Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, csaknem 3,2 milliárd forintos európai uniós és 1,5 milliárdos fővárosi támogatással 2010-re teljesen megújulhat a Városligeti Műjégpálya. A felújításról szóló szerződést szerdán írta alá Demszky Gábor. A rekonstrukció önrészét több sportcélú ingatlan, a Zágrábi úti lőtér, az Esztergom-Sipolóhegyi kemping, a Tusculanum Szálló és egy hajógyári-szigeti evezősház eladásából teremtik elő.
A Városliget kapuja télen új, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas korcsolyapályával, nyáron pedig ismét csónakázási lehetőséggel és többek között vízi színpaddal várja majd a látogatókat. Felújítják a műjégpálya épületét, ehhez új szárnyat építenek, továbbá felújítják a jégpályát és kialakítanak egy turisztikai központot.
Tavaly egyharmadával kellett csökkenteni a jégpálya területét az alatta húzódó vezetékrendszer korrodálódása miatt, idén rövidebb szezonnal próbálják kímélni. A most aláírt szerződés a terület felújításának következő üteméről szól. A beruházástól azt várják, hogy a felújított épületegyüttes otthont adhat majd nemzetközi versenysportokkal kapcsolatos eseményeknek, korcsolya-világbajnokságoknak.
Az előzetes számítások alapján a látogatók száma 380 ezerről 460-500 ezerre nő, és 23 új munkahely is létesül. Steiner Pál, a Közép-Magyarországi Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy az idén a közép-magyarországi régióban 120 milliárd forintnak megfelelő uniós fejlesztésre került sor.