Herman
1 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

A félezer éves esztergomi vízemelő titka

Leonardo elméletét alkalmazták a gyakorlatban, amit most rekonstruáltak is

DSC 0225
2020.02.18. 18:27

Esztergom tele van látnivalókkal: ott a bazilika, Magyarország legnagyobb épülete, a középkori és reneszánsz kincsekkel teli vár, az egyedülálló Keresztény Múzeum, vagy épp a Duna Múzeum, aminek új állandó kiállítása ugyan elég béna nevet kapott, de izgalmasnak izgalmas. Kevesen tudják azonban, hogy van egy nagyon különleges műemléke, amely alig néhány éve látogatható, és az igazi nevezetessége csak tavaly készült el. Ez az

Uzicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi.

Merthogy tíz éves megszakítással ugyan, de 130 éven keresztül török kézen volt a város, mielőtt 1683-ban végleg visszafoglalták volna a keresztény seregek. Ebben az időszakban számos épületet emeltek a megszállók, például több fürdőt is, melyek közül Rüsztem pasáé marad meg leginkább, de az is csak egy medence romjait jelenti két barokk lakóház aljában. Azonban többen sejtették, hogy van egy ennél épebb, gyakorlatilag ma is álló törökkori épület, egy 1600-as évek elején épült dzsámi a Víziváros északi szélén, ahol annyira összeszűkül a terület a Várhegy és a Duna között, hogy a város el is fogy. Ebben a szűkületben állt egy nagyon romos ipari épületegyüttes: az egykori Petz-gépgyár tető nélkül álló maradványa és mellette egy kőből épült, masszív lakóház, amiben a dzsámit sejtették.

Az igazságra csak akkor derült fény, amikor 1998-ban a Berényi Zsigmond utca 18. alatti házat megvette Karl Rosenberg német üzletember, egy tokodaltárói klímagépgyártó cég tulajdonosa. Ekkor vizsgálhatták meg alaposabban a kutatók, és derítették ki, hogy a sokáig érseki magtárként használt – és a köznyelven így is nevezett – épület eredetileg valóban imaháznak épült. Különlegességét nem csak az adja, hogy ez volt az Oszmán Birodalomban az Isztambultól legtávolabb eső mecset északnyugati irányban. A kialakítása sem a szokásos. 

Meglepő módon a korabeli utca fölé épült.

Akkoriban még nem létezett a Várhegy sziklájába vájt mai utca, és a folyópart sem volt így feltöltve. A sziklák és a part közötti szűk területre zsúfolódtak az épületek, az új dzsáminak már csak úgy jutott hely, hogy az aljában két kapu nyílt, melyen át zajlott a városi forgalom. Ezen a szinten ma is láthatók az egykori út kövei, és magunk elé képzelhetjük az Ezeregyéjszaka meséibe illő átjárót. Igazi közel-keleti, balkáni világ lehetett ez az egymásra torlódó, rozoga házakkal, a sötét átjáróval, a szűk, zsúfolt utcával.

A feltárás után az épületet 2007-re helyreállították, amennyire lehetett, eredeti formájában. Újra kibontották a szamárhátíves ablakokat, a boltíves ajtót, és helyreállították a gyilokjárót is. Ez utóbbit azért építették a törökök, hogy a Duna felé ne a megszentelt térből kelljen kilövöldözni, ha vívnák a várat. Emeltek hát egy újabb falat a dzsámi elé nyugati irányba, és a kettő közti, szűk folyosót kapták meg a védők.

A dzsámihoz természetesen minaret is tartozott eredetileg, ennek azonban csak a csonkja maradt meg. A helyreállítás tervezője, Mezős Tamás építész nem vállalkozott a teljes torony rekonstrukciójára, hanem csak elindította a hengeres toronytestet, ami így egészen furcsán csonka maradt. Belül viszont az épület nagyon szép lett: a mihráb, vagyis az imafülke több darabja megmaradt, így azt gyönyörűen rekonstruálták, és itt-ott a falfestés is előkerült. Újra láthatók azoknak a korsóknak a nyílásai, amelyeket akusztikai okokból építettek bele a falba. Amikor feltárták a szakemberek, meglepő módon gabonaszemeket találtak bennük, amelyek abból a korból maradtak itt, mikor a ház még az érsekség magtára volt.

A szerkezet, amitől a vár sorsa függött

A Uzicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi magában is igazi különlegesség lenne, de még inkább azzá teszi, hogy egy nagyobb épületegyüttes részét képezi. A dzsámi mellett van ugyanis a Malom-bástya, mely a nevét természetesen egy középkori malomról kapta. Rekonstruált kereke ma is látható az udvaron, de ami igazán izgalmassá teszi, az a funkciója. Az 1470-es évektől ugyanis nem őrlésre használták az itt csobogó patak vízi energiáját, hanem arra, hogy vizet pumpáljanak vele fel a várba.

Az egyik leghíresebb esztergomi érsek, Vitéz János igazi reneszánsz ember volt, szerette az élet örömeit, a művészetet és a technikai innovációkat. Elhatározta hát, hogy egy fürdőt építtet magának fenn a várban, amit folyamatosan friss Duna-vízzel táplál majd. Felkérte hát a Mátyás udvarában dolgozó firenzei építészt, Chimenti Camicia mestert, hogy tervezzen neki egy ilyen szerkezetet. 

A meghajtáshoz a malom kerekét használták fel, a berendezést pedig az úgynevezett Veprech-toronyban állították fel, melynek alapjai még a római korból származnak. Onnantól kezdve 210 éven keresztül emelte a vizet az ötven méteres magasságba. Igaz, a funkciója hamar megváltozott. Amikor megépült, Esztergom még a Magyar Királyság szívében feküdt, szinte csak díszőrség állomásozott benne, a víz pusztán az érseki luxushoz kellett. Ahogy azonban a frontvonalba került, akkora helyőrséget helyeztek el a várban, hogy már nem volt elég nekik a várkút vize. A vízemelő stratégiai fontosságúvá vált. Buda eleste után, 1543-ban a törökök jó darabig

hiába ostromolták Esztergomot, a németek, olaszok és spanyolok sikerrel verték őket vissza. Ám, amikor megtudták, mit rejt a Malom-bástya, rájöttek, hogy csak azt kell megszerezniük.

Hatalmas rohamot indítottak a másik irányból, s míg a várvédők odacsoportosították minden erejüket, néhány katonával elfoglalták a vízemelőt. Víz nélkül nem lehetett tovább védeni a várat, így az török kézre került. A nevezetes szerkezet csak Esztergom második visszafoglalásakor pusztult el, utána már nem tudták újjáépíteni. A vizet ezután állati erővel, majd később gőzgéppel juttatták fel a várba.

A dzsámi és a Malom-bástya rekonstrukciója után 2011-ben a tulajdonos hozzálátott a Veprech-torony újjáépítéséhez is, ami végül 2019 márciusára készült el. A középkori toronyból azonban jóval kevesebb maradt meg, mint a dzsámiból, ezért nem pontos rekonstrukció, csak a tornyot tömegében megidéző új épület készült (a romok mellé egy étterem is épült). Ebben a toronyban a régiek leleményessége előtt előtt tisztelegve az egykori vízgép modelljét is felépítették, amely több szintet foglal el. Az eredeti nem pont így nézett ki, már csak azért sem, mert itt egy motor helyettesíti a patakot, a cső egy helyen átlátszó, hogy láthassuk a benne futó golyókat, na és a vizet sem a hegyre pumpálja fel, csak a torony felső szintjén látható stilizált szökőkútig. Ám ennek ellenére elképesztően izgalmasan néz ki, ahogy működik: csörög, csattog, zakatol és egészen furcsa módon jár.

A mechanizmusának ugyanis az a lényege, hogy egy láncra golyók vannak fűzve, és ez a golyókkal teli lánc egy csőben halad. A golyók pont olyan szélesek, mint a cső, amiben futnak, így mikor belemerülnek a vízbe, beletolják a csőbe a folyadékot, ami mellettük alig tud elszivárogni. Ha megfelelő sebességgel haladnak, egészen kicsi vesztességgel tudnak vizet szállítani. Ennek nagy előnye, hogy közel lehet a medence aljához, így alacsony vízszintnél is működik, de nem szívja fel az iszapot és a felszínen lebegő uszadékot.

HASONLÓ, "LABDÁS" SZERKEZETET ÍRT AMÚGY LE EGY MÁSIK TOSCANÁBÓL SZÁRMAZÓ TERVEZŐ, LEONARDO DA VINCI IS - ELŐFORDULHAT, HOGY CHIMENTI CAMICIA ISMERTE A TERVEIT.

A golyós emelő után egy másik emelő, egy dugattyús szivattyú továbbította a vizet a várba. Ez a megoldás persze azt jelentette, hogy nem egyenletesen jött a víz, hanem újabb és újabb lökéshullámokkal. Hogy az szép egyenletesen folyjék, egy kiegyenlítő légüstöt illesztettek a rendszerbe.

Hogy az egészen bonyolult mechanizmust hogy sikerült rekonstruálni, mikor sem tervek, sem rajzok nem maradtak fenn róla? Egy korabeli utazó, Evlija Cselebi egészen részletes, fogaskerekekre is kiterjedő leírásából, aki csodálkozva számol be arról, hogy olyan különleges  szerkezetet látott Esztergomban, melynek elméssége egyenesen

Dávid próféta bölcsességéhez mérhető.

Az újjáépült torony és a vízgép modellje ma már a dzsámival együtt látogatható, ahol Borz Tamás tart izgalmas tárlatvezetést minden érdeklődőnek, aki amúgy egy regényt is írt már Esztergom nevezetes ostromáról. Bővebb információt itt találni az épületegyüttesről.

Egy kis kiegészítés. A cikk megjelenése után nagyon kedves hangú levelet kaptam Szekeresné Czinege Erzsébettől, az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület elnökétől, aki a Dzsámi intézményvezetője volt korábban. Mint írja, "ennek az épületegyüttesnek a felszínre hozása 20 év kitartó munkája volt, amely bővelkedett fordulatokban. Négy ember kellett ahhoz, hogy itt tartsunk. Karl Rosenberg, a cégcsoport többségi tulajdonosa, vezetője, aki a pénzt adta, Dr. Szekeres József, aki a projektre rátalált, és az elejétől kezdve mindent megtett azért, hogy ez a munka ne akadjon meg, és befejeződhessen, aki végig irányította a munkálatokat, kutatásokra, régészeti munkákra megbízásokat adott, a teljes rekonstrukciót levezényelte, a vízgép kutatásában, tervezésében, kialakításában részt vett; Dr. Mezős Tamás építészmérnök professzor, aki nem félt megépíteni a minaretet, de a lehetőségekből a maximumot kihozta az építészi és örökségvédelmi szakma követelményeinek megfelelően; valamint Dr. Horváth István régész-professzor, aki Esztergom történetének talán legnagyobb élő ismerője. A Malom-bástyában 10 évig tartó feltárás szakmai vezetője ő. A teljes területet, minden kiásható rétegét megvizsgálták, az egyik legteljesebb kutatási projekt, amit magyar régész megtehetett, ez a munka volt. A feltárásnak köszönhetően közelebb kerültünk Esztergom múltjának helyretételéhez."

Van témája a saját megyéjéből?
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Bődey János / Index)