Forradalmárok foglalták el az Úttörő Áruházat

Vigyorgó kalózrádiós könyököl az ablakban, mellette biciklista vág át vidáman egy kenderföldön. Két fú átszellemült arccal dobol egy ételosztásra készülő, derűs szakács mellett. A békejeles transzparenseket, Have fun és Food Not Bombs feliratú táblákat lengető tömeg felett pedig olajágas békegalamb és két, lufiba kapaszkodó ember suhan a légben.

A fentieket nem a Budapest központjában, az egykori Úttörő Áruházban vasárnap megnyitott foglaltház környékén tapasztaltam. Az idilli képpel a helyszínen osztogatott szórólapon találkoztam, de mint hamarosan kiderült, a rajz jól összegezte a fiatal aktivisták jövőképét és terveit, talán egyedül az ördögpálcázást felejtette le a művész.

Forradalom és házfoglalás

A helyszín a hivatalos megnyitó napján egyébként inkább forradalmi központra hasonlított. Összekötőnkkel az Astorián találkoztunk. "Az Úttörőházról van szó" - árulta el körbepillantva, de aztán mégsem a Kossuth Lajos utcai főbejárathoz, hanem egy néptelen utcába vezetett minket. "A hátsó kapu" - lökött be egy fémajtót, majd körülvett minket 1968 Párizsának hangulata.

A tágas csarnok jobb oldali termében úgy nyüzsögtek az emberek, mintha a barikádokra készülnének. Nyomdagépeket, molotov koktélokat és zászlócskákkal teletűzdelt várostérképet vizionáltam, mielőtt összekötőnk visszarántott volna a földre. "Ez a kávézó és a kiállító terem" - mutatott a láthatóan nem rég belakott térbe. A főhadiszállás hangulat azért nem múlt el, az egykori raktár falát agitáló transzparensek borították, amik magyar, angol és spanyol nyelven foglaltak állást a szabadságjogok mellett és a globális korporációk és politikusok ellen.

Egy "Politicos Parasitos" feliratú tábla alatt működött az Info Shop, ahol másodpercek alatt szert tettünk a legfontosabb ideológiai és gyakorlati tudnivalókat tartalmazó fanzinokra (lásd a bevezető forradalmi nirvánája). Az antináci kollázs mellett állították fel a becsületkasszás büfét, a nyolcvanas évekbeli MAGÉV-lány naptárja után pedig környezetvédelmi fotókiállítás kezdődött.

"A beletörődés a közös ellenségünk" - feliratú transzparenssel domesztikált, talált kanapékkal berendezett teremben tartják majd az előadásokat, ott lesznek a beszélgetések és vetítések. A következő, neonfényű szinten pedig használt ruhákat kínáló, ingyenes boltot és újabb kiállítóteret mutatott kísérőm, aki egyébként a ház Média Igazgatóságának is tagja.

Bölcsészek, zöldek, punkok

"A harmadikon vannak a lakások" - vezetett aztán egy sötét lépcsőházba. Forradalmárnak lenni vidám dolog, de vannak árnyoldalai is, állapítottam meg a lakószinten. Lelkesítő ugyanis a haverokkal elfoglalni, kifesteni és kulturális célokra hasznosítani egy üresen álló épületet. De csupán optimizmussal és pár talált bútorral nehéz barátságos otthonná tenni a rettenetes tapétákkal sújtott hajdani irodákat, ahol Ibikék főzték a kávét és számfejtettek bér, nikotintól sárga körmökkel.

A fekete szigetelőszalaggal készített felirat - Stand up for your rights - alatt csak matracok és pokrócok voltak a szomorú kis szobákban. "Egy hete lakunk itt" - vezetett körbe mégis nagy elégedettséggel a rasztafrizurás lány, aki az amúgy nem éppen vaskalapos fotósunk aggodalmaskodó kérdésére - "de mit szólnak ehhez a szüleitek?!" - kijelentette: "Nem tudnak róla, vagy ha igen, akkor támogatnak".

Kiderült az is, hogy a Bob Marley-idézettel díszített szoba az épület valódi központja, ott tartják ugyanis a bázisdemokratikus alapon működő közösség esti meetingjeit. "Itt döntünk a házat érintő ügyekről. Nem kompromisszumos, hanem konszenzusos döntések születnek" - mondta informátorom, tőle szokatlan öltözékéhez, az alkalomra felvett öltönyhöz illő komolysággal.

