Anime-ősrobbanás a Petőfi Csarnokban

Kétezer-ötszáz japánképregény-rajongó nyüzsög szombaton Budapesten, a Petőfi Csarnokban, most tartják ugyanis az Őszi Animecont, ami 2003 óta a kilencedik ilyen rendezvény Magyarországon. A program csábító, de engem leginkább egy dolog érdekel most. Nagy nehezen áttörök a színpad felé, hogy saját szememmel lássak végre egy cosplayt, azaz olyan kosztümös vetélkedőt, ami leginkább a farsangi jelmezbálra emlékeztet, csak itt nem a csizmás kandúr vagy Hófehérke jelmezét öltik magukra a versenyzők, hanem japán képregény- vagy rajzfilmhősök bőrébe bújnak.

Azt már korábban - a büfé mellett - megtudtam Solti Antaltól, az Animecon egyik szervezőjétől, egyben sajtófőnökétől, hogy a külföldön igen népszerű cosplay lassan kezd hazánkban is terjedni, ezen a találkozón már negyedjére léphetnek színpadra a ruhás karakterváltást kedvelők (2005 őszén volt az első hazai cosplay). A mostani versenyre már több mint százan neveztek be, egyéniben és csoportban is. "A cosplay-mánia egyre fokozódik" - mondja Solti Antal, aki szerint Pókembernek legfeljebb 10-13 éves koráig öltözik be egy képregényrajongó, az animeszereplők bőrébe azonban sokszor 25-30 évesek is szívesen bújnak.

A PeCsa nagyterme zsúfolásig tele, a színpadra lépő kosztümösök közül a legnépszerűbb karaktereket hatalmas ováció, visítás és taps fogadja. A jelmezek többsége saját kézzel készült, a bátrabb versenyzők el is mondják, hogy mit össze kínlódtak egy-egy kiegészítő darab készítésével. A külföldi példákból már ismert jelmezviselési mánia hazai kibontakozása szemmel láthatóan gyorsul, viszonylag kevés a gyatrább, fantáziátlan kosztüm, és zavarbaejtően sok a profin kitalált és leutánzott öltözet, az ötletes kellék és a beleéléssel színpadra vitt szereplő.

Nem műfaj, hanem médium

Az Őszi Animecon egyébként a csúcsa a Magyar Anime Társaság eddigi tevékenységének. A rendezvény története 2003-ra, a salgótarjáni Hungaroconra nyúlik vissza, ott volt az első animetalálkozó és a társaság alakuló közgyűlése, mondja Solti Antal. A nonprofit egyesület célja a japán kultúra, azon belül a képregény (manga) és rajzfilm (anime) megismertetése és népszerűsítése, és az ezekkel kapcsolatos előítéletek csökkentése, magyarázza Solti. "Hogy milyen előítéletek? Sokan úgy hiszik, hogy a manga és az anime nem más, mint erőszakos, vagy pornográf műfaj, és hogy csak olyan művek jellemzik, mint a DragonballZ, a Pokémon, a YuGiOh vagy a Sailor Moon, amikben csak verekednek, vagy amiket betiltottak. Pedig ezek csak részei az egésznek, kisebb műfajok, ezeken kívül még rengeteg típusú anime létezik, a sci-fitől, a cyberpunkon keresztül, a romantikus rajzfilmeken át a felnőtteknek szólókig. Sokan félreismerik: a manga és az anime nem műfaj, hanem médium."

Az egyesület helyzete meglehetősen különös: olyan országban működnek, ahol nem létezik a kapcsolódó iparág, nincs kialakult piac, és az érdeklődés, a kereslet jelenleg jóval nagyobb, mint a kínálat. Az talán bizakodásra adhat okot, hogy 2004 októbere óta működik a csak animéket sugárzó A+ tévé, és pár kiadó már kezd tapogatózni, egy ideje folyamatosan jelennek meg dvd-k (például az Akira, a nagy animeklasszikus, vagy az inkább felnőtteknek szóló Cowboy Bebop), és a mostani Animeconon debütál több magyarra fordított manga is, igaz csak kisebb japán kiadóktól, derül ki Solti Antal szavaiból.

A szervező szerint a lassú folyamat 1997-98-ban kezdődött, akkor volt az első "animeboom" Magyarországon, az RTL akkor kezdte vetíteni a DragonballZ, majd a Pokémon című japán rajzfilmsorozatokat. Persze voltak már korábban is elvétve japán animék a tévében, például a "Nils Holgerson csodálatos utazása", vagy a "Maja, a méhecske", de az igazi felfutás a kereskedelmi tévéknek köszönhető. A második, jóval nagyobb boom pedig jelenleg is tart. Míg tavaly ősszel hétszázan voltak a Láng művházban az Animeconon, addig a tavaszi rendezvényen már 1800-an tolongtak a Millenáris Parkban, míg a mostani rendezvényre - amire már önállóan bérelték ki a Petőfi Csarnokot - elfogyott az összes jegy, azaz hivatalosan 2500 animerajongó gyűlt össze. Ebben az időszakban dől el, hogy miként tud az egyesület továbblépni, fejlődni, mondja Solti Antal.

A család szupportál

A cosplay felvonulás végeztével a versenyzők a csarnok előtti térre vonulnak egy nagy közös fotózkodásra. A tizenkilenc éves Dóra Yuuko Ichihara egyik lenyűgöző öltözékét készítette el és öltötte magára. "Három-négy hétig készült, plusz az előkészületek, rohangálni az anyagok után, meg ilyenek. Mit szól hozzá a családom? Támogatnak, örülnek ha sikerem van" - mondja, visszautalva a múltkori cosplay-en aratott győzelmére. Ő egyébként a Sailor Moon révén került kapcsolatba az animékkel és azóta egyre jobban elhatalmasodott rajta az "animemánia".

A húszas éveiket taposó Timi és Éva nem rajzfilmszereplőnek öltöztek, hanem az úgynevezett "visual kei" jegyében alakították ki viseletüket, ami egy japán rockmozgalomhoz, zenei stílushoz kötődő öltözködési divat a szigetországban. A különc ruházat beépült mindennapjaikba is, Éva sokszor ilyen ruhában megy ki az utcára, annak ellenére, hogy egy-két beszólás és kötekedő megjegyzés nélkül nem ússza meg. "Otthon, a fornettis néninek viszont nagyon tetszik a hajam, és a családom is szupportál" - nyugtat meg arról, hogy nem veszi szívére a rosszmájú megjegyzéseket.

Egy hátán keresztbevetve jókora agyagedényt hordó rajzfilmfigurát is megállítok: ő a Naruto című anime Gaara névre hallgató szereplője. A menedzsmentet tanuló, 21 éves Judit elmeséli, hogy a hátán lévő bödönben homok van, és hogy ő egy olyan nindzsa, akinek ez a fegyvere. "Most először vagyok ilyen versenyen. A kosztüm elkészítésében segítettek a szüleim is, bár néha gyerekesnek tartják, hogy ilyesmivel töltöm az időmet. De azt is mondják, hogy ha csinálom, akkor csináljam jól, ezért segítenek, és ritkán mondják csak, hogy benőhetne már a fejem lágya."

Titokban

A 18 éves Zsuzsannát is megkérdezem, ő a "Yami to Boushi to Hon no Tabibito" című anime leszbikus boszorkánya, tehát egy inkább felnőtteknek, vagy legalábbis tinédzsereknek szóló anime egyik főszereplője. "Őrület persze, eleinte nem is fogadták el a szüleim, de anya most már rájött, hogy nem olyan gyerekes dolog ez, úgyhogy most már eltűri" - mondja arra a kérdésre, hogy mit szólnak otthon az animerajongáshoz. A 15 éves Enikő viszont még titkolja szülei előtt a szenvedélyét, és nem mondta el otthon, hogy milyen versenyre készül. A "He is my master" című sorozat Anna Kurauchija két hétig varrta titokban jelmezét, szülei gyakorlatilag csupán annyit tudnak az egészről, hogy szeretne japánul tanulni. Enikő körülbelül három évvel ezelőtt találkozott először animékkel, és főként az interneten szerzi be napi adagját.

Távozófélben két fekete-fehér ruhás lányt kérdezek még meg, de mint kiderül, Timihez és Évához hasonlóan Doll és Ichiyo sem animeszereplőknek öltöztek, hanem egy főként Japánban honos divatirányzatot követnek: mindketten gótikus loliták, azaz viktoriánus kori és rokokó stílusjegyeket viselő ruhákban járnak. A 17 éves Doll ruhája saját készítésű, míg a 15 éves Ichiyo egy igazi japán ruhát visel, igaz nem a legmárkásabbat, mert az több százezer forintba kerülne. Mint mondják, a család elfogadja ezt a mániájukat, inkább az iskolatársak szoktak mindenféle gúnyos megjegyzéseket tenni rájuk - merthogy olykor iskolába is ilyen ruhákban mennek. Érdekes módon a tanárok a toleránsabbak, mondja Doll, aki a következőképp magyarázza öltözködését: "mert így nem vagyok szürke ember".