Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

– Anyátokat kérdezzétek, hogy miért cserélt ruhát ma éjjel egy idegen férfi lakásán! – mondja Barnabás.

A gyerekek érdeklődve pillantanak rád.

Na jó, felveszed a kesztyűt:

– Rendben, de előbb apátok mesélje el, miért tart szeretőt hónapok óta!

Barnabás felhorkan, mint egy kutya.

– Hú, szuperintelligens vagy, gratulálok! Az év pedagógusa! Ezt pont így kell közölni a gyerekekkel, ez a legjobb módja!

Alig kapsz levegőt az idegességtől. Hogy lehet ekkora seggfej?

– Ezt most komolyan… most ezt pont te mondod? Miután előhoztad ezt a ruhacserélős baromságot anélkül, hogy előtte megbeszélted volna velem?

– Hogy beszéltem volna meg, ha egyszer te nem mondtad el, hogy mi történt?! – rikácsolja fejhangon.

Barnabásnak, ha indulatba jön, nem félelmetesen mély, hanem öregasszonyosan magas lesz a hangja. Ez már többször okozott tekintélyvesztést a gyereknevelésben, és most úgy döntesz, megint beviszel neki ezen a ponton egy találatot.

– Úgy sápítozol, mint anyád – jegyzed meg.

– Te meg olyan arrogáns vagy, mint apád – feleli hasonló színvonalon.

Te csak tátogsz a döbbenettől. Mi baja van az apáddal? Egy kicsit zavar, hogy mindezt a gyerekek füle hallatára kell megbeszélnetek, és érzed, hogy nem kéne, de már nem bírsz leállni.

– Már bocs, de szerintem abban semmi furcsa nincs, hogy miután a férjem közli velem, hogy megcsal, aztán elviharzik, és szépen itt hagy egyedül ezzel az információval…

– Mármint te elküldöd, nem magától megy el! Elküldöd!

– …és aztán egész másnap nem veszi fel nekem a telefont, nem reagál semmire, hagyja, hogy őrjöngve hívogassam és írogassak hülyeségeket, mire én ezek után kétségbeesésemben elmegyek a színházba, hogy megnézzem magamnak azt a nőt, akibe beleszeretett, majd, elnézést kérek érte, de egy icipicit megborulok, és csinálok egy apró, hangsúlyozom, NAGYON APRÓ kis hülyeséget, ami a te sokkal nagyobb gaztetted fényében teljesen jelentéktelen, és akkor még tényleg én vagyok a furcsa és arrogáns?!

Ekkor halk füttyentés hangzik a fal mellől. Gergő támaszkodva áll ott, összefont karokkal, olyan sovány, hogy a két könyöke majdnem kiböki a pizsamáját. Meghatóan kisfiús és felnőttes egyszerre.

– Váó. Tiszta sulis színjátszó szakkör – jegyzi meg hidegen. – Ott vannak ilyen szar jelenetek.

Több dolog is zavar ebben a mondatban, az egyikre rákérdezel.

– Te azt honnan tudod? Nem is jársz színjátszóra!

A gyerek vállat von.

– Ja, az ilyenek miatt nem. Ott vannak ezek az irreális faszságok, hogy: „Olyan vagy, mint apád”, „Olyan vagy, mint anyád”, „szeretőt tartasz”, „gaztettet követsz el” – ember nincs, aki így beszél, de komolyan!

Barnabás a hisztérikus férjből felelősségteljes apára vált.

– Na, na, nem kell a ronda beszéd, fiam, jó? Anélkül is értjük.

Gergő felröhög.

– Oké, akkor bocs, mostantól kurva szépen fogok beszélni. Amúgy ti olvastatok iskolai ímélt mostanában?

Meghűl benned a vér. Rémlik, hogy írt valamit az ofő nem olyan régen, de csak rápillantottál, nem olvastad el, sőt, basszus, a Krétát is nagyon régen nézted, valahogy el is vesztetted a kódot…

– Megint bukásra állsz matekból? – rémüldözöl.

– Én nem tudom, olvasd el, mit írnak.

Összenézel Barnabással, és máris a telefonod után nyúlsz. Megnyitod az osztályfőnök levelét.

„Kedves Piroska és Barnabás!

Sajnálattal értesítelek benneteket, hogy Gergő a tegnapi nap folyamán, az iskolai szünetben két társával együtt snüsszt fogyasztott. Ennek a terméknek a fogyasztása 18 év alatt tilos és az egészségre rendkívül káros. Kérlek, beszéljetek vele! Ezért most mindenképpen igazgatói intőt fog kapni, és ha még egyszer előfordul (ennek vagy más tiltott szernek a használata, amire sajnos alapos a gyanú), el fogjuk tanácsolni az iskolából, de még akár ennél messzebb menő következményei is lehetnek.

Megértéseteket köszönöm,

üdv:

Szegő Laci”

Az e-mail három nappal ezelőtti. Hogy lehettél ilyen hülye, hogy nem olvastad el…?

– Mi a fene az a snüssz? – kérdezed a gyereket, de az továbbra is fagyos arccal támaszkodik a falnak.

– Guglizz rá, és megtudod – mondja.

Barnabáshoz fordulsz.

– Te tudod, mi az?

Bólogat.

– A snüssz az ilyen kis apró nikotinpárnácska, végül is szűrőpapírba csomagolt dohány, és ha beteszed az ínyedhez, akkor a nyál felszabadítja belőle a nikotint, ami a vékony bőrön át felszívódik a véráramba. Olyan, mint a cigi, csak nem kell meggyújtani.

– Jézusom… – rémüldözöl. – Honnan tudsz te ilyeneket?

– Orvos vagyok. Te viszont jó nagy sült barom vagy, fiam! Majd kapsz húszévesen egy jó kis szájrákot vagy nyelőcsőrákot!

Most veszed észre, hogy a kisebbik fiad a sarokban hüppögve sír, kezével az arcát takargatja, és azt ismételgeti:

– Nem akarom, hogy a Gergő rákos legyen…! Ugye nem lesz rákos? Ugye nem fogtok elválni?

Barnabás próbálja megnyugtatni, te viszont kezdesz belepörögni a tiltott szeres témába. Még soha nem jutott eszedbe, hogy ilyen dolgok a te gyerekeddel is megtörténhetnek!

– És mi a többi szer, amire „alapos a gyanú”?? Mit csinálsz te? Iszol, drogozol?

Gergő fülsértően felnevet. Kis korában, mikor így röhögött, rögtön szaladtál a gyerekszobába, mert tudtad, hogy megint bántotta az öccsét. Most téged próbál bántani:

– Bocs, de mióta vagyok én a probléma? Azt hittem, rólatok volt szó az előbb, hogy melyikőtök a nagyobb gyökér: anya, hogy bepasizott a kis kopasz tanárral, vagy te, hogy kúrogatod a fiatal csajt…

Fel sem fogod a pillanatot, amikor Barnabás keze meglendül Gergő arca felé. Hatalmas pofon csattan, te ráüvöltesz a férjedre, és vissza is rántod a karját, de már későn:

– Hé, ezt meg ne próbáld még egyszer!!!

Látod Gergőn, hogy mindjárt sír, de helyette inkább tovább vihog, az arcán a pofon vörös nyoma.

– Miért, egy pofon még nem elég para? – teszi fel a kérdést pofátlanul. – Ez olyan, mint a Kossuth Lajos-énekben, hogy ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni. Ezt sose értettem, hogy miért nem mentek elsőre is, ha egyszer azt üzente, hogy gáz van. Nem volt megbízható, vagy ilyen hisztis arc volt ez a Kossuth Lajos, vagy faszért kérdőjelezték meg az első üzenetét…?

Senki nem reagál most erre az eszmefuttatásra, Marci már guggolva, összegömbölyödve sír a sarokban, te szintén sírva vigasztalod, simogatod, hogy nem lesz semmi baj, Barnabás megpróbálja megölelni Gergőt, bocsánatot kér, amiért megütötte, ez tényleg túlzás volt, eldurrant az agya, nem volt indokolt, illetve az ilyesmit nem indokolhatja semmi, és közben havernak szólítja Gergőt, ami egyáltalán nem válik be, a gyerek kitér előle, kimegy a szobából, és határozott léptekkel a bejárati ajtó felé masírozik.

– Hé, te hova mész? – pattansz fel.

– Hé, én el. Sétálok egyet – válaszolja, és közben már fordítja is el a kulcsot a zárban, nyitja az ajtót.

Barnabás elbizonytalanodva néz rád, már nem mer semmit csinálni. Neked kell döntened.

A történet folytatására 2025. március 31-én éjfélig lehet szavazni.

(Borítókép: Németh Emília / Index)