Budapest legrondább épületei, amiket meg kell mentenünk

IMG 2071
2020.06.25. 15:55

A kevés olyan kurzusokon és világnézeteken átívelő egyetértés létezik Magyarországon, mint hogy minden épület, amin nincs legalább egy puttó vagy balusztrád, az ronda, és le kell bontani. Ennek a közmegegyezésnek sorra esnek áldozatául remek, leginkább 60-as, 70-es évekbeli, betonból készült épületek. A köznyelv azzal menti a pusztítást, hogy nem bírja a szocreált, ami annyiban fontos, hogy ezek a házak a legritkább esetben szocreál stílusúak.

A szocreál ugyanis nem a szögletes formákat és a betont jelenti, hanem az 50-es éveknek azt a hamis historizálását, a modern formákra aggatott történeti stíluselemeket, ami inkább a jelen kurzus építészeti ideáljához áll közel. Annyi a különbség, hogy most nem modernista formákra ragasztanak timpanonokat, hanem high-tech betonépítményeket borítanak be álrégi girlandokkal, ahogy az a Budai Várban zajlik éppen.

A Vár annyiban jön képbe, hogy itt áll az a Teherelosztó nevű épület, amelynek bontása cikkünk apropóját adja.

aIMG 1989
Fotó: Földes András

Virág Csaba 1979-es, bontásra ítélt háza nem csak építészeti értékei miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert megidézi azt az építészeti irányzatot, amely érdemes az Építészet Történetének Leggyűlöltebb Stílusa címre.

A brutalizmust. Már a neve is milyen.

“A brutalizmust a masszivitás, a tömbszerűség jellemzi – foglalta össze a jellemzőit a témával foglalkozó szakértő, Branczik Márta. – A tervezők nem takarták el, hanem hangsúlyozták az épület szerkezetét. Jellemző, hogy nyers, egyenetlen betonfelületeket használnak.”

Röviden a stílus mindent magába foglal, amit könnyű gyűlölni: dísztelenség, nyers beton, tömbszerű megjelenés.

Miért hívják brutalizmusnak?

Érthető lenne, ha a brutalizmus szó a brutálisból eredne, de sajnos nem így van.

A stílus elnevezése a francia béton brut kifejezésből ered, ami nyers betont jelent.

A brutalizmus további bűne, hogy mindezen ismérvek ellenére sem olyan könnyű beazonosítani. Ha valaki nem szocreálnak hívja az olyan hetvenes évekbeli betonépületeket, mint például a nemrég lebontott Dózsa György úti toronyházat, a Schönherz Kollégiumot, vagy a Pest Megyei Bíróságot, akkor a brutalistának nevezi. Pedig ezek valójában modernista betonépületek. Ahogy a témáról könyvet író Branczik szerint nem tipikusan brutalista a Teherelosztó sem.

“Egyes stíluselemek és a tömegképzés brutalista jegyeket mutat, de az egész épület inkább a technikai építészet kategóriájába illik” – elemezte a szakértő.

A ház jellegzetes betontornya viszont brutalista, és valószínűleg éppen ez az elem vágta ki végül a bontást elrendelő Belügyminisztériumban is a biztosítékot.

A fentiek ellenére a brutalizmust ösztönösen azért felismeri a leglaikusabb szemlélő is, aminek jele az azonnali bontási reflex. Bár a stílus őshazájában, Londonban a brutalista komplexumok védettek, ahogy becsben tartják az űrhajószerű épületeiket Buenos Airesben is, ahogy erről e sorok írója lelkesedett, de világszerte sorra bontják le a szép brutalista házakat.

A szép szót nem véletlen használtuk. Ez a stílus ugyanis rendelkezik azzal a fajta bájjal, amivel mondjuk egy magának való nagybácsi bír, akit az egész család kerül, de amikor vele töltünk egy délutánt, kiderül, hogy szórakoztató fazon, szarkasztikus humorral és stabil életbölcsességgel.

Szakértők segítségével összegyűjtöttünk néhány jellegzetes budapesti brutalista épületet, hogy bemutathassuk a ronda épületek rejtett szépségét.

Retro űrbázis

 Jó hírrel kezdjük listánkat, mert ha a tisztelt olvasó kisköltségvetésű retro sci-fit szeretne forgatni, akkor elég elfáradnia a Thököly útig, ahol 1974 óta áll ez a tökéletes díszlet. Mónus János épülete, amellett, hogy tökéletes holdbázis, a brutalizmus ismérveinek remek összefoglalója.

Az űrbázis különböző irányokba forgatott nyersbeton síkokból áll, amelyeket hol emeletek töltenek ki, hol pedig üresek, és így teraszként funkcionálnak. A függőleges felületek felső szélét mindenhol lecsapták, ettől az épület bunkerszerűen tömörnek tűnik. Az ablakok lamellái erősítik a sci-fihangulatot.

Az inkább vízszintes irányokban terpeszkedő épület mégis ügyesen épül felfelé, míg végül a formák egy központi lézervető-toronyban összpontosulnak.

Az épületen nincsenek díszek vagy kellemkedő formák, de ha hagyjuk elkalandozni tekintetünket a szigorú geometriai alakzatokon, akkor hirtelen észrevesszük, hogy milyen jó arányú, a környezetébe illeszkedő, izgalmas épület is ez.

Beton csatahajó

Olyan fenyegetően áll ez a építmény Óbuda egyik dombjának szélén, mint egy betonból épült tank, ami éppen lecsapni készül a városra. A monstrum felépítése hasonló, mint az előbb bemutatott épületnél, csak itt az egyes szintek lépcsőzetesen egy irányba rendeződnek, mégpedig a lövegtoronytól a tank eleje irányába.

aIMG 2002
Fotó: Földes András

A betonkávákba süllyesztett ablaksorok és a beton egyenetlenségét láttató felszín egyszerre erősítik a harcijárműves és a brutalista hatást.

Csíkvári Antal 1972-ben a Radelkis szövetkezet számára tervezte az épületet, ami egyértelmű fedősztori volt, mert a terv valójában a Kádár-kor langyos esztétikájának küldött fenyegetés. Sajnos, hogy a tankot eltakarják a lankás dombot borító fák, így soha senki nem rémült meg a hadüzenettől.

Húsvét-sziget Újpalotán

A monumentális újpalotai Víztoronyház brutalista jellege már abból is látszik, hogy elsőre rettentő nyomasztóan néz ki, de eltérően a házgyári lakótelepi házaktól, kis vizsgálódás után megláthatjuk a forma szépségét. Mert mi történik, ha percekig nézünk egy lakótelepi házat? Elálmosodunk. Az 1975-ben épült toronyházban egy idő után azonban megláthatjuk a Húsvét-szigeti kőszobrok nyers szépségét.

A húszemeletes épület hátsó oldalán a lekerekített sarkok a tömör anyagszerűséget hangsúlyozzák. Az arcot pedig a túloldalon a lépcsőzetesen terjeszkedő homlokzat és fölötte a beton homlok adja ki. Szigorú szépsége van a fiókszerű erkélyek sorának is.

Technikai érdekesség, hogy az épület azért lett ennyire magas, 60 méteres, hogy a tetejébe rejtett víztartályból elláthassák a környező lakótelepeket.

Csipkés terítő

A fehérvári úti vásárcsarnok nem is épület, hanem performansz a brutalizmus alulértékeltségéről és a magyar építészeti kultúra kispolgári mentalitásáról. Volt ugye ez a jó arányú, markáns betonépület 1977-ből a már ismert brutalista jegyekkel, mint a masszív betonsíkok, a lecsapott sarkok és élek, amit a tervező, Halmos György a teraszokat összefogó, izgalmas keresztrámpákkal egészített ki.

NepszabadsagPM 2001 02  pages115-115.png
Fotó: Népszabadság - PestVidék melléklet, 2001. február Arcanum adatbázis

Majd az utókor, amely nem értette az egészet, harminc évvel később beborította a komplexumot egy feledhető, elővárosi bevásárlóközpontokat idéző fehér dobozzal. Mintha az ajándékba kapott nonfiguratív szobrocskánkat letakarnánk csipketerítővel, hogy azért szép is legyen.

A brutalista épület benn továbbra is megvan, csak kívülről tűnik úgy, mintha a környéken sosem éltek volna jó ízlésű emberek.

(Borítókép: Földes András / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Kultúr
Kétszer is eltemették, utolsó útjain több száz cigány hegedült

Kétszer is eltemették, utolsó útjain több száz cigány hegedült

A magyar nóta fejedelme 44 évet élt.

2 órája

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.

március 24., 08:09

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

2 órája

  • Címlapon
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás

Több ország mentőalakulatokat és segélyszállítmányokat küldött az ázsiai országnak.

31 perce

  • Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.

1 órája

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve

Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve

A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.

március 24., 10:53

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Rendhagyó beszámoló, név nélkül...

március 24., 06:22

  • Kultúr
A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?

A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?

Megváltották a 750 ezredik jegyet a filmre.

március 24., 15:29

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.

március 24., 17:59

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43