Elhunyt Kolozsvári Papp László író

MTI
2005.04.09. 11:42

Elhunyt Kolozsvári Papp László kétszeres József Attila-díjas író, műfordító - közölte Kávási Klára, az alkotó felesége szombaton az MTI-vel. Az írót hosszan tartó, súlyos betegség után, 65 éves korában, pénteken érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Kolozsvári Papp László 1940-ben született a romániai Kolozsváron. A temesvári Állami Magyar Színház dramaturgjaként, majd színészeként dolgozott 1962 és 1967 között, ez utóbbi évben Magyarországra, Budapestre települt.

A tv2 művészeti igazgatójaként működött 1992-1993-ban, az MTV körzeti és kisebbségi műsorigazgatóságának igazgatóhelyettese volt 1993-től 1994-ig, 1994 után a regionális műsorok főszerkesztőségének helyettes vezetőjeként dolgozott. A Magyar Írószövetségben 2001-ben az elnökségbe választották. Első elbeszéléskötete a Monológok a határon címmel 1978-ban jelent meg. További művei között szerepel a Halálugrás című 1980-as, a Gyilkosság Normandiában című 1990-es és a Bűnös vadász című 1995-ös regénye. Több színdarab szerzője.

A regény- és esszéíró sok művében vizsgálta az elszigetelődött értelmiségi, kisvárosi vagy nemzetiségi magára utaltságában tépelődő közösségeket; a társadalmi és politikai korlátokat életvitelével kijátszó intellektuális hős magatartását. Szakolczayval az aluljáróban című esszéregényében a rendszerváltás zaklatott hétköznapjait örökítette meg.

Kolozsvári Papp László ezenkívül mintegy harminc román, francia, angol regényt ültetett át magyar nyelvre. Kortárs-díjat kapott 1991-ben, kiemelkedő irodalmi tevékenysége elismeréseként 1994-ben és 1999-ben József Attila-díjjal tüntették