Menekülés a karácsony elől

Véget ért a kulturált, fiatalos kávézók kora, állapítottuk meg hajnalban, az olvasó naprakész tájékoztatását szolgáló körtúránk végén. A szofisztikált elemzéstől ugyan tartózkodtunk, mivel az embert megrémíti, ha egy néptelen utcán váratlanul Réz Andrássá alakul. Így praktikusan annyit szögeztünk le: a piaci rést, amit a trendeknek látványosan hátat fordító szórakozóhelyek sikere rajzolt körül a nyáron, immár télen is elkezdték betömködni. Az összegzést követően behanyatlottam egy taxiba, és ahogy határhelyzetekben szokás, lepergett az életem, de témánk szempontjából csak az utolsó öt óra lényeges.

Szilvuplé

Tekintse meg képeinket!

A kellemkedő nevű Szilvuplét koraeste látogattuk meg, tartva attól, hogy a helyet, amely tulajdonosai szerint "kifejezetten elmélkedésre és kvaterkázásra alkalmas", a későbbi órákban Lajkó Félix-rajongók és tűzzománcosok szállják majd meg.

Valóban. Érkezésünkkor páran láthatóan már elmélkedtek és kvaterkáztak az álpopartos festményekkel, kerámiamozaikokkal és keresetten ódivatú fotelekkel berendezett pincében. Biztonságos sarkot keresve annyit rögtön megállapítottunk, hogy a legalább három teremből álló Szilvuplé nem azokat célozta meg, akiknek a szórakozás egyet jelent az izzadt testek közt préselődéssel. A boltíves járatrendszer berendezése inkább szellős, a plafonon kisebb kommandós alakulat elbújtatására alkalmas szellőzőcsövek kanyarogtak, volt tánchelyiség, csocsószoba, és két bárpultot is felfedeztünk.

Mi a mézes, gyömbéres pálinkát (320 Ft) kínáló, régi téglákból épített pult közelében barikádoztuk el magunkat. A szomszédos asztalnál néhányan a tea és forralt bor vegyítésével kísérleteztek, a sublóton társasjátékokat és egy öreg rádiót láttunk, fejünk felett pedig színes, ólomüveg izék lógtak.

A maníros kellékekről azonban meglepően hamar feledkeztünk meg, és miközben azt próbáltuk eldönteni, hogy a vécéajtókat borító, hatalmas, fekete-fehér fotók valami filmből valók-e, rádöbbentem: beszélgetésünk rég átment kvaterkázásba. A barátságos, trapéznadrágos pincérlánytól ekkor rendeltem egy mézes-gyömbéreset.

Télikert

A Fészek Művészklub téliesített kerthelyiségével az egy négyzetméterre eső szürrealitás a Dob és Kertész utca sarkán elérte maximumát. A Fészek már tradicionális formájában is zavarba ejtő hely volt. Előterében Törőcsik Mari, Görgey Gábor és Rátonyi Róbert kopottas vitrinekbe rendezett fotói nyugdíjas színészegyletet sejtettek.

A belépő ehelyett egy abszintfüggő arisztokrata palotájának előcsarnokában találta magát. A világi hangulatba azonban a furfangos belsőépítészeti megoldások, egy csupasz villanykörte és a pulpituson hajnali négykor is keresztrejtvényt fejtő portás becsempészett valamit a hetvenes évek romantikájából is.

Érkezésünkkor a jobboldali, reneszánsz stílusjegyeket felvonultató teremben rock diszkó zajlott, balunkon pedig ott volt a lépcsősor, amelyet Zámbó Jimmy, Charlie és Scmuck Andor koptattak régi hajnalokon, homlokra csúsztatott nyakkendővel, egérízű szájjal.

A történelem súlya elől az udvarra menekültünk, ahová a Ráckert viszonyait reprodukálta néhány ügyes fiatal. A murvával felszórt kert, amely nyáron non-stop étteremként üzemel, a tabáni szórakozóhely korai időszakát idézte. Bölcsész imidzsű sales menedzserek helyett még igazi magyar és kommunikáció szakosok ültek a faasztaloknál. Az ismerős kép a parázsló hősugárzó gombák révén némi középkori színnel gazdagodott.

Mivel az evolúciós küzdelem esélyesei szoros blokádot vontak a pult körül, egy keltetőgép vehemenciájával működő hősugárzó alatt helyezkedtünk el, ahol megállapítottuk: az udvart borító ponyva nem állja útját a cigarettafüstnek, így a Télikert, a csocsóasztalok ellenére is, inkább normafás hangulatú. Ennek megfelelően kapcsolati tőkénk aprópénzre váltásával forralt borokat szereztünk, amelyeket kissé sziruposnak, de kellő erősségűnek találtunk.

Fáklya Klub

Klikk a képre!

Az olvasó tájékoztatását szolgáló körtúránk Csengery utcai pontjához éjfélkor érkeztünk meg. A Fészekben szerzett tapasztalatoknak köszönhetően nem tántorított el minket, hogy a sápadt neonfényekbe burkolt kapu és a portásfülke éjszakai fogászatra emlékeztette belső, félénk lényünket.

A pincébe aláereszkedve kellemes meglepetésként fogadtuk, hogy a hírekkel ellentétben nem találtunk sem franciás hangulatú kávéházat, sem arab teaházat. A hely inkább barátságos atmoszférájú foglalt háznak tűnt, amelynek lakói, talán megünneplendő, hogy nemrég narancssárgára és kékre festették a szobákat, éppen házibulit tartanak.

A lakók egyébként húszas éveikben jártak, és megfigyeléseink szerint két markáns csoportot alkottak. Egy részük a két szobából és táncteremből álló térben keringett (egy titkos zugban állítólag csocsó- és pingpongasztal is van). A többiek viszont olyan nyugodtan szemlélődtek a babfotelekben vagy a mindent beborító szőnyegeken, hogy még egy félórás soul-diszkó szett sem zökkentette ki őket.

Úgy éreztük, nekünk is jobb lenne elheverve figyelni a köldökpiercingeken csillogó fényeket, de hátra volt a Szóda.

Szóda

Bár a Szóda két helyiségből áll, a pincébe nem mentünk le, tudva, hogy a feketére festett teremről ilyenkor már úgyis csak a városi legendát tudnánk elmondani, amely szerint ott, ahol most egy ketrecbe zárt dj, és gyér közönség pezseg, hajdan illegális kínai kaszinó működött.

A tények közt említhetjük viszont, hogy az utcaszint néhány éve kínai büfé volt, jelenleg pedig a biciklisfutárok és bloggerek törzshelye. A kapcsolat az utóbbiak közt rejtélyes, de az biztos, hogy mindkét réteg kedveli a narancssárga falú, tágas helyiségeket, amelyek nagy ablakán érdekes dolgot látni, amikor nem téli hajnal van.

Amennyiben viszont igen, kapcsolati hálót bogozó blogger csajokra kell számítani az orosz olvasókönyvekből ismerős asztaloknál, futárokra a csocsónál, és ha mégis kinézünk az utcára, semmi sem fog emlékeztetni minket a karácsony nevezetű őrületre. Igaz, arra sem, hogy az utolsó (elszegfűszegezett) forralt bor után lepereghet előttünk az életünk.