A nagy locsolókölniteszt

2004.04.10. 13:05
Vannak dolgok, amikről azt hinné az ember, hogy rég megszűntek, pedig egyáltalán nem. Mint mondjuk a Limo szörppor vagy Rózsa György. Az olcsó locsolókölnik is ebbe a kategóriába tartoznak. Tesztcsapatunk remegő szaglóhámmal vizsgált meg tizenhárom fajtát. Mit használt Ken a nimfomániás Barbi lenyugtatására? Vizsgálatunkból ez is kiderül.
Árpád egyszer fekete bőrdzsekit akart vásárolni, de még 2037 év volt hátra a rendszeres isztambuli buszjáratok beindulásáig, ezért hiába várakozott órák óta az Erzsébet téren. Arra jött egy Szláv Uralkodó, és Árpád hirtelen ötlettől vezetve Áthatóan Bűzös Folyadékot fecskendezett rá, mire az Uralkodó nem kaszabolta apró cafatokká, ellenben egy kupica Tömény Szeszt nyújtott át a honfoglalónak. Árpád nevetett, aztán arcra esett, majd miután magához tért, munkaszünetté nyilvánította azt a napot. Mivel a Szláv Uralkodó nevét - Karakasevics - úgy értette, hogy "Nyúl", az esetről mit sem tudó állatot tette meg az ünnep központi figurájának.

Tekintse meg képeinket!
Locsolkodni igazán vidéken jó, mert minden lányos házban van erős házipálinka, és nincs szórakoztatóbb dolog egy szovjet női biciklin végrehajtott dinamikus egyensúlyi gyakorlatoknál. Mivel ezeket puha árokparttal szegélyezett csendes utcákon sokkal kellemesebb kivitelezni, mint a BAH csomópont egyik belső sávjában, a városiak kevésbé lelkes locsolkodók. De persze ők is hódolnak annak az igazán atavisztikus és kegyetlen szokásnak, hogy szerencsétlen nőket pusztító illattal jelöljék meg.

Tesztcsapatunk mélyet szippantott a már-már langyos tavaszi levegőből, aztán remegő szaglóhámmal látott neki a barbár szertartás elvégzéséhez szükséges kellékek, vagyis az úgynevezett locsolókölnik vizsgálatának.

A hipermarketekből és kis boltokból betakarított tizenhárom termék egyetlen közös külső jellemzője a kis méret. A csomagolás és a szín változatos, minden felhasználó megtalálhatja az ízlésének megfelelő modellt. Az első két vizsgált termék azoknak a férfiaknak való, akik nem csinálnak titkot abból, hogy a locsolás agresszív szokás, mivel csomagolásuk egyértelműen gázsprét formáz. Az

Illatvarázs

a letaglózni kívánt nőstényt fojtogató gyöngyvirágillattal veszi le a lábáról. Generálpuha illat a Barbie-dimenzióból. A téma helyén kezelése és kisujjlakk, déli fekvésű löszfalak - jegyezte le találóan Razzia. És tényleg, az Illatvarázs rózsaszín virágocskákkal és üde zöld levélkékkel díszített flaskája információnk szerint sokszor tett jó szolgálatot tett Kennek, amikor Barbi éppen agresszív nimfomániás korszakát élte.
Osztályzata 3,6 a tízből, ami csak így az elején tűnik gyengének.

A gázspréfílinget infantilis nyúlábrázolással oldja a

Tapsi füles

ám a velejéig romlott nyuszkó édes poloskaillattal rántja vissza a nőket a fullasztó valóságba. Tesztelőink közül akadt, aki alkoholtengerben lebegő illatos golyóstollra asszociált, a többiek csak fulladoztak. Nem is csoda, hogy érdemjegye mindössze 2,75/10 lett.

Azoknak az árérzékeny magyar férfiaknak, akik kevés nőt akarnak kétségbeesésbe taszítani, de őket alaposan eláztatnák, nincs logikusabb választás a hatalmas szájnyílással fenyegető, de apró termetű

Tapsifüles Ibolyánál.

A szinte arte poverásan egyszerű, átlátszó flakon hozza a kötelező nyúlábrázolást, ibolyás mivolta miatt így kifejezetten ajánljuk rövid, esetleg szóviccet is tartalmazó locsolóversekhez. Illata neve ellenére nem egyértelmű. Az egyik férfi tesztelő nutriamáj-kivonatot észlelt benne, másikunk szerint indiai koldus agyalapi mirigyéből főzték. Szabó kolléga praktikus tanácsot is adott: Mintha egy ibolyával teli tavaszi rétre borult volna háromezer liter szalmiákszesz. Kizárólag vegyvédelmi ruhába öltözött hölgyeket locsoljunk vele, de ők garantáltan élvezni fogják, ahogy az illatkoncentrátum reakcióba lép a gumikesztyűvel! A tesztben részt vevő lányok praktikusabban fogták fel a dolgot. Az eddigre már teljesen összezavarodott szaglású Vera egészen mélyre, tűdőig hatoló, maró hatású, émelyítő levendulaszagot észlelt, Kati büntető sósborszeszt. Györgyinek viszont, aki vakmerően azt is vállalta, hogy konkrétan lelocsoljuk, kifejezetten tetszett Tapsifüles: bár a nevét Laci "asztakurvára" módosította bevallom én 8 pontot adtam rá, bár lehet, hogy ezzel kiérdemeltem a perverz jelzőt, mégsem találtam olyan rossznak, igaz, a mélyebb inhalálástól tartózkodtam.
Osztályzata 3,7/10, ami eddig a legjobb, de még hol a vége?

Ibolya kétpetéjű ikertestvére

Tapsifüles Rózsa

pompás választás idősebb nőrokonaink zavarba ejtésére. Nekem anyukám öreg barátnőjét idézte fel, aki szokásos bolgár vakációjáról hazatérve ragacsos keleti édességgel és kábítóan rózsaillatú öleléssel lepett meg minden alkalommal. Kész csoda, hogy a balkáni konyaktól feltüzelt néni egyszer sem fojtott meg a melle között. Filmkritikusunk a vicces brit tévésorozatok rajongói ellen is bevetné: Visszafogott samponszag, ilyen illat lenghette körül Rosie-t, Madge Cartwright szobalányát és Teddy, a szobalány-fetisiszta arisztokrata későbbi tepsiképű feleségét a Csengetett Mylord? című angol vígjátéksorozatban.
Érdemjegye 2,5 a tízből , így ne lepődjünk meg, ha az idős nőrokon záptojással és arzénnal megbolondított törköllyel vág vissza.

Ambipurral telített szobában kínoznak szőnyegbe csavarva - jegyeztem fel, miután mélyet slukkoltam a pocakos kis flaskában zöldellő

Evelyn kölniből

Klikk a képre!
A termék hiába szerzett jó pontot azzal, hogy nincs rajta a szokásos rajzolt nyúlfej, illata keveseket emlékeztetett a virágos rétre, sőt olyanok hangzottak el, mint Curacao-likőrszag, nagypapa arcszesze és könnyeztetős szocialista sampon. Ha Ön a kiszemelt hölgynek annak idején egy rockdiszkó vécéfülkéjében kezdte csapni a szelet, feltétlenül Evelynt vegyük elő a tölténytárból. Hiszen Zoltán látszólagos ellentmondástól sem mentes szakértői véleménye szerint ez vécéfrissítő illatú matéria, szúrós szagú tisztaság illata, mégis, ha becsukjuk a szemünk leginkább egy vidéki diszkó vagy egy pesti rockklub emberi vizelettől és sörtől sikamlós padlója juthat az eszünkbe.
Osztályzata szerény 2,2/10.

Meglepő csomagolása az élénk színű, a valódi parfümös üvegcsékre utaló palackba töltött

Sardane-t

nélkülözhetetlenné teszi, ha húsvét hétfőn virsliujjú hölgyismerősünket is útba akarjuk ejteni. A plasztikhenger postaládapiros kupakjára applikált sárga gyűrű ugyanis könnyedén lehúzható onnan, majd bolondos ékszerként hasznosítható újra. A viccesen sznob Eau de toilette megjelölés ne tévesszen meg senkit: a Sardane a transzvesztita kazánkovácsok ideális kiegészítője. A bőrre löttyintve egyetlen pörölycsapással némítja el a közelben állókat, közben poratka, pézsma, kerti virágok és rozmárhányás illata érezhető.
Érdemjegye 3,1/10.

A nagy üllőcsattogás után kifejezett felüdülés volt Györgyi hajára csepegtetni a szerény, a többiekhez képest szinte háttérbe húzódó

Tapsifüles szegfűből

Temető melletti virágboltoknak van ilyen illatuk, amikor a vájdlingban felhalmozott szegfűk alatt poshadni kezd a víz- jegyezte meg találóan médiakritikusunk. Vízió: anyakönyvvezető. Hatás: nyesett növény, szintetikus lezsongással - kontrázott Razzia. Egy hitvány fiolába töltött szintetikus izétől nem is vártuk volna, hogy ilyen erővel képes valódi növényeket felidézni. Hiába állapodtunk meg abban, hogy az még nem egy kunszt, hogy Tapsifüles szegfűszaga aránylag élethű, hiszen a szegfűszag alapvetően nem jó, ráadásul pedagógusnapon éreztünk utoljára ilyesmit, a transzparens nyúl osztályzata 4,4/10, vagyis eddig a legjobb.

A tesztelők ekkorra kezdtek kivetkőzni önmagukból. Az érzékelést teljesen összezavaró, ezerszagú kölnifelhőben máskor visszafogott technológiai szakíró próbálta lelocsolni az egy MSZP-s kampányaktivista dinamizmusával menekülő, hímnemű tévékritikust, aki viszont alsó tagozatos kópévá alakult, és a lányok lábát rugdosta. Durvult a hangulat, ideje volt az illatreceptorokkal kiegészített szerkesztőségi górcsó alá helyezni a négynegyedesen egyszerű,

Sima

névre hallgató kölnit. Ez a Pitralon nagy magyar dalnokának tiszteletére azonnal megkapta a Kalapács József emléktermék nevet. A némi meglepetésre valódi, szegletes üvegbe töltött szer alkotói bátor húzással kihagyták az elegyből az illatanyagokat, így maradt a legendás arcszesz halavány zamata. Játszott még az ablakmosófolyadék- és a parkettaápoló-hasonlat, de a konfliktuskerülő hozzáállás nem is teremhetett mást, mint egy 1,8/10-es érdemjegyet, ami az általános iskolai skálán egyesnek is gyenge lenne.

Az elcsigázott lányok, akik a heves bolondozás után szolid apátiába süllyedtek, látható örömmel üdvözölték a misztikus nevű

Molnár Moser

locsolókölni ismerős illatát. Margarétaelegy acetonos műkörömlakk-lemosoval - írta Vera. Kati sima körömlakklemosóra tippelt, bár a különutas Györgyi Molnár Moserben találta meg a tőrölmetszett, gyermekkori locsolókölni-illatot.
Osztályzata szerény 1,6/10.

Aki tüdőzött már le rossz irányba kifújt ablaktisztítót, az tudja, mire számíthat a

Széna kölnivíz

hatósugarába került nőismerős. Kati realista lány, ő Ajax tiszítószerre gyanakodott. A férfiak köztudottan egészen mások. Szabó Zoltánt például éppen ez a röptette egy idilli helyre. Erős parkettaápoló-illat, de valahol messze-messze a távolban azért ott van még a virágos domboldal és a mezei csokrot kötő, fehér ruhácskájában vidáman szökellő lányka. Emiatt talán azoknak az emancipált nőknek ajánljuk a Szénát, akik vissza akarnak locsolni.
Jegye 1,8/10.

Ne végy mindent készpénznek! - súgja az ínyencek fülébe a

Levendula Kölnivíz

mert egyáltalán nincs levendulaillata, csípős aldehidekben viszont gazdag. Szemenszedett hazugság - jegyezte meg Vera. Pontszáma nem is lehetett más, mint 2,75/10.

Az ovális műanyag fiolás, ugyanakkor pumpás porlasztóval felszerelt

Húsvéti Locsolókölni Ibolya

átható ibolyaillattal nyit, ami szerencséjére még ebben a kategóriában is igen rövidnek számító időn belül párolog el. Vera talán emiatt ünepelte önfeledten, hogy a termék halványlila hajfestékként is funkcionál. Ha hófehér hajú nénikét locsolnánk, válasszunk másik kölnit. Gépírónőknek viszont ideális, jött rá Razzia: ibolyaillatú kölniben áztatott írógépszalag, úgy színét, mint illatát tekintve.
Osztályzata a kiugró 6,5/10. Lehet, hogy visszatérnek a nevetséges neoromantikus popzenészek a zsabós ingjeikkel?

Ibolya húga

Húsvéti Locsolókölni Orgona

semmi mást nem bírt felidézni, mint Varnus Xavér haláltusáját. Osztályzata ennek ellenére a becsületes 3,5/10.

Kilocsoltuk az utolsó csepp kölnit is, itt a szintetizálás ideje. Vannak dolgok, amikről azt hinné az ember, hogy rég megszűntek, pedig egyáltalán nem. Mint mondjuk a Limo szörppor vagy Rózsa György. A locsolókölnik is ebbe a kategóriába tartoznak. Hiába nő dinamikusan a hazai átlagkereset, a magyar férfiak még mindig ezekben az olcsó kis illatbombákban hisznek húsvétkor.

Tesztünket a Húsvéti Locsolókölni Ibolya nyerte a Tapsifüles Szegfű és a Sima előtt, bár a sorrendnek ennél a termékfajtánál talán nincsen akkora jelentősége. Az igazi profi ugyanis a becserkészni kívánt nőhöz választja ki a megfelelő locsolókölnit, így adott esetben mondjuk a Molnár Moser is ideális választás lehet, bármilyen nehéz is elképzelni.

A teszt előtt egy dolgot nem értettünk: miért ilyen apró flakonokban árulják a locsolókölniket, ha egyszer ilyen olcsók. Most, tapasztaltabban, úgy gondoljuk, hogy a férfiak a kis mérettel a nők éberségét akarják elaltatni.

Györgyi a teszt végére olyan illatot vett fel, mint a Tiszamenti Vegyiművek alapítójának emlékkönyve, és halkan csak azt ismételgette, a nőket a saját kölnijükkel kéne meglocsolni. De hát akkor pont a szórakozás maradna ki a húsvétból.