Meztelen gépség

Az apropónk a Közép-Európai Gőzmozdonyverseny, amelynek mint versenynek ugyan nincs sok értelme, ám mégis emlékeztet arra a kötelességünkre, hogy időről időre - ha lehet, gyermekeinket kézenfogva - tisztelegjünk a gőzmozdony, s általa nagyszerű fajtánk előtt.

Tekintse meg képeinket!

Versenyként azért nem működik ez az egész, mert egy negyventonnás mozdony nem arra való, hogy szánalmas kétszáz méteren produkálja magát, még ha igyekeznek is a szervezők, és sörösdobozt kell egyensúlyozni a csatlórúdon, meg korabeli széplányokat állítanak a sínekre. Kellemes velejárója viszont a regattának, hogy ezek a csodálatos masinák működés közben láthatók, majdnem úgy, ahogy ötven-száz éve csühögtek.

Amit ilyenkor érez az ember, az valójában a technológiai haladás ígérete. Ma már náluk sokkal erősebb és hatékonyabb villanygépek húzzák a vonatokat, de ugyan kit érdekel a Siemens Taurusa, vagy a V43? Az csak egy doboz, a működés tulajdonképpenisége rejtve marad; vigyen el szépen Kazincbarcikára, aztán bye. A gőzmozdonyon viszont szemmel látható, ha nem is mindig követhető, ahogy a zseniális emberi elme parancsára a hengerekből kiáramlik az erő, megtolja a rudakat, megforgatja a kerekeket, és a fekete dinoszaurusz megindul, orrán-száján dől a gőz, a füst, a víz és néha a homok is, és ez az egész gépészeti szimfónia azét szólal meg, mert mi, emberek, ennek a bolygónak a teljhatalmú urai, így akarjuk. A szépség, a gép meztelen, funkcionálisan szép, mint egy toledói penge, vagy egy AK-47.

Mellesleg nem véletlen, hogy a gőzgéptől számítjuk az újkort. Amíg nem dönthettük el, mikor és hol akarunk erőt kifejteni, addig az ember energetikailag csak gyűjtögető volt, vitorlákkal és szélkerekekkel koldult egy kis kraftért, aztán poshadhatott hetekig a szélcsendes óceánon, ha az időjárás úgy akarta. Vagy nyamvadt alacsonyabbrendű élőlényeket fogott be, hogy pár hónap alatt elbaktassanak vele Rómáig. A gőzgép, s a gőzmozdony, ez a fenséges állat végre lehetővé tette, hogy oda menjünk, ahová akarjunk, hogy ráüssük a pecsétet a Föld seggére: végleg a miénk. És ha ezt meg tudtuk csinálni, akkor igenis miénk lesz előbb a Naprendszer, és aztán az egész galaxis, és igenis lesz csillagromboló, és az ufók jobban teszik, ha meghúzzák magukat.

Ezért, kedves barátaim, illő és helyénvaló egyszer kifáradni a Vasúttörténeti Parkba, és leróni kegyeletünket e nagyszerű monstrumok előtt, belemászni és érezni a történelem tömegvonzását odabenn, ahol névtelen kollégák vezérelték a korabeli high-techet patinás rézfogantyúk és jelzetlen kurblik segítségével, amikor még tizenkét tekerés volt a duplaklikk. Jó néha újra felfogni, hogy voltak zsenik a Norton Commander előtt.