Nem volt ott senki, aki meghökkenjen

Kár, hogy nem láttam átalakulni a tér életét, de mire odaértem, csak olyan ember volt a Deák téri templom előtt, aki vagy arra várt, hogy kinyithassa az esernyőjét, ha már itt van, vagy pedig le akarta fényképezni, amint a megjelentek kinyitják esernyőjüket a harang szavára.

Tekintse meg képeinket

Ezért aztán nem volt semmi meglepő a dologban. Nem volt ott egy teremtett lélek sem, aki meghökkenhetett volna.

A legkínosabb jelenet, amit láttam - amikor már tényleg nagyon elszégyelltem magam -, az volt, hogy egy tévériporter arról faggat egy kamaszfiút, ugyan, mi értelme van ennek az egésznek. A srác persze maga sem tudta, épp azért jött ide, hogy megkérdezze valami esernyőstől, de úgy látta, nem igazán kapott választ.

Hét óra tíz percre már a gyülekezést megfigyelő motorosrendőrök is távoznak, csak a face-to-face kommunikáció néhány tucatnyi tántoríthatatlan hívei marad. (A többség azonnal lerohant a metróalagutakba, amint elhallgatott a harangszó.)

Elég rossz érzéssel távoztam - még szerencse, hogy kocsmázni mentem.

Ha lenne bennem annyi aktivizmus, hogy egy poén kedvéért fogjam nem létező esernyőmet, gondoltam, nagyon utálnám ezt az éppen aktuális magamat, és biztosan megpróbálnám megértetni médiageci énemmel, hogy ezzel a felhajtással elrontom a játékot.