Őslények és szocialisták a föld alatt

A múzeum új szárnya úgy bújik meg az egykori Ludovika jellegzetesen ludovikás épületei között, mint egy korszerű, vidám bunker. Azért vidám, mert nem szürke, sőt nem is a Budapestet lassan nagyszabású ravatalozóvá alakító gránitból van, hanem rózsaszínes mészkőlapok borítják, felül meg csinos, domború fémváza van neki. Bunkernek meg azért bunker, mert kilencven százaléka a föld alatt van. A tervezők sajátos húzással az egyébként kifejezetten jól sikerült épületnek egészen brutálisan ocsmány bejáratot szerkesztettek egy négyszög profilú szellőzőcső, egy kőoszlop és egy rusnya fém timpanonszerűség házasításával. Mi azonban láttunk már ennél is rondábbat, így állkapcsunkat megfeszítve behatoltunk a bejáraton.

Dögös bálna, dögös rokkantlift

Tekintse meg képeinket!

Hogy az állkapcsunk azonnal lejjebb zuhanjon. Talán csak egy gyakorló eszkimó nem ámul el, ha egy barázdás bálna komplett csontvázát veszi észre a feje fölé függesztve. Az előtér maga is bálna alakú, a felülvilágító ablakot halcsontvázat formázó fémkonstrukció tartja. Kifelé jövet vettük észre, hogy maga a lefelé vezető, kétkarú lépcső is egy apró múzeum, a mészkőben ugyanis nautilus csiga- és egyéb víziállat-kövületek láthatók, amire kis feliratok figyelmeztetnek. Az előtérben a lenyűgöző bálnacsontváznál sokkal többen bámulták meg a mozgássérült-liftet, ami tényleg pompás konstrukció, amennyiben egy földből lassan kiemelkedő óriás fémoszlopról van szó. Ezután kis átjáró következik, egyben az épület utolsó béna része, merthogy olyan, cakkos szélű mészkő lapokkal burkolták a falat, amikbe néhol látványosan nem eredeti kövületeket applikáltak.

Térdeplő miniszter, Kiss Péter aktfotói

Innen a hatalmas, kerek, szintén felülvilágítós fogadótérbe jutunk, aminek a fő dísze egy valódi növényekkel telezsúfolt kis medence, a közepében sziklán álló, anorexiás őzszerű állattal. Ez utóbbi sajnos kitömött. Magába a nagy, új kiállítócsarnokba innen egy olyan átjárón keresztül jutunk be, aminek az üvegpadlója alá egy korallzátony teljes állat- és növényvilágát makettozta be a makettozó szakember, plusz vannak valódi akváriumok valódi halakkal.

A kiállítóteremben az első ember, akibe belefutottunk, Hiller kultuszminiszter volt, aki egy viaszból formált, japántyúk méretű dinoszauruszszobor előtt térdelt és éppen azt mondta, hogy dínóbiznisz. A fél karomat és a Kiss Péter-aktfotógyűjteményemet odaadtam volna, hogy megtudjam, mivel indult a beszélgetés. Hiller miniszternek sajnos köztudottan megvan az összes topless Gyurcsány, így nem is kísérleteztem, inkább követtem a neves politikust.

Benne van a palában

Mindig is borzasztóan izgatott, miket is mondanak a közszereplők, amikor látványosan valami spotánt művelnek, miközben tizenöt fotós araszol előttük és az arcukba villog. Ezért egészen szorosan rátapadtam a kultuszminiszterre és az őt kalauzoló Matskási István főigazgatóra. Hillert azonban nem tudtam lebuktatni. Nem mesélt disznó vicceket Szili Katalinról, egyik kegyetlen, páncélos állatot sem hasonlította Szekeres Imréhez, hanem olyanokat mondott, hogy ja persze, hiszen raptor meg szegényke benne van a palában (tanúsíthatom, hogy ez így igaz, mélyen benne volt) aztán egy adott ponton rafináltan rákérdezett, hogy ezek dínótollak?, mire a főigazgató az igazsághoz híven azt felelte, hogy nem, fácán.

Soha még ilyet Magyarországon

Fotók: Barakonyi Szabolcs

Maga a városszerte hirdetett tollasdínó-kiállítás a nagy terem közepén elhelyezett, favázas kockákból összeállított labirintusban foglal helyet. Én ilyen szép, színvonalas és informatív kiállítást magyar múzeumban még nem láttam. Gyanús volt a dolog, gyorsan ki is derült, hogy ez a londoni Természettudományi Múzeum utazó tárlata. A kockák önmagukban is modern építészeti alkotások, a beltartalmuk pedig lenyűgöző. A falakon átlagosan három rétegben láthatunk és olvashatunk tömör, de a legkevésbé sem szegényes információkat: az első réteg általában fotó vagy kinagyított fotórészlet, ez elé csinos fémvázhoz erősítve újabb fotók, grafikák és szövegek nyúlnak tömör, félig vagy teljesen átlátszó alapon. Van, ahol a fal - nevezzük inkább térhatároló elemnek - szoborszerű információhordozó. Például ott, ahol plasztik tokocskákban elhelyezett madártollakból áll. Kapunk megfelelő mennyiségű mozgóképes ingert is a csinos, lapos monitorokon, aztán ott vannak maguk a főként Kínában talált dinoszaurusz-kövületek a tárlókban és az interaktív örömforrások.

Az első ilyen örömforrásonn egy mai madár és egy tollas dinoszaurusz sziluettje látható, benne a két állat csontvázával, lent pedig egy madár sematikus féldomborműve. Ha megnyomjuk a domborműves szárnyas valamelyik testtáját, a csontvázak megfelelő részei vörösen felizzanak és szöveges információt kapunk arról, hogy az adott szerv mennyiben tér el egymástól a két távoli rokonnál. A másik darab a kiállítás sztárja, amivel még a dínók iránt láthatóan nem különösebben lelkesedő Hiller miniszter is eljátszott egy darabig. Ez egy ritka dinoszaurusz-kövület üvegdobozban, mellette egy joystick. A kar mozgatásával egy kis fénykört irányíthatunk bármerre a megkövesedett állaton. A megvilágított részt felnagyítva látjuk egy monitoron, ami intelligens, mert szöveges információkat ír ki az éppen mutatott részletről.

Magyar versenyzők

A tárlat elrendezése értelmes és amikor kijövünk, többet tudunk a világról - a tollas gyíkokról feltétlenül - mint előtte. A lebilincselő brit előadás fényében különösen jól látszik, mire képesek a hazai szakemberek. A nagyterembe ugyanis - ahová évek múlva kerülhet csak át az ide álmodott állandó kiállítás, mivel a dolog 600 millió forintba kerül - három, a tollas dínókhoz lazán kapcsolódó bemutatót telepítettek a házigazdák. Nagy Szilvia dinoszauruszszobrai jól néznek ki, a nagyok különösen. Az egyetlen magyar repülő dinoszaurusz-leletet viszont sikerült egy olyan üvegkockába telepíteni, ami úgy csillog, hogy a kis csontot alig látni.

Ott van aztán az állati repülésről szóló kiállítás. Itt bemutatnak egy olyan repülő mókust, akit társai annak idején nyilván kiközösítettek, mert olyan cikis volt a fejéről lelógó két papírbiléta. Egy üvegtárlóban pedig szürrealista összeállítást találtam. Volt benne egy vásárban kapható fakígyó, az a fajta, amit a farkánál kell fogni és élethűen tekereg, aztán egy formalinba dugott valódi exkígyó és egy szárított repülő gyíkocska, amit nyilván egy keleti piacon vettek és úgy állítottak ki kartonlapra ragasztva, hogy még benne volt a celofán tokban. Szóval van még mit behozni. A magyar rész ezzel együtt nem kellemetlen, mert maga a terem szép, lebegős és vadiúj, ráadásul van kitömött strucc meg jó nagy szárnyas dínómakett + egy rakás természetfotó, amiket nem néztünk meg.

Toller László Pécs válasza Arisztotelészre

Klikk a képre!

Kifelé jövet bekukkantottunk a hivatalos nyitóünnepségbe, de azonnal zavarba jöttünk, mert egy papra emlékeztető ember beszélt, de közben úgy mosolygott, mintha álpap lenne. El is söpörtünk hamar, de azt még láttunk, hogy Hiller miniszter mögé Raffaello Athéni iskoláját vetítették (ha Hiller Platón, akkor kicsoda Toller László?) és azt is hallottuk, ahogy a miniszter a Sziget Hozd el anyádat is szlogenjének mintájára farag egy másikat, mélyen a kitömött őzszerűség szemébe nézve. A jelenet hatása alatt gyorsan távoztunk, röpke megállóval a múzeumi shopban, ahol aránylag ízléses kőállatok és ásványok kaphatók, valamint egy puha szilikon bőrrel borított, kétarasznyi tyrannosaurus rex, ami járni is tud, meg nyakat tekergetni meg hátborzongatóan üvölteni.