Állítása szerint könnyű konszenzusra jutniuk , egyelőre ugyanis nagyjából ötvenen vesznek részt az akcióban, és ebből húsz fő tartozik a keménymagba. A legkülönfélébb emberek, "bölcsészek, a független média újságírói, zöld aktivisták, és hát a punkok" vesznek részt a munkában, tudtam meg. Az alig másfél hete elfoglalt házban pedig már több olasz és ausztrál aktivista is él és dolgozik.

"Ha nem az osztályközösség, akkor a hasonló ideológiai irányultság köt össze titeket? Az antiglobalizmus, például?" - váltam kérdésemmel egy pillanat alatt elefánttá a teóriák porcelánboltjában. A házfoglalók ugyanis nem antiglobalisták, hanem globalizáció kritikusok, globkritek, jelentették ki. "Mi is utazunk repülőgépen és használjuk a netet" - hoztak bizonyítékot, feleslegesen, hiszen az egyik ágy előtt ott volt egy hófehér Mac laptop, olyan trendi darab, amilyen szerkesztőségünkben is csak a Velvet rovatvezetőjének van.

A ház megnyitására kiadott fanzinból ugyanakkor úgy tűnt, panteonjukban a Globkrit mellett fontos szerepet töltenek be az anarchizmus és őskommunizmus istenei is. "Nem fogunk megelégedni azzal, hogy jogokat követeljünk, könyörögjünk ki a tőke diktatúrájától; egyszerűen ki kell, hogy nyújtsuk a karjainkat, és meg kell ragadnunk azokat a javakat, amikre úgy érezzük, hogy szükségünk van" - olvastam a füzetben.

A további böngészést azonban megakadályozta, hogy az áruházi szárnyba érve földbe gyökerezett a lábam. A faltól falig ablakokkal határolt, félhomályos térben ugyanis megpillantottam magam, 25 évvel ezelőtt: szüleim Diolen Mobi márkájú, nejlon iskolaköpenyeket válogatnak számomra, miközben én valami sokkal kalandosabbra vágyva bámulok ki az Úttörő Áruház ablakán.

A Szárnyas fejvadászt idéző díszletet nézve most úgy tűnt, ha késéssel is, de beteljesedett a kívánságom: ami az egykori áruházban zajlott, kétség kívül kalandos volt.

Jóhiszemű bizonytalanság

"150 ezer forintot kell fizetnünk, ha valaki észreveszi, hogy itt vagyunk" - mondja a rasztahajú lány. Egy másik aktivista szerint azonban csupán "jóhiszemű elbirtoklással" vádolhatóak, hiszen egy legalább egy éve üresen álló házba jogosan költözhetnek be. Kísérőm ezzel szemben állította, ez csupán Hollandiára igaz, és bár az áruházat több éve nem használják semmire, behatolásuk inkább azért védhető, mert az épületet nyitva találták.

Az Index jogásza szerint bár a magyar jog nem olyan megengedő ilyen esetekben, mint például a holland, a házfoglalók helyzete nem reménytelen. Ha ugyanis nem állapítható meg rögtön, hogy jogtalanul tartózkodnak a házban, birtokvédelmet kérhetnek, ami ellen a tulajdonos jogorvoslattal élhet. Ez természetesen előbb-utóbb megtörténik, de ha a házfoglalók ügyesen taktikáznak, rendszeresen fellebbeznek, a procedúra évekig eltarthat. Taktikázásra van lehetősége a tulajdonosnak is, tett tanúbizonyságot a hazai viszonyok ismeretéből ügyvédünk. Ha ugyanis sikerül valamilyen módon az önkormányzattal életveszélyessé nyilváníttatni az épületet, az illegális lakók rögtön kiköltöztethetők.

A Centrum Média Igazgatóság által kezembe nyomott közlemény azonban leszögezi, társaságuk nem akar senkinek kárt okozni, csupán egy üres házat szeretne hasznosítani. "Csapatunk kijelenti, hogy nem rongálás céljából tartózkodik az ingatlan területén", hanem "kulturális tevékenységet" folytat, és "nem profitorientált közösségi teret" hoz létre, de csak addig, amíg az áruház gazdája nem kezd valamit az épülettel, olvasható a nyilatkozatban.

Kész válságforgatókönyve a csoportnak egyébként nincs, a tulajdonos még nem jelentkezett, ha pedig erőszakkal akarnák őket kidobni, az Indymedia dokumentálja majd az esetleges jogtalanságokat. A házfoglalók inkább örülnek, hogy sikerült megoldaniuk a víz és a villany problémáját, mindkettőt "találtak" ugyanis a házban, sőt, gázt is használhatnának, de veszélyessége miatt azt inkább mégsem.

Úttörők és a sarokba hányók

A csapat úgy tartja, habár nem ők alapították az első budapesti foglalt házat, mégis úttörők, az eddig próbálkozásokkal szemben ők ugyanis "tudatosak".

Egy nevét elhallgató aktivista a kietlen lépcsőházban elmesélte, az első itthoni squatot francia művészek csinálták 1989-ben a mai Trafó helyén. A jól működő műhelybe aztán beköltöztek a hajléktalanok, és az ő állítólagos randalírozásuk vezetett a rendőrségi kilakoltatáshoz.

Ideológiai kísértetjárás zajlott három évvel később egy Forgách utcai squatban. Az egykori nyilas pártházat, amely később az MSZMP tulajdonába került, 1992-ben foglalták el a punkok. A házfoglaló-mitológia szerint abban az időben visszajárt az egyik pártfunkcionárius, hogy a tarajosoktól beszedje a "telefondíjat". Mivel az a társaság "nem volt tudatos", és "sarokba hányás ment", végül őket is kidobták. Később Szabó Albert nácijai, majd "cigányok és hajléktalanok" költöztek az üresen álló épületbe, tudtam meg.

Kevésbé kalandos történetet derített ki az Index az 1990-ben, Császári Gábor képzőművész és főiskolai tanár által a Fő utcában indított házról. A szintén művészi célokból alapított squatban egy ideig működött a Tilos rádió is, volt kávézójuk, galériájuk és műtermük, de a magát megnevezni nem kívánó egykori lakos szerint a kísérlet két év alatt megbukott a naivitásukon, és a bürokrácián.

Villámforma nyíl

A magát Centrum squat néven emlegető csoport tagjai azonban hisznek a szervezettség erejében. A névtelenül nyilatkozó rasztafrizurás lány fél évig utazgatott Nyugat-Európában, foglalt házról foglalt házra járva, rövid időkre együtt munkálkodva a helyi közösségekkel. A beilleszkedést segítette, hogy a squatok hasonlóan működnek. Globkrit fiatalok színesre festenek házakat, ingyenes oktatásokat tartanak (forradalmi énekek kánonban, gitár, zsonglőrködés), élelemosztásokat szerveznek, előadásokat és kiállításokat rendeznek, egy ideig küzdenek a hatalommal, majd kidobják őket.

Ilyenkor hamarosan újabb házat keresnek a hálózat segítségével, ami Barcelonában például olyan szervezett, hogy a squatok hetente közös programplakátot adnak ki aktuális eseményeikről. A legjelentősebb központok egyébként Londonban és Amszterdamban vannak, a legközelebbiek pedig Prágában, Bécsben és Ljubjanában.

A squattolónak könnyű dolga van egy ismeretlen városban is, mert a foglaltház egyezményes jele, a kört keresztbe szelő villámforma nyíl mindenhol útbaigazítja, hogy hol található a legközelebbi, ingyenes szállást és elvtársi légkört biztosító bázis.

A nemzetközi squat-kapcsolatok szakértője megjegyezte, a squattoló élete Magyarországon kevésbé egyszerű. A nyugatra eső országokban állítása szerint ugyanis törvény van arról, hogy a lejárt élelmiszert nem szabad kidobni, így ott egyetlen szupermarket meglátogatásával könnyedén feltankolhattak egész hétre. "Itthon a lejárt élelmiszereket kirakják akciósnak", így aztán élelemre össze kell dobniuk a pénzt. A squat összes kiadása azonban eddig így is csak néhány tízezer forintot tett ki, árulta el végül informátorom.

Kísérlet

Tulajdonképpen már meg voltam győzve, hogy a squattolás a jövő, láttam magam, amint Diolen Mobi iskolaköpenyben elkerekezek az ablakból vigyorgó kalózrádiós előtt, mikor a zengői polgári engedetlenségi akciót is szervező Védegylet egy tagja lerántott a bicikliről. Jávor Bence, a szervezet szóvivője szigorúan magánemberként elmondta, hogy a házfoglalás Magyarországon csak kísérlet lehet.

Véleménye szerint a squattolás a "befektetői érdekeken alapuló városfejlesztés emberközpontú alternatívája". "A házfoglalók kulturális centrumok létrehozásával olyan épületeket, városrészeket integrálnak vissza a városba, amik egyébként romlanak, kiesnek. - Végül azonban elégikusan megjegyezte - Ez itt csak kísérlet, hogy miként alakíthatják a városlakók saját lakóhelyüket. Nyugat-Európában működik a modell, de itthon más a helyzet. Most kiderül, hogy hogyan fogadják az emberek."