csak szerves továbbfejlődés, amolyan kínai módon, kis piacozással és sok Pozsgai Imrével? Hát ez lett volna. Kicsit modernebb anyagok, valamivel nagyobb üvegfelületek, de ugyanaz az igénytelenség, sivárság és lélektelenség, ugyanaz a szellemtelen gagyizás.

Ráhúztak egy kockát

Műparaszt barátommal azonban nem rendülünk meg a szellemi kommunizmus kísértetének láttán, hanem ruganyos léptekkel bemegyünk a belsejébe. Ami kint csak megérzés volt, az idebent bizonyossággá válik. A ronda modern külső ugyanis szó szerint csak egy héj. A régi piacot - emlékeznek ugye a kavicsos felületű beton burkolólapokra az Oktogon-alakú díszítőelemekkel? - egyszerűen körbeépítették a betonkockával, de az eredeti épületet változatlan formában meghagyták. Maga a piac ugyanúgy a régi helyszínen található, az új homlokzat valójában csak a szelet és az esőt zárja ki, illetve otthont ad néhány gagyiruha-, műköröm- és virágárusnak. Kertészék ebből az összehasonlításból is rosszul jönnek ki: a régi épület, amit annak idején alulmúlhatatlanul csúnyának tartottam, ebben a kontextusban Mies van der Rohe remekművének látszik.

A polimerizált földművessel gyorsan bejárjuk a piacot, amely pont olyan, mint minden csúnya, de élénk piac. Egyetlen feltűnő vonása, hogy errefelé valahogy élénkebben mozgott a tulajok fantáziája névadáskor, így olyan gyöngyszemekkel találkozunk, mint a Naná, hogy finom kajálda, a Kis Söröző és a Hal-Faló Bt. Sütödéje.

Műszalonnát azonban nem találunk, a környezet viszont egyre fojtogatóbb, így letörten búcsúzom. A robogó felé tartva szembesülők az új csarnok talán legmegdöbbentőbb építészeti megoldásával: a hátsó traktus nagyjából felénél egyszerűen kispórolták a ronda, de új borítást, és továbbra is a régi csarnok szürke betonmellvédje látszik a jellegzetes nyolcszögekkel. Megrendülve motorozok át Pestre, hogy a Gellért téri ocsmány új díszkút és a Lehet téri űrhajó előtt elberregve ideérjek a szerkesztőségbe

Az Október 23-a utca felőli bejárattól balra joviális arcú műparaszt álldogál. Az arcán szilikonkönnyek folynak. Ezt jól elkúrtuk vagy ötven évre - suttogja megindulva, aztán nagyot harap a művéreshurkába.