Az első két helyszínt nagykabátban jártuk végig, levetkőzni ugyanis nem volt kötelező, csak ajánlott. A legjobban a Széchenyi tetszett kis csapatunknak, pedig a programleírás alapján erre számítottunk legkevésbé. Ezért is mentünk oda először. A meggyőzően profi Studio 11, a Fürdőigazgatóság központi zenekara (ahogy magukat felkonferálták) minden óra húszkor kezdett el játszani a teraszon. Pörgős jazzt adtak a víz alatt bugizó lábak alá, ami nagyszerű aláfestésének bizonyult a hidegben rohangáló bikinis nőknek is.
Éjfél körül értünk oda, és látszott, hogy a személyzet kissé feszült volt a nem szokványos szituáció miatt. Egyből a bejáratnál egy vendég iskolázta le a fiatal, megszeppent beengedő srácot. Felszólította, hogy növesszen bajszot, és csak akkor merjen hozzászólni. Ezután egy bajuszos őr kitessékelte őt, miközben a vendég félelmetes, veszett kutyára emlékeztető gesztusokkal próbálta kivívni, hogy a legnagyobb főnökkel beszélhessen. "Egyre rosszabb lesz, mert egyre többet isznak" - mondta egy idősebb, női alkamazott.
A fürdő csordultig volt telve, a béke szigetét a kissé eldugott fitneszteremben találtuk meg. Olyan szívélyesen fogadtak minket, mint egy távoli faluban, ahol a madár sem jár. Bevihettük a sört, és még szaloncukrot is kaptunk, amit a combközelítő gépen rögtön le is dolgoztunk egy Robert Miles-klasszikusra. Eddig nem tudtuk, hogy a Széchenyiben a jegyhez ingyenes edzőterem-szolgáltatás jár, már ezért megérte elmenni.
A fürdő amúgy a megszokott képet nyújtotta, csak majdnem teljesen hiányoztak belőle az öreg nénik és bácsik. Főként a harmincas korosztály képviseltette magát. Sok volt a tetovált szájú nő és az izomgyuri, de ez csak azokat lepte meg, akik tízéves koruk óta nem jártak fürdőben. A hangulat kellemes volt, az emberek barátságosak, könnyen beszédbe elegyedtek, volt egy kis közösségi élmény.
A Szecskából a Gellértbe mentünk, ahol főleg a vetítésekre mentek rá a szervezők. Fürdőköpenyben elhaladt előttünk a folyosón Laki, aki szombat este a Rudasban tart rendes Cinetripet, ez csak bemelegítés volt. A péntekiek csak olyan lightos, még inkább kommercionalizált partik voltak, vajmi kevés közzel ahhoz, amit régen egy Cinetrip jelentett, de végül is ez nem teljesen az ő bizniszük volt, hanem a Budapest Gyógyfürdői Zrt.-é.
A Gellértben sokan panaszkodtak a zenére: "bealvós", "túlságosan chilles", "szar" - sorolták a kritikákat. A Gellért medencéit és a csodálatos belső tereit szépen bevilágították, és még a hatvanas évek óta változatlan formában fennmaradt iszaposztályt is meg lehetett nézni az alagsorban. Egyedül az iszapkonyha ajtaja volt zárva.
Sajnos a Gellértben nem volt alkalmunk megmártózni, mert mikor megérkeztünk, nagy káosz fogadott az előtérben. Kétségbeesett emberekkel találkoztunk, akiknek kabinjukból kilopták értékeiket, és álmos rendőrökkel, akik sajnálkozva csóválták a fejüket miközben felvették az adatokat, de azért ott csillogott a szemükben, hogy "magadra vess". Elvégre tényleg ki van írva, hogy a kabinban hagyott tárgyakért nem vállalnak felelősséget.
"Rongálás egyik ajtón sem történt" - mondták velősen. Az egyik vendégnek harmincezer forintját vitték el, de a telefonját és a tízezresnél kisebb bankjegyeket meghagyták. Egy másik azt állította, a haverjának százötvenezer forintját lopták el a kabinból. Ő azt mondta, a haver azért vitt ekkora összeget a fürdőbe, mert neki tartozott. Ne vigyenek értéket fürdőbe, főleg, ha tartoznak valakinek!
Gyorsan közeledett a Fürdők Éjszakájának a vége, ezért sietve átgyalogoltunk a Rudasba az utolsó órára. Akik a Gellért zenéjére panaszkodtak, inkább a Rudasba kellett volna menniük, itt egy fokkal mozgalmasabb zene szólt, csak éppen a melegvízbe nem lehetett beférni. Az előtérben Shuriken játszott, a pihenőben fejhallgatóval aludtak a részegek, a sok gőzölgéstől már mindenki csak félig tudta kinyitni a szemét, a lányok kómásan szárították a hajukat. Nagy táncolás nem volt a központi medencében, páran, a legjobban bekészült emberek néha bemozdultak, a végére mégis meglepően nagy ovációt aratott a dj. Még ki is dugta csodálkozó fejét a pult mögül, és ekkor mindenki örült, főleg a kimerült személyzet. A rendezvénnyel mindenki elégedett lehetett, leszámítva a pár tucat meglopott embert.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
