Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Életmód cikkek
"Tizenhat és harmincöt éves korom között szívesen cseréltem volna testet nőkkel, de nem akármilyenekkel, szépekkel" - mondta a Kanadában élő Feldmár András pszichológus, a Nők Iskolája nevű akciósorozat alapító atyja. Ezután hozzátette: "A férfi egzisztencia számára a nő és a pénz a legfontosabbak, de mindkettő a vágyról szól."
Végül Feldmár elmesélt egy történetét: "Egy barátom mondta, nagyon jól meg kell baszni a nőt, mert különben otthagy. Harmincöt éves koromig ettől rettegtem, inkább lettem volna nő, hogy én legyek a zsűri, aki választ." A projekt vezetője, Büky Dorottya gondolkodó baráti társaságként nevezte meg a Nők Iskoláját, amiben a meghívott előadók között feministákat és apácákat is találhatunk, valamint dr. Csernus Imrét, Babarczy Esztert vagy Bódis Krisztát. Direktben nem foglalkoznak a nőkérdéssel, jelentsen ez bármit is. És miért iskola? "Mert annyira groteszk, és annyira sokféle nézőpontot igyekszünk bemutatni, de inkább nevezzük akciósorozatnak. Lesznek előadások, viták, önképzőkör, pszichodráma és színházi darab is" - mutatja be az oktatást Büky, aki az előadókat tantestületnek nevezi.
Járhatnak ide férfiak is? "Fontos, hogy megtudjuk, mennyi bennünk a nő és a férfi, és ezt itt ki lehet nyomozni." Meg lehet állapítani, mennyi bennünk a férfi és a nő? "Erre a kérdésre nincsen kész válaszunk, a Nők Iskolájában mindenki választ kaphat erre." Büky hozzáteszi, hogy irtóznak a sztereotípiáktól és a dogmáktól: "Van egyáltalán férfi és nő, vagy csak egy kulturális fogalommal van dolgunk?" Az biztos, hogy erős hatások fogják érni a hallgatót, impulzív, különleges előadók, provokatív kérések, megközelítések. A program a következő témákkal foglalkozik: Női agyvelő, A testem történelem, Testápoló, Szégyen és szeretet, Vágy és szeretet, Charlotte a metrón, A nő ciklusai, A megfagyott vágy, A második igen.
Megkérdeztük, mit gondol az alapító, Feldmár András provokatív bevezetésétől. Büky Dorottya szerint Feldmár mindig ilyen erősen fogalmaz, hogy kérdéseket vessen fel bennünk, egy igazi provokátor.
"A nőknek kicsit nagyobb a szükségük az ilyen közösségekre. Az iskolának nincs kifejezett programja vagy irányelve, nem állítjuk azt, hogy jobbá vagy szebbé lesznek az ide jelentkezők" - mondta Büky Dorottya.
Szeretet és szabadság
Magát az alapító atyát is megkérdeztük, mennyire szab irányt az iskolának: "Nem szabok, sokkal fontosabbnak tartom, hogy az ember kérdezzen. A terápia is csak egy belekérdezés. A szabadság és a szeretet talán az egyetlen irány. Akár nő, akár férfi vagyok, ezek a legfontosabbak: aki szeret, az támogassa a szabadságomat."
A társadalom, a történelem, a kultúra is közrejátszik abban, hogy nem vagyunk képesek beszélni a szexualitásról, a testiségünkről. "Ha senki nem beszél tisztán a gyerekeknek, akkor az megnehezíti az életet. Nekem ez a történet nehezítette meg az életem" - mesélte Feldmár, majd hozzátette: "A halál kapujából visszatérők leírásai megegyeznek abban, hogy először saját nemiségükre kérdeznek rá."
"Ha én nyíltan tudok beszélni a faszról, a pináról és a baszásról, akkor talán könnyebb lesz egy idő után" - állítja Feldmár András, meglátjuk.
De ki az a Feldmár András?
(Budapest, 1940 - ) Kanadában élő magyar pszichológus, pszichoterapeuta.
1956-ban, tizenhat évesen vándorolt ki Kanadába, saját bevallása szerint elsősorban családi okokból. Matematikusként végzett Kanadában, majd hamarosan a pszichológia felé fordult. Tanulmányai befejeztével, 1969-től klinikai pszichológusként dolgozott Vancouverben, ahol megismerkedett R. D. Lainggel. Nagy hatással volt rá a találkozás: Londonba költözött, és Laing tanítványa és életre szóló barátja lett.
1975-ben visszatért Kanadába, magánpraxist indított, és figyelemre méltó eredményeket ért el pszichotikus betegek terápiájával. Előszeretettel foglalkozik gyerekekkel, családokkal, csoportokkal és különböző közösségekkel is. Előadásokat és workshopokat tartott Kanada, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több városában, Minszkben, Szarajevóban, Szerbiában, Debrecenben és Budapesten; pszichológusokat és pszichiátereket is továbbképez. Feldmár hatására jött létre a Soteria hálózat magyarországi tagja, a Soteria Alapítvány, amely 1995 óta segíti a mentális problémákkal küzdő embereket.
2001-ben Fliegauf Benedek Van élet a halál előtt? címmel portréfilmet forgatott róla, amelyet azóta is vetítenek Budapesten. Tevékenysége a pszichológusok részéről jelentős ellenállásba ütközik, mert elítéli a hagyományos terápiát, a betegségek és az emberek címkézését, a gyógyszeres kezelést (egyes kivételes eseteket leszámítva), viszont támogatja az LSD szakértő felügyelettel való használatát. (Forrás: Wikipédia)