Megegyezett a Fekete Vonat és az EMI

2001.04.27. 17:06
A Fekete Vonat és az együttes kiadója között megállapodás született, miután távozott az EMI magyarországi ügyvezetője, Lekács Edina. A zenekar visszavonta a vállalat ellen benyújtott keresetét is, amelyben a szerződésük érvénytelenítését kérték a bíróságtól. A Fekete Vonat korábban egyebek mellett azért akart szakítani az EMI-val, mert állításuk szerint Lekács megtiltotta nekik, hogy roma nyelven rappeljenek.
Több hónapos huzavona után már a jövő héttől a boltokba kerülhet a Fekete Vonat harmadik albuma, mivel a kiadó ügyvezető igazgatójának, Lekács Edinának távozásával rendeződött a roma-rap együttes és a cég viszonya - tudta meg a Roma Sajtóközpont a zenekar menedzserétől. A Fekete Vonat közben elállt attól a pertől is, amelyben a jogilag még korlátozott cselekvőképességű korban - 16 évesen - aláírt szerződésük érvénytelenségének kimondását kérték.

Mogyoró szerint a kiadóval semmiféle problémájuk nem volt, csupán a vállalat igazgatójának részéről érzékeltek diszkriminatív magatartást: ő volt az, aki nem engedélyezte a cigány nyelvű számok megírását. Lekács Edina egy korábbi közleményében arra hivatkozva utasította vissza a vádakat, hogy az egyik előző dalukban is volt roma nyelvű szöveg.

A nyelvi megkülönböztetés miatt az együttes az EMI angliai központjának vezetőjét is megkereste, aki - Mogyoró tájékoztatása szerint - válaszlevelében leszögezte: minden diszkriminációt tűrhetetlennek tart.

Az EMI kelet-európai vállalatcsoportjának elnöke szerint Lekács Edina áthelyezése nincs összefüggésben a Fekete Vonat Londonba címzett levelével: az igazgató családi okok miatt távozott, ami már régóta napirenden volt. Jozef Govaerts tagadta azt is, hogy korlátozták volna Beaték roma nyelvhasználatát. "A Fekete Vonat fő vonzereje éppen a roma nyelven megírt dalaikból sugárzó kisebbségi szemlélet" - fogalmazott Govaerts.