Könnyűdrog, majomisten, tejkaramella

Vajon hogyan jelenítené meg Mel Gibson, a vallások Nagy Filmese a könnyűdrogot fogyasztó főpapokat? Hosszasan időzne az egyházi elöljárók test- és talpmasszázsának jelenetén? És milyen hangsúlyt kapna filmjében az oltár mellett főzött temperamentumos ételkülönlegesség?

A kérdések jelentősége ellenére a dél-indiai táj mégis inkább egy következő generációs bollywoodi filmműfaj, a hindi sci-fi számára tűnt ideális forgatási helyszínnek. Mivel azonban átnedvesedett űr-száriban táncoló, testes nők helyett egyelőre csak szürreális formájú sziklák borították a sivatagot, és azok is kezdtek sötétségbe burkolózni, ezt a témát is szem elől vesztettem. A transzcendencia keresésének megannyi sajátos formája helyett a hegycsúcson álló kolostor elérésére koncentráltam.

Tekintse meg képeinket!

Isten amúgy is csak egy van, ahogy azt a Hanumán templom ágyékkötős és rasztahajú szerzetese közölte velem odafenn.

God is one, no problem

- mondta, mélyebben azonban nem merültünk el a kérdésben, mivel a fiatal szadu közben eltűnt a sziklaszirtre épített templom ajtajában. Én pedig nem akartam összezavarni azzal, hogy az említettnél éppen egyel kevesebb istenről tudok.

A templom egyébként egy majomistenről, Hanumánról kapta a nevét, aki a hindu szent rege, a Rámajána állítása szerint csapataival egyszer megsegítette Ráma királyt a démonok ellen vívott igazságos küzdelmében. Hanumánnak mázlija volt, mert Ráma történetesen Visnu isten megtestesülése volt, így azóta templomokat emelnek a tiszteletére.

Munkásotthon

Nem tudni, a sztorihoz mennyi köze van a kolostor körül hemzsegő, valódi majmoknak, és kérdés az is, hogy forgatnak-e valaha filmet róluk, de az biztos: rövidebb jelenetekre alkalmasak, mert hátizsákom cipzárját is percek alatt kinyitották. A tanulékony emlősök gyűrűjéből az egyisten- és no problem hívő szerzetes mentett ki, csomagjaimmal együtt berángatva a templomba.

A mértéktartó kupolával és bádogtetővel felszerelt kolostor belülről inkább olyan munkásotthonra emlékeztetett, ahol hat csöndes, Véda-rajongó szaki él, miután a tévén kívül eladták minden bútorukat. Az adás csak egyiküket kötötte le, a kissé elhízott, szigorú tekintetű hajdani beatricsés külleműt, ami tulajdonképpen érthető, mivel képernyőn csupán szürkés szellemalakok voltak kivehetőek.

A munkásotthon-hangulatot mégsem az zavarta meg, hogy a férfiszállás házirendjét megszegve két száriba öltözött öregasszony is ült a sarokban, és nem az, hogy váratlanul egy ősz hajú és szakállú úr vonult végig Sean Connerys eleganciával a szobán. A folklórból az a kőből faragott könnyűdrog pipa lógott ki, amelyet egy nyugdíjas autószerelőnek látszó öreg tömött meg aprólékos gondossággal.

Mikor parazsat helyezett a torkolatba, majd átadta a tévé melletti pokrócon heverésző Sean Connery-gurunak, úgy éreztem túlságosan intimmé vált a szituáció. A fiatal szerzetes azonban intett, maradjak, mert most kezdődik a pudzsa. A pudzsa szó szertartást jelent, de ebben a közösségben egy újabb pipa tömését és körbeadását érthették alatta.

Senkinek sem könnyű

A falon színes Visnu-ábrázolások lógtak és egy istenasszony képe, aki földöntúli mosollyal fejeket mészárolt, felette pedig óra, ami szerint már közel egy órája teljes csöndben szöszmötölt a gyülekezet. A tévét is kikapcsolták, csak Sean Connery-guru beszélt halkan, miközben ketten masszírozták a testét szisztematikus alapossággal. A háromnegyed órás gyúrást, lábolajozást és reflexológiai kezelést látva megértettem, miért hajlandóak India szerzetesei végigjárni a ranglétrát, éveket töltve panoramikus kolostorokban, könnyűdrog-fogyasztással.

Merengésemből maga a főméltóság zökkentett ki. "Egyedül utazol?" - tette fel a kérdést ifjú tolmácsa segítségével. "Igen? Akkor a feleséged otthon van?" "Nincs feleséged? Értem. Akkor te is szadu vagy" - jelentette ki, majd visszahanyatlott a masszírozó kezek közé. Megkíséreltem elmagyarázni, hogy a szingli létnek vannak szépségei, de azok sokban különböznek egy hanumán-hívő szerzetesétől, mikor Tévés guru egy csigából készült kürt segítségével belém fojtotta a szót.

Tejkaramella

A szöszmötölés lázas tevékenykedésbe csapott át, valaki egy mikrofonállványt hozott a terem közepére, az autószerelőre emlékeztető szótlan úr levette az ingét, és kiderült, Rambóhoz hasonlatos izomzattal rendelkezik. Mikor a dobokhoz lépett, már mindenki kezében harangok és kolompok voltak, azután pedig Dj Palotaira gondoltam, aki talán éveket adott volna az életéből, ha ráúsztathat valami felesleges effektet erre a mellbevágóan eksztatikus zenére. Közben persze tudtam, hogy nem illendő vallási szertartás alatt a ritmusra bólogatni.

Az előadás fél órával később közös éneklésbe váltott: a kántálás, ami mintha arról szólt volna, hogy egy különös ok miatt nem maradhatunk gyerekek, az ajtó fölé drótozott hangszórón át belezengett a világba.

Aztán a jelenlévők sorban leborultak Sean Connery előtt, homlokukkal megérintették a lábát, majd ugyanígy a Tévés guruét is, aki viszont az öregasszonyok és a fiatal szerzetes előtt borult le, míg végül úgy tűnt, mindenki leborult mindenki előtt. A főguru közben nekiállt az eléhozott szent vágódeszkán zöldséget kockázni a vacsorához, helyettese pedig a tévét nézte, amin olyan elmosódottan jelent meg az adás, amilyen recsegve az énekük szállt kifelé az ócska hangszórókon.

Csak én álltam távolabb, a nappali hőségtől forró falnál, és úgy tűnt, megegyezik itt input és output. Egálban vannak a világgal. Az egyik öregasszony kis barna csomagokat nyomott mindenki kezébe. Nem mertem megkóstolni, így csak hetekkel később derült ki, mikor az ingzsebemből előkerült: tejkaramella volt.