Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsorba László lehet a Nemzeti Múzeum főigazgatója
Csorba László történészt, a Római Magyar Akadémia egykori elnökét javasolja a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára a bírálóbizottság - írta csütörtöki számában a Népszava. A lap információját az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem erősítette meg, azt azonban a sajtóosztály elárulta, a bírálóbizottság megtette javaslatát, de a miniszter még nem döntött.
A másik két jelölt két régészprofesszor volt, Bánffy Eszter, a Régészeti Intézet igazgatóhelyettese és Révész László, a szegedi egyetem tanszékvezetője. Csorba László az ELTE történelem–könyvtár–levéltár szakán szerzett diplomát. Dolgozott az MTA Filozófiai Intézetében, volt az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense. A Római Magyar Akadémia igazgatója is volt, az utóbbi években az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa.