Prolik homárszószban

Milyen üzemanyaggal járnak népünk szorgalmas munkagépként berregő választott vezetői, miközben éjt nappallá téve próbálják felzárkóztatni a leszakadozó rétegeket és elhozni nekünk az európai értelemben vett szociáldemokráciát? Hol pihennek meg és mit vesznek magukhoz a budai hegyvidék és a fővárosi agglomeráció immár másodjára kormányon lévő nincstelenjei? Mik a kedvenc ételeik, hol tudják elengedni magukat egy kicsit a nemzeti közép eszméjének fáradságos képviselete közben?

A nagy elhallás

Tekintse meg képeinket!

Az Index gasztronómiai riporterei kíváncsian közelítik meg az egyik feltételezhető helyszínt, a rózsadombi Mágnáskert éttermet, ahonnan a kormány megrendelte a híressé vált söjtöri ebédet. Jóllehet ma már a legkisebb betűtészta-kanalazó magyar lurkó is tudja, hogy a modern történelem egyik legmeghökkentőbb félrehallása esett meg itten - Kovács "Puritán" László külügyminiszter-pártelnök virslit mondott kevés tormával, amit a jogos büntetésére váró kormányzati alkalmazott úgy értett, hogy "mandulával töltött angolna pácolt fogasfilé fokhagymás parajjal tekert harcsa diós holdacska tokajismazsolával".

Neobarokk faanyag + pártszerűtlen szakszervezeti vezér

A Mágnáskert étterem bejáratáról egyetlen építészeti fogalom jut eszünkbe, a rózsadombi parasztbarokk, ahogy megcsodáljuk a bőségesen alkalmazott keményfa íveket, és átküzdjük magunkat a rajokban támadó pincéreken. Délután kettő van, a telefonos asztalfoglalás felesleges óvatoskodásnak tűnik, ugyanis az L alakú földszinti helyiségben rajtunk kívül nem tartózkodik vendég. De mégis. Nem akarunk hinni a szemünknek: a szomszédos asztalnál maga Nagy Sándor államtitkár, egykori MSZOSZ-elnök szövi szorosabbra a kapcsolati hálót egy üzletember-külsejű üzletemberrel. Nagy Sándor nem viselkedik pártszerűen, mert sehol sem látunk virslit vagy barnakenyeret a közelében. De legalább kiderült, hogy nem kaptattunk hiába, ezt a helyet tényleg szereti a szolidáris baloldal.

Gyors körbepillantással egyszerre vizslatjuk az étlapot, mérjük fel a terepet. Az étterem méregdrága, ámde vizuálisan nem az európai értelemben vett szociáldemokrata luxust nyújtja. A látványra rányomja bélyegét a keményfa túlburjánzó alkalmazása: a belső egy olyan korról mesél, amikor még középvezetői szinten is pozdorja dukált, így a jó minőségű faanyag talán akkor is elégedettséggel töltötte volna el a kuncsaftokat, ha raklapra halmozva, amúgy szálkásan beállítják a sarokba. Sajnos nem azt tették, barnára pácolt változatban jutott belőle bőven a kazettás plafonra és a falakra is. Nem beszélve a minden második asztalt mellvédszerűen kitakaró keményfa virágládákról, jellegzetes irodai növények kókadoznak bennük. A mi ládánk mellett egy lábon álló pezsgősvödröt veszek észre, amelyből szolidan kikacsint pár palack Margitszigeti Ásványvíz.

Nemzeti kerék

A falakat világos színű tégla borítja, a világítótestek talán a Gyurcsány-féle nemzeti közép plasztikus szimbólumai: a fényt stilizált - és természetesen sötét keményfából esztergált - kocsikerekek és áramvonalasított ál-petróleumlámpák szórják a rendszerváltás nyerteseire, illetve a cégköltséget tesztelő riporterekre. Az egész olyan, mintha a Fullánk utca egyik középízléstelen villájának megnagyobbított nappalijában járnánk.

Azonnal kiderül, hogy eredeti tervünket nem tudjuk megvalósítani, mert a kormányülésen prezentált menü egyedi, az étlapon egyébként nem szereplő fogásokból állt. Semmi baj, majd választunk á la carte, indításnak egy Mágnás vegyes ízelítőt ketten.

Meghökkentő találkozás egy pártelnök szellemével

Alig ütöttem fel az étlap első oldalát, amikor a rododendronok irányából különös, szipogásszerű zajt hallottam. A spanyol etikettre fittyet hányva, óvatosan félrehúztam egy államtitkárarc-méretű, bőrszerű levelet. Mellnél elszabott öltönyben középkorú férfi üldögélt egy apró kupac virágföldön. A hajáról bézsszínű folyadék csepegett a televényre.
- Bántották? - kérdeztem ijedten az ismeretlentől.
- Ó nem, csak homárszósz. A Juhász Feri gondolta, hogy ettől talán jobb kedvem támad, de nincs benne elég osztrigakivonat. Hová jut így az európai baloldal?
Csak ekkor ismertem fel Kovács "Virsli barna kenyérrel" Lászlót, a Magyar Köztársaság külügyminiszterét.
- No de mi a lávakövön pirított garnéláért szipog itten, Kovács elvtárs? - kérdeztem a hazai baloldal méltán tisztelt étekfogójától.
- Nem adtak hideg grízes tésztát kislábasból, pedig mondtam nekik, hogy az volt az Öreg kedvence.
- Rá se rántson Kovács elvtárs, tartson inkább velünk - javasoltam a kormányzati gasztronómia motorjának.
- Ugyan, hagyja, én egy eleven lelkiismeret vagyok, így csak asztráltestem van, igazából még grenadírmarsot sem tudok enni, pedig, pedig.
- Akkor majd beszélgetünk. Ne zokogjon már nekem ebben a cserépben, hanem üljön ide, van elég hely.

A grízes tésztára áhítozó baloldali szellem végül nagy nehezen odatelepedett közénk.

Vízilóvese kolibriszempürével

Klikk a képre!

Az étlap sok mindent eldönt egy étteremben. Magyarországon különösen, ahol a tulajdonosok a beltéri dizájn helyett általában a menükártya megfogalmazásával jelzik, hogy az adott vendéglátóegység milyen vendégkörre számít. A Mágnáskertét lapozgatva először csak ámuldoztam azon, hogy minden étel neve legalább kétsoros. Aztán finoman analizálni kezdtem az ételneveket. A Mágnáskertben - úgy tűnik - hisznek a szómágiában. Ételeik prezentálásánál az a taktikájuk, hogy a tálba kerülő összes egzotikus hozzávalót felsorolják, hogy a végén, késleltetett slusszpoénként, az egészet megkoronázzák még valami teljesen funkciótlan, ám rém drágának hangzó összetevővel. Mondjuk lazaccal bélelt fogasfilé parajos túrókrokettel, homármártásban vagy bélszínjava Jacobs kagylóval koronázva, libamájmártásban

.

Az étlap azt is elárulja, hogy a Mágnáskert stábja és törzsközönsége nyilván nap mint nap megfordul az egyszerű nép körében, így olyan autentikus hagyományos magyar ételeket tudnak kínálni, mint az egészben sült libamáj almakarikákon, fokhagymás pereszkegombával és rántott zöldpaprikával vagy a spárgás borjúfiléfalatok tokaji mártásban, mandulás sárgabarackkal.

- Mi ez a mártásmánia, Kovács elvtárs? - fordultam a sima csapvizet kortyolgató, bánatos szellemhez, de ő csak lemondóan legyintett.

Az étlap átolvasása után egy szó motoszkált a fejemben, de mindaddig nem akart előugrani, míg szórakozottan rá nem pillantottam Nagy Sándorra. Megvan! Parasztvakítás.

Gyengülünk

Igen fiatal, ám annál készségesebb pincérünk segítségével megérkezett a vegyes ízelítő. A könnyű, omlós, szezámmagba forgatott libamájgolyócska bekapása után plebejus érzelmeink hőfoka jelentősen csökkent, és már szívesen lízingeltünk volna valamit egy állami szervnek. A zöldspárgára tekert hideg bélszín lángbetűkkel írta a gyomorfalunkra, hogy tárgyalásos közbeszerzési eljárás. A kissé kemény és morzsalékos vadnyulas rétes majdnem visszataszított minket a populizmus karjaiba, ám a szárnyasmájhabbal töltött barack sima, higgadt, konfliktuskerülő íze beláttatta velünk, hogy ha nem mi kötjük meg azt a tanácsadói szerződést, hát jön egy diktatúráról álmodó fideszes, és megteszi ő.

Virsli László asztrálteste látta, amint fokozatosan gyengülünk.
- Hát erről beszélek! - kiáltotta, majd zokogva ráborult egy narancsszeletkékkel díszített vadpástétomra.

A leveseink - tejszínes tormakrémleves lazacjuliennel és kakasleves csirkemájgaluskával, zöldségekkelkorrekt, kellemes darabok, különösebb extrák nélkül. Főételnek Bogád riporter - bedőlve a szómágiának - szegfűgombás libamájjal bélelt, fátyoltésztában sült szűzpecsenyét rendel tejszínes articsókával, én pedig hallgatok a pincérre, és báránycsülköt kérek, ami a mágnás keresztségben a báránycsülök pirított báránymájjal és tejfölös tepertős puliszkával nevet kapta.

Frenetikus csülök

Nem szeretem összekeverni a szakmát a magánélettel, de ezúton is kénytelen vagyok cáfolni a nénikémet, aki expedíciónk előtt azt mondta, hogy a Mágnáskertben "húszforintosnyi főételeket adnak húszforintosnyi mártással". Mi emberes adagokat kapunk. Bogád riporter kidülledő szemmel dicséri a fátyoltésztás izét, én pedig kénytelen vagyok elismerni, hogy báránycsülök pazarul sikerült. Finoman fűszerezett, pont annyira puha, hogy a szájban enyhe nyomásra szétomoljon, de azért nem szétesős, a majdnem híg puliszka pedig remekül kiegészíti az enyhén aromás báránylábízt. "Bassza kutya, csorgassunk vissza huszonöt százalékot" - mondom megbékélve Bogád riporternek.

A jellegzetesnek tűnő Mágnáskert-hibát itt is elkövették, vagyis az ebben a formában tökéletesnek nevezhető fogást - nyilván mert túl rövidre jött volna ki a neve - megfejelték a markáns, de egyáltalán nem ideillő ízű báránymájas raguval.

Átkozott hentesáru

A desszerttel már nem bírnánk, így megértő hangulatban kikérjük a számlát. A fizetőpincértől megkérdezem, hogy nem tud-e valami jó tanácsadói pozíciót a kancellárián, illetve azt, hogy mennyit számolnának fel egy pár virsliért tormával és barna kenyérrel. A pincér némi meglepetésünkre szolidan röhög a virslitémán, majd elárul egy hadititkot, amiből kiderül, honnan vette Kovács "Megkövetjük az adófizetőket" László a virslimotívumot: az inkriminált napon a kormánydelegáció Mágnáskert-féle étlapján bizony szerepelt a virsli, méghozzá a Söjtörre vivő vonaton, reggelire.

- Ejnye Kovács elvtárs, hát akkor meg mire fel ez a nagy nekibuzdulás? - kérdezem a baloldal erkölcsi lakmuszpapírjától.
- Nem volt homárszósz a borjúsültön, a pirított májtól pedig kiütést kapok - vallotta be az asztráltest, aztán gyorsan füstté vált az egyik stilizált kocsikerék küllői között.

Bogád riporterrel egymásra néztünk, kifizettük a jattal huszonnégyezer forintos számlát, aztán indultunk tovább, építeni egy igazságosabb társadalmat.