A Terminátor és a hallgatag flipperbajnok

A teremben kiállított nagyjából húsz flippergép közül egyből kiszúrom magamnak a freddyset, épp nem játszik vele senki, úgyhogy gyorsan lefoglalom, hátrahúzom a rugót, és kilövök. Fény- és hangorgia kezdődik, záporoznak a százezrek, sikerül a golyót a sínpályára pattintanom, démoni gépkacaj, a golyó eltűnik, majd hirtelen a villogó szemű, csíkos pulcsis rém szájából bukkan fel újból, már egymilliónál tartok, húsz másodperce játszom, egyszercsak három golyóval egyszerre, majd megint csak eggyel, élvezem, rontok, új golyó. Rövidesen feltűnik, hogy az én gépem a leghangosabb az egyébként is kellemesen zajos teremben, oda is lép hozzám az egyik szervező: „Meg tudod fogni az egyik karral a golyót?”, fél perc bénázás után sikerül, mire a tekintélyes méretű férfi leszedi oldalsó panelt, tekerget valamit a drótok között, majd újból lezárja. „Lejjebb veszem kicsit a jószágot.” Oké, leengedem és lövök.

Mostoha hazai körülmények, flippercsemegék

Szombaton nem sokkal négy után értünk a csillebérci úttörőtáborba, a napsütötte zöldövezetben könnyen megtaláltuk az éttermet, illetve annak klubhelyiségét, mely vendégül látja az interaktív kétéjszakás flipperkiállítást. A rendezvény péntek estétől vasárnap délelőttig tart. Így délután még nincsenek túl sokan, ami leginkább a szombati munkanapnak tudható be, de aki épp nem dolgozik, az itt van, és fáradhatatlanul játszik. A flippergépek magángyűjteményekből valók, és a szervezőknek köszönhetően mindenki ingyen játszhat velük. Némi beszélgetés és sztorizgatás után rögtön egyértelművé válik az, ami sajnos egyébként is sejthető volt, hogy hazánkban igencsak mostohák a körülmények a flipperes kultúra számára. A gyűjtők és a szervezők (a kettő gyakorlatilag ugyanaz) önerőből kutatják- és újítják fel a gépritkaságokat, melyeket a kocsmák, illetve egyéb vendéglátóipari egységek országszerte legtöbbször egész egyszerűen csak kidobnak az utcára.

Flippereket Magyarországon a nyolcvanas évek elején kezdtek üzemeltetni, akkor még az állam adta bérbe a túlnyomórészt olasz gyártású gépeket. A rendszerváltást követően, több korábbi akadályozó tényező megszűnésével nagy népszerűségre tett szert a játék és a gépek üzemeltetése. 1995-ben azonban egy jogszabály a flippert is szerencsejátékgépnek minősítette, ezért a vendéglátósoknak egyre kevésbé érte meg a fenntartásuk, hiszen a pinball nem nyerőgép. Az utolsó hazai flippergyártó 1999 októberében ment tönkre.

„Néhány gépben régi tízeseken és húszasokon kívül beletuszkolt papírszázasokat is találtunk” – meséli az egyik szervező, majd hozzáteszi, hogy a sarokban látható modernebb Star Wars-pinball felújítása nagyjából 500-800 ezer forintba kerül, de esetleg 300-ból is ki lehet hozni. Egy másik rajongó - övé a ’88-as évjáratú kamionos flipper – elmondja: neki „mindössze” hatvanezerbe került gépének helyrehozása. Van állítólag egy srác, akinek közel harminc gyönyörű állapotban lévő Zaccariája van. Egy legendás olasz gyártmányú flippermasináról van szó. A tárolás persze minden gyűjtőnek problémás: pincében, nagyszobában, szülőknél. Egy Németországban élő flipperes elmondja, hogy jelenleg a padláson őrzi időnként kifejezetten zajos gépeit, amit bizony a szomszédok nem mindig néznek jó szemmel.

Európa-bajnok magyarok, Guiness-rekordkísérlet, Terminator

A három legnépszerűbb klasszikus köztudottan az Indiana Jones, az Addams Family és a Twilight Zone (Alkonyzóna), de mivel épp mindhárom foglalt, a Terminatorral próbálkozom. A golyó kilövésénél, mivel felhívták rá a játék előtt a figyelmemet, igyekszem jókor eltalálni villogó nyilakat. Sikerül, hárommillió. Ez a gép egyébként mindig megszívat, ennek ellenére tovább próbálkozom vele, ugyanis van benne egy mozgó ágyú, és ha beletalálok, én magam időzíthetem, hogy mikor lője ki a golyót. A Terminatorral nem tudok sok pontot elérni, a fotós kolléga ezzel szemben még a ranglistára is felkerül.

Később a közben szabaddá vált morbid Addams-famíliával játszunk egy párost, ebben van egy beépített mozgó mágnes a játékfelület alatt, ami időnként megbolondítja a golyó mozgását. Ugyan nem verseny, de veszítek. Kárpótlásul az asztalon lévő Addams Family-füzetecskékben megtalálom a játék történetének és működésének részletes leírását. Továbblépünk, az F-14 Tomcat nagyon gyors, a Fish Tales nevű flipper a szomszédos helyiségben viszont sajnos nem működik, de kiderül, hogy az nem kiállított darab, hanem a helyé. Viszont felfedezek benne egy feliratot: „Old fishermen never die, they just smell like that”, azaz az öreg halászok nem halnak meg soha, csak a szaguk olyan.

Estefelé egyre több a látogató, lassan megtelik a terem, megjön Sz. K. (pontosabban ahogy a flipperek toplistájába írja: SZK) is, a tavalyi, négytagú, Európa-bajnok magyar válogatott meghatározó figurája. Az ő érkezésére többen felkészítettek, és nem is kell csalódnom. Nem teketóriázik, odaáll a gép elé, és lenyűgözően játszik. Nem sokat beszél, zavarba is jön kissé, mikor fotózzák, majd szóvá teszi, hogy a pálya egyik részén rendszeresen beragad a golyó. SZK Győrben dolgozik postásként, és bevallása szerint csak a helyi plázában, egy kocsmában és a szomszédos faluban van lehetősége gyakorolni, ennek ellenére a tavalyi müncheni Eb-n megverte az odalátogató amerikai világbajnokot azon a flipperen, amit az utóbbi tervezett. Bár a németországi flipperes szubkultúra is nehézségekkel küzd, válogatottunkkal a Pro7 készített interjút, és egy kétoldalas cikk is megjelent róluk a Süddeutche Zeitungban.

Európa-bajnokainknak a sikerek ellenére, a Philadelphia mellett évente megrendezett világbajnokságra anyagi okokból még nem sikerült kijutniuk, saját zsebből nem tudják finanszírozni, támogatót meg nem találnak. Viszont ha szerencséjük van, a Svédországban megrendezendő idei Eb-n talán újból bizonyíthatnak majd. Ami pedig SZK-t illeti, jelenleg egy nyári Guiness-rekordkísérletre készül a Flipperklub Egyesület segítségével: 24 óráig fog megállás nélkül flipperezni.

Új generáció

Körülbelül másfél órája tervezzük, hogy elindulunk, de muszáj egy-egy utolsót játszani a gépekkel. És még egy ráadást. Bár a kétéjszakás csillebérci találkozó alapvetően a játékos nosztalgia jegyében telik, mégis képviselteti magát minden korosztály. A bejáratnál, a promóvideókat játszó televízió mellett, az asztalon egy ’82-es gyártású Automatic Éléctrique típusú, négy góliátelemmel működő gyerekflipper pihen, tulajdonosa még kapta szüleitől annak idején. Ilyet egyébként újból lehet kapni, kicsit felturbózva, állítólag párezer forintba kerül. Búcsúzóul visszalátogatok még az Elm utcába, és hetvenmillió pontot érek el a gépen. Ez valójában nem sok, aki ért hozzá, tudja. Mellettem egy hétéves kissrác kapaszkodik fel a szomszédos gép elé egy székre, és megnyomja a start gombot.