Termelje nagyüzemileg a szeretetet!

2005.12.10. 02:15
Fényjáték, műhó és mikuláshordák társaságában adakozhat a Felvonulási téren, ahol egy gigantikus műanyag félgömbben megkezdte működését a Mikulás-gyár. Összefogás, szénsavas üdítő és szeretet.
Nézze meg a képeket!

Első hallásra úgy tűnhet, a Mikulás-gyárban szakállas, pókhasú és pirospozsgás mikulásokat szerelnek készre a karácsony tájékán csúcsra pörgetett konzumforradalom még nagyobb dicsőségére, de persze nem erről van szó: az Index által is hathatósan támogatott jótékonysági rendezvényen tartós élelmiszert, vegyi árut és persze Coca-Colát díszcsomagolnak egész decemberben a rászorulóknak. Mindezt egy szállingózó műhóval felpumpált, dizájnos, műanyag félgömbben a Felvonulási téren, csak hogy megadassék a sóbiznisznek is, ami a sóbizniszé.

A létesítményt péntek délután avatták fel a szervezők és a szponzorok, így jelen volt Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke és Demszky Gábor, Budapest jelenlegi főpolgármestere is, akik erre az alkalomra mikulássipkát húztak a fotóriporterek őszinte örömére.

Volt szó karácsonyi összefogásról és a szeretet erejéről, sőt azt is megtudhattuk, hogy a Supergroup által felállított félgömb alakú szeretetipari üzem nem egy jurtára hasonlít, és még csak nem is a Szent Korona sziluettjét követi, hanem azokat az apró szuveníreket idézi, amelyekbe általában műanyag Halász Bástyát, meg műanyag Parlamentet applikálnak némi fehér PVC-darával, így ha az egészet jól megrázzuk, pont olyan, mintha havazna a fröcssöntött nevezetességek felett.

Persze lejegyezhetnénk, hogy mit is mondott Demszky Gábor, (a kátyúkról és a tömegközlekedés korszerűsítéséről ezúttal nem esett szó), és beszámolhatnánk arról is, hogy a főpolgármester és a tévéelnök a Mikulás-gyár szalagjának átvágása után rendezett sajtóünnepség végén két rettenetes turbinazajjal süvítő műhóágyút is beüzemelt, de mindez ezúttal tényleg nem fontos.

A megunt is segít

Nézze meg a képeket!

A lényeg az, hogy ahhoz, hogy az önkéntesek tudjanak mit csomagolni a rászorulóknak karácsonyra, szükség van a Te/Ön/Maga (a nem kívánt rész törlendő) adományára is, hiszen e nélkül sok budapesti nagycsalád ünnepe lenne szürkébb. Keresse hát elő a sufniból az évek óta nem használt magnót, kis tévét, nézze meg, hogy milyen ruhákat nőtt ki a gyereke/ hízott ki az anyósa/ unt meg a barátnője (a nem kívánt rész törlendő), esetleg gondolja át, hogy most, hogy változtak a világvégetrendek, és egyre kevesebb szó esik a nukleáris kataklizmáról, szüksége van-e még arra a fél mázsa húskonzervre, amit másfél éve vásárolt a diszkontban akciósan.

Ha pedig se elektronika cikkeket, se megunt ruhákat, se feleslegesen felhalmozott tartós élelmiszert nem talált otthon, hozzon a Felvonulási térre pár agyonolvasott, vaskos könyvet, hiszen a polcon úgyis kell a hely egyre bővülő DVD-gyűjteményének.

És ha már egy pakkal úgyis ellátogat a Felvonulás térre, hát menjen inkább este, olyankor ugyanis fényjáték várja, a szeretetüzemben pedig havazik majd az önkéntes télapók feje felett. Adakozzon hát, énekeljen karácsonyi slágereket, smároljon minden fagyöngy alatt, és legyen pityókás a forralt bortól! A bejgliszagú karácsony megállíthatatlanul közeleg, felesleges védekezni, inkább hagyja, hogy kókuszos szaloncukor nőjön a szíve helyén